Szerző: KENESEI ISTVÁN
2019.11.08.
A tisztségviselőket először is nem kinevezik, hanem a rendes, azaz májusi közgyűlésen maximum 2×3 évre választják, még ha az MTA elnökét a köztársasági elnök erősíti is meg hivatalában. Az elektronikus jelölési eljárás mindig az előző ősszel indul el, és minden választó (ld. fent) minden posztra 3‑3 akadémikust jelölhet. Mivel a jelölések száma fontos szempont, az előkészítő időszakban igyekeznek tájékozódni az esélyesekről a választók, nehogy veszendőbe menjenek a voksaik. E célból az akadémiai osztályok tárgyalhatnak a lehetséges jelöltekről, de ők maguk mint osztályok nem jelölnek senkit. A jelölések határideje október vége volt, a jelölőbizottság pedig lapzárta után, november 6‑án „bontotta fel a borítékokat”. Ettől kezdve saját ügyrendje szerint eldönti, hány jelöltet tekint „küszöb fölöttinek”, akiket aztán meg kell kérdezzen, hogy vállalják‑e a jelöltséget.
Az elnök‑, illetve főtitkárjelölteknek írásos koncepciókat kell benyújtaniuk, és ha ezután meghívják őket, illik megjelenniük a 11 osztály külön‑külön megtartott ülésein, ahol a választóik kérdéseket tehetnek fel nekik. Erre pedig csak jövő tavasszal kerülhet sor – hát ezért kell ilyen hosszan tartaniuk az előkészületeknek.
Ha...
Ezekbe az előkészületekbe kavart bele a Qubit által nyilvánosságra hozott néhány bekezdés Freund Tamásnak, az MTA alelnökének, az ELKH IT tagjának, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) igazgatójának, a nemzetközi hírű agykutatónak és jeles közéleti személyiségnek csaknem egy éve Orbán Viktorhoz írt leveléből.10 A portál cikkében sok tévedés és megalapozatlan feltevés szerepelt, ami a Freund‑idézetek hitelességét is kétségbe vonta. Két napra rá azonban Freund interjút adott az MTA‑honlap szerkesztőinek, és ebben nem tagadta a levél létezését, illetve az idézetek helytálló voltát.11
Habár Tamás Gáspár Miklós szerint nincsen erkölcsi alap egy magánlevél nyilvánosságra hozatalára,12 kétséges, hogy magánlevélnek lehet‑e tekinteni azt a küldeményt, amelyet valakinek a hivatali címére postáznak és ott iktatnak, illetve továbbküldenek. Intézményvezetői múltamból felidézve a szabályt, amennyiben „saját kezű felbontásra” jelzéssel érkezett egy nekem címzett levél, azt szigorúan tilos volt rajtam kívül bárkinek felbontania vagy iktatnia. Lehet, hogy a kormányfő biztonsági védelme a levélfelbontást megköveteli, de a magánlevelek, és különösen a baráti körbe tartozó ismert személyiségek levelének iktatását aligha. Az pedig már Orbán Viktor saját döntése volt, hogy továbbküldi az ITM miniszterének a küldeményt, amely viszont ezzel a gesztussal megszűnt magánlevél lenni – még ha szerzőjének ez volt is a szándéka.
Nem kétséges, hogy Freundot most ősszel sokan győzködték, hogy jelöltesse magát elnöknek, mint mondja, de mértékadó körökben már Lovász elnökké választása előtt nyílt titok volt, hogy ő az esélyes a Lovász után következő elnöki periódusra. Ennek tudatában írhatta az inkriminált sorokat is: „a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.”
„A közélet és az ifjúság mételyezésének” a mainál sokkal tragikusabb időket idéző, meghökkentő fordulatán most lépjünk túl, de emlékezzünk vissza, hogy amikor a levelet írta, még nem volt eldöntve, mi történik a KH‑val. Palkovics szeptemberi tervében a humán és társadalomtudományi intézetek MTA‑n belül tartása szerepelt, tehát a „nyakunkon maradást” így is érthette az MTA alelnöke. Akivel szemben felmerül a jogos kérdés, hogy az addig négy és fél éven át betöltött tisztségében és a KH intézetei (nyilvánosan is hozzáférhető) éves jelentéseinek13 ismeretében a vezetői kollégium, illetve az elnökség ülésein az MTA minőségi kutatómunkájának egyik felelőseként vajon miért nem vetette föl a levelében összefoglalt kifogásait. Ha erre azt válaszolná, hogy ez nem tartozik szakterületéhez, akkor vajon mennyiben volt megalapozott, amit a levelében írt?
Freund az interjúban erről így beszélt: „szerettem volna meggyőzni Miniszterelnök urat ennek [a kutatócsoportok elhallgattatásának] értelmetlenségéről és sikertelenségéről még akkor is, ha ez csak vélt szándék, vagyis arról, hogy a kutatóhálózatból esetleg kikerülve ezek a kutatók egyetemi állásaikat változatlanul betöltve fogják megírni ugyanazokat a cikkeket. Úgy tűnik, érvelésem működött, hiszen egyetlen kutatócsoport sem lett ellehetetlenítve, megszüntetve”. Vagyis, ha jól értem, végül is a „nyakunkon maradtak” (most már az ELKH‑ban), ahelyett, hogy „mételyeznének”. Akkor viszont a „jelentős mértékben általa kiharcolt” 2/3‑os szabállyal is simán megszüntethetők a már az ELKH IT intézkedési körébe tartozó „gyengén teljesítő” csoportok, különösen, mert az MTA oldaláról eredetileg jelöl három társadalomtudós közül végül csak egy vállalta a megbízatást.
Freund levelének címzettje a megbírált miniszterhez továbbította a levelet, régi pártállami gyakorlatot idézve föl, és egyben mintegy megerősítve, hogy minden akadémiai vagy kutatási kérdésben Palkovics az illetékes. Hogy Freund akkor kapott‑e rá választ, nem tudjuk. Majd talán ha megválasztják az Akadémia elnökének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.