Szerző: CSERI PÉTER
2019.11.04.
Annál nagyobb és felemelőbb dolgot, mint hogy valaki az életét áldozza az általa vallott elvekért, nem tudok elképzelni – nyilatkozta a 24.hu-nak Romsics Ignác történész, akit annak apropóján kérdeztünk, hogy nemrég jelent meg a Magyar rebellisek című kötete, amelyben az elmúlt évezred – általa kiválasztott – tizenegy lázadó csoportjának történetét meséli el a Szent István ellen lázadó pogányoktól kezdve az 1989-es rendszerváltókig. A történész elárulta, fiatalkorában ő is lázadónak számított, és beszélt arról is, hogy ugyan nem általános, de nem is kivételes Orbán Viktor közéleti pályaíve, aki egykor igazi lázadóként kezdte politikai tevékenységét, egy ideje viszont már rendszerépítőként igyekszik azt kiteljesíteni.
Egyszer azt nyilatkozta nekem, hogy nem szimpatizál a nemzetkarakterológiára épített történelemszemlélettel. Erre most az új könyve fókuszába emeli a magyar rebelliseket, amivel mintha éppen a nemzetkarakterológiát venné alapul. Nem így van?
Nem ez volt a tervem. Úgy gondolom, hogy sem azoknak nincs igazuk, akik a magyarság legjellemzőbb tulajdonságának a lázadást tartják, sem azoknak, akik a kompromisszumkeresést. Pontosabban: mindkét állítás igaz, de csak korlátok között, ha egyiket sem abszolutizáljuk. Valójában kiegészítik egymást, mindkét attitűd jellemzi eleinket, és talán bennünket is. A helyzetek döntik el, hogy mikor melyik kerül előtérbe. Hogy miért írtam könyvet a lázadókról? Részben, mert érdekelt a téma, másrészt a kiadómnak is tetszett az ötlet.
Azért is furcsa a dolog, mert ön egyáltalán nem tűnik rebellis alkatnak.
Pedig 25-26 éves koromig kifejezetten lázadó voltam.
Ne mondja. Romsics Ignác, a rebellis?
A rólam szóló jelentések szerint egész pontosan: Romsich! A kalocsai I. István Gimnáziumban és a Hunyadi János középiskolai fiúkollégiumban éppúgy, mint előfelvételisként az ugyancsak kalocsai Gábor Áron laktanyában, majd a szegedi Tanárképző Főiskolán is lázadónak számítottam. Erről az iskola- és katonatársaim bizonyára sokat tudnának mesélni, de írásos dokumentumok is igazolják. Az 1970-es évek elején megfigyeltek, és jelentettek rólam. Az egyik jelentés szerint „zavaros, ellenséges nézeteket képviseltem”. Egy másik szerint a leendő feleségem és én „mindenkinek panaszkodnak, szidják a Szegeden általuk tapasztalt nagyfokú protekciózást, összefonódottságot a vezetők között. Gyűjtik azokat a példákat, melyekkel igazukat bizonyíthatják.” Mindezek alapján az ügynök feladata lett „Romsich Ignác olyan irányú befolyásolása, hogy álbaloldali nézeteit feladja, a marxizmust támadó filozófusok tanulmányozását és írásaik ismertetését megszüntesse.” Az „ellenzéki tevékenységem” csúcspontja az 1972-73-as március 15-ei szegedi diáktüntetésekben való részvételem volt. Akadtak még néhányan, akik hozzám hasonlóan gondolkodtak, ám miután feljelentettek bennünket a Kádár-irodánál, és vizsgálat indult ellenünk, szétszóródtunk és „alámerültünk”. Ki így, ki úgy, ki itt, ki ott. Én Kecskemétre kerülve „integrálódtam” az 1970-es évek közepén. Ennek az egyik oka a megfigyelésem folytatódása volt, amelyről a „hírös városban” már tudtam, és ami nem töltött el örömmel. A másik, hogy az érdeklődésem szakmai irányokba fordult. A harmadik ok pedig, hogy a kecskeméti pártvezetők – Pozsgay Imre, Romány Pál, Gajdócsi István, Komáromi Attila és mások – jóval liberálisabb attitűdöt képviseltek a szegedi atmoszférát meghatározó Komócsin-klánnál. A fordulat vagy inkább az átalakulás csúcspontja az volt, amikor beléptem az MSZMP-be. Ez azonban már nem Kecskeméten, hanem Budapesten, az MTA Történettudományi Intézetében történt 1978-ban. „Ellenzékiségem”, ha annak nevezhető még egyáltalán, ezt követően kizárólag szakmai ügyekben mutatkozott meg. A rendszert nyilvánosan többé nem bíráltam, az akkori történetpolitikai kánon lebontásából azonban kivettem a részem. Ez főleg a Tanácsköztársaság időszakáról és a Horthy-korszakról írott munkáimban mutatkozott meg. Ebből adódtak ugyan problémáim, ám ezek nem jártak súlyos következményekkel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.