Szerző: PANDULA DEZSŐ
2019.11.14.
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
József Attila: Ars poetica
Nem írok neveket. Nem, tényleg nem, azértsem! Nem a „kik” a lényeg, hanem a jelenség.
Na jó, akkor csak halványan utalok rájuk. Az észkombájn dalnőcske, szende szandáljában. A Plejád-beliekkel kávézó, megzakkant énekes. A banzájban fogant előadó. A számos sikerben úszó úszófenoménke. A keresett karakterszínész. A keresetlen jellemű jellemszínész. A komikus komikus. A tragikus tragika. A nemzeti színigazgató talpig trikolórban. Az operaház szellemi pitije. A sebes-lobos népdalénekes. A másod(rangú) hegedűs a máztetőn. A helyben kiütött bokszbajnok. A nyalóka akadémikus.
Ne feledkezzünk meg a bugrisokokról sem. A surmó fitneszguru. A csótánykodó csotrogány. A cincált agyú valóságceleb. A múlékonyságot nem mutató mulatós „zenész”. (Hagyjuk most a valóban névtelen fociultrákat, akik mindig feltűnnek, amikor A székházat- meg kell védeni az illetlen tüntetőktől, vagy egy népszavazási kezdeményezést kell véletlenül megakadályozni, kollektíve.)
A sor korántsem teljes. A nevük közismert, a motivációik kevésbé. Közös jellemzőjük, hogy ugyan nem értenek hozzá, de egyetértenek a kormány döntéseivel. A maival, a tegnapival pláné, a holnapival pedig eleve. Vazallusok ők egy vazallus államban. Jól elférnek ők is a húsos fazék bűvkörében, a biopiac sunyítva törleszkedőinek, szervilis körmönfonóik, kaján köntörfalazóinak tömkelegében. Sok jó ember kis helyen is elfér. Ezért ésszerűek a tömegsírok.
Többségük kétségkívül tehetséges, a maga nemében és módján. Több évtizedes munkássággal a hátuk mögött maradandó nyomot hagytak sokak emlékezetében. Hagyatkozhatnának az istenáldotta kvalitásaikra, nem fenyegetné egyiküket sem a nyomor. Sütkérezhetnének boldogan és zavartalanul népszerűségük fényében-fölényében. Nem szakmájukba vágó a közéleti risza-risza, a nyílt politikai állásfoglalás. Nem ingük, mégis magukra veszik – de miért? Senki sem kényszeríti őket – maguktól teszik. Legyinthetnénk: nem mindenki születhetett bele a retyerutyába – mi mást tehetnének a zökkenőmentes érvényesülésért?… Ahol az erősebb kutya… izé, aszik, ott nem érdemes önmegtartóztatónak lenni – nemde? Avagy önértékelési zavarok állhatnak a háttérben? Miért oly fontos számukra a jól-szituáltság, a többséggel-menetelés, a kivagyiság, az egzisztencialista elemeket sem nélkülöző, mimagyarok-os hányavetiség is? Hiszen így is könnyebb az életük, mint a nagy többségé! Némelyikük tanulni nem igazán tudott, mert a karrierépítés lefoglalta az eszét és az ifjúságát. A kognitív disszonanciát ők hírből sem ismerik – és nincs is olyan nekik. Sokan közülük azt sem tudják, mi és milyen valójában a Munka – úgy ahogy mi ismerjük -, és ami velejár. A hajnali ébredésről, a zötykölődésről egy zsúfolt villamoson, a menzakosztról (sódar főtt tojással…), a munkaerőpiaci kiszolgáltatottságról nekik csak olvasmányélményeik vannak – írnám, de nem akarom túlbecsülni őket. Pedig könyvek által ment a világ elébb. Tegnap legalábbis még így volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.