Szerző: ÉS
2019.11.15.
Nagy N. Péter: A magyar társadalom legrosszabb énje intézményesül
Beszélgetés Fleck Zoltán jogszociológussal
F E U I L L E T O N
K R I T I K A
Michel Houellebecq: Szerotonin. Fordította Tótfalusi Ágnes. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 356 oldal, 4299 Ft
A humlebæki Louisiana Modern Művészetek Múzeumának irodalmi fesztiválján 2019 augusztusában a szerző azt mondta, hogy már a Behódolás is egy áruló regénye lett volna, de volt egy mondata, amibe beleszeretett (számomra nincs Izrael, ahová menekülhetnék), és emiatt nem tudta megoldani, hogy az elbeszélő hagyja el Myriamot, és ne fordítva. Na de most! Az új Kiábrándult Értelmiségi két szerelmét is elárulja egy csapásra. Amivel azt a szinte megoldhatatlan feladatot is megoldotta, meséli az említett fesztiválon, hogy egyszerre legyen erotikus és komikus...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Szarka Judit: Ex libris
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
Nádas Péter: A szabadság tréningjei
Schein Gábor: Megleszünk itt
Závada Pál: Hajó a ködben
Bárdos Judit: Személyesebben, érzelmesebben
Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás. Paradigmaváltás a kortárs magyar dokumentumfilmben. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 263 oldal, 3200 Ft
Összefoglalja az egyetemes filmtörténet fő tendenciáit és elméleti alapjait (Paul Rotha és John Grierson, a brit filmiskola megteremtőinek elvein alapul a klasszikusként elfogadott dokumentumfilm: valóságos embereket, való dolgokat ábrázolni, társadalomkritikai célból), és arra a kérdésre keresi a választ, hogyan áll ma a magyar film ebben az átalakulásban. Ennek minden összetevőjére itt nem térhetek ki: a magyar film korábbi elszigeteltségére, a kommunikációs lehetőségek bővülésére, az intézményes feltételrendszerre, a forgalmazásra, arra, hogy ha a film a felvilágosítás helyett „a szórakozás határain” belülre kerül, akkor ezzel a mozi helyett a tévében, még inkább a közösségi televíziókban találja meg a helyét...
Weiss János: Az új zene új filozófiája
Albrecht Wellmer: Esszé a zenéről és a nyelvről. Fordította Csobó Péter. Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Budapest, 2019, 400 oldal, 4990 Ft
A könyv elsősorban Adornóval dialogizál – azt keresi, hogy Adorno után hogyan lehetséges a zeneesztétika; ezért a szerző különböző előadásokban és tanulmányokban többször is szembenézett az adornói koncepció korlátaival és vakfoltjaival. Talán pontosabb lenne elfogultságokról beszélni: mereven elutasítja a könnyűzenét (a dzsesszben például nem hajlandó meglátni a tiltakozási potenciálokat), és mintha előítéletesen tekintene a XX. század számos nagy zeneszerzőjére (Sztravinszkijra, Hindemithre stb.). Wellmer könyvében is vannak preferenciák, de ilyen típusú elfogultságok nincsenek. A legszebb dicséretet a könyvről talán Georg Mohr fogalmazta meg: „Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez fontos könyv, egy fontos témában, amely a megfelelő pillanatban jelent meg. A szerző nem csak azzal gyakorol ránk nagy hatást, hogy milyen átfogóan és szuverén módon ismeri Adorno zenefilozófiai reflexióit, hanem azzal is, hogy micsoda hatalmas ismeretei vannak a »klasszikus zenéről«, Bachtól napjainkig.” (Deutsche Zeitschrift für Philosophie 2010/4. 649.)...
Kardos András: Romok és kavicsok
Benkő Attila: Ma este. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 150 oldal, 2500 Ft
Maga Benkő, a költő, a kószáló egyfelől folyamatosan reflektál arra, hogy mi hajtja, mi alakítja a verset: „a kíváncsiság és az emlékezés.” (Vendégek). Itt nem arról van szó csupán, hogy a költő is idősebb lesz, hanem arról, amit Lator László nagyon pontosan fogalmaz meg Benkő Attiláról: „Nem érzelmeket és gondolatokat közöl, hanem egy-egy helyzetet ábrázol, történetet mond el. De a történet alig-alig folyamatos, vágások, kihagyások tördelik.” Azt is mondanám, hogy Benkő lírája a töredezett próza lírába emelése. Ezért van nagy érdeklődése a „romok és a kavicsok” iránt: „aztán az új még magasabb romok / a régi utcák végén, / ott épülnek a holnapi romok / a tegnapi romokból.” (Régi és új romok). És ha ezt együttolvassuk a következő sorral: „A meséktől a kavicsokig” (Címek), akkor vázlatosan előttünk áll egy nagyon önreflexív, ironikus kószáló archeológus lírai világképe és magatartása: „Kulcs és kilincs, / de ajtó nincs. / Túl későn érkeztél...
„Kábító, gyötrő olvasmány”
Dragomán György Máglya című regényének francia fogadtatásából
György Dragoman: Le Bûcher. Fordította Joëlle Dufeuilly. Édition Gallimard, Paris, 2018, 528 oldal, 24 euró
Dragomán György művészien helyezi egymásra a gyermeki világ leírását – ahol az álom és a valóság még nem válik külön – és Emma tanulókorát, amely keményen összeütközik az ellenséges iskolatársakkal és az első szerelmekkel. Nem is annyira a szorongásos múlt érinti meg, mint inkább a környezetének a megszelídítése. Ezt az általánossá vált és személyes bizonytalan légkört számos metafora adja vissza. [...] Itt nem csupán arról van szó, hogy a regény önmagából, és nem a hivatkozásaiból meríti az erejét, hanem megbabonáz a pompásan megjelenített tárgyak érzéki szépségének keverékével, merthogy ezek a tárgyak szüntelenül megjelennek a világtól elzárt Emma előtt, és mindinkább fantasztikus dimenziót öltenek magukra. (Nicolas Weil: A szabadság kimondhatatlan varázsa. Le Monde, 2018, augusztus 31.)...
György Dragoman: Le Bûcher. Fordította Joëlle Dufeuilly. Édition Gallimard, Paris, 2018, 528 oldal, 24 euró
Dragomán György művészien helyezi egymásra a gyermeki világ leírását – ahol az álom és a valóság még nem válik külön – és Emma tanulókorát, amely keményen összeütközik az ellenséges iskolatársakkal és az első szerelmekkel. Nem is annyira a szorongásos múlt érinti meg, mint inkább a környezetének a megszelídítése. Ezt az általánossá vált és személyes bizonytalan légkört számos metafora adja vissza. [...] Itt nem csupán arról van szó, hogy a regény önmagából, és nem a hivatkozásaiból meríti az erejét, hanem megbabonáz a pompásan megjelenített tárgyak érzéki szépségének keverékével, merthogy ezek a tárgyak szüntelenül megjelennek a világtól elzárt Emma előtt, és mindinkább fantasztikus dimenziót öltenek magukra. (Nicolas Weil: A szabadság kimondhatatlan varázsa. Le Monde, 2018, augusztus 31.)...
Cserhalmi Luca: más
(Kazi Roland ...folyamatos jelen... című kiállítása november 30-ig látogatható a Várfok Project Roomban.)
A kinetikus szobrászat furcsa utóélete tapasztalható a mérnöki technikát alkalmazó képzőművészeti alkotásokon. A mozgó szobrok fénykorában még elsődleges volt az esztétikai szempont, a kortárs technicista művészek alkotásai azonban már csak ritkán mutatnak túl az érdekesség kategóriáján, miközben gyakran túlgondolt filozófiai tartalmakkal nehezítik el a műveket, hogy szellemi igazolást nyerjenek azoknak...
György Péter: Aktivizmus, atópia, cselekvés és helyteremtés
(Lakner Antal Casa activa című kiállítása a Glassyard Galleryben megtekinthető november 30-ig.)
Lakner munkássága valóban elbűvölő, elgondolkozató és szórakoztató egyben. Jól érzékelhetően pontosan tudja a korszak összes, a progresszív művészet benyomását keltő retorikai elvárását, de esze ágában sincsen szorgalmasan és egyben szolgaian követni azokat. A kulturális zajokon persze átszüremlik a poszthumanizmus beszédmódjának idei divatja, amint az ásványvíztilalom és a divatból kiment látványos, exhibicionista gazdagság kritikája. Manapság a Bauhaus a divatos tánc, inkább Budán, mint Pesten, de a luxusvilláknak illő puritán benyomást kelteniük...
Stőhr Lóránt: Keresők
(5. Taiwan Dox, Tajvani Dokumentumfilm Napok, Budapest, október 31.–november 2.)
A sportteljesítmény azonban elcsábította a filmkészítőket a sportoló emberi esendőségétől, személyes drámáitól – a Taiwan Dox legjobb alkotásaiban nem az elemekkel, széllel, faggyal, hullámokkal, hanem a szülőkkel, a családi örökséggel birkóztak a főhősök. A 18 lettem a földrajzi és társadalmi távolság dacára Magyarországról nézve is ismerős történetet mesél el két etnikai kisebbségbe tartozó, szociokulturálisan elmaradott közegbe, hátrányos helyzetű családba született lányról, akik megpróbálnak kitörni a fojtogató családi kötelékből...
Herczog Noémi: Öltönyös szex
(Lev Tolsztoj: Anna Karenina, r.: Roman Polák, Pesti Színház)
Mivel egy egér memóriájával rendelkezem, én is csak lassan jövök rá, hogy tíz éve már láttam ezt az előadást Nyitrán (az ottani remek – egyébként nemzetközi – fesztivál hazai programjában). Akkori jegyzeteim szerint azóta legalább másfél órával rövidebb lett a rendező és Daniel Majling eredetileg (?) négy és fél órás adaptációja, és a rövidülés feltétlenül a javára válik. A kölcsönzött Anna Karenina ugyanakkor beleillik a Vígszínház nagy orosz klasszikusok sorozatába is A Mester és Margaritától vagy a Háború és békétől kezdve a Bíborszigeten át a Bűn és bűnhődésig vagy épp a Félkegyelműig. A kulturális hierarchiában ezek a művek magas polcot foglalnak el, és járulékosan jut ebből a rangból a patinás intézménynek, a „klasszikusok korszerű színrevitelét” ígérő Vígnek is. Hogy ez az ígéret mit takar valójában, annak szemléletes példája egy gyakorlatilag készen átvett előadás...
Fáy Miklós: Harmadszor is torkon szúrja
(Puccini: Pillangókisasszony – közvetítés a Metropolitan Operából, november 10.)
Minghella azt mondja egy, a bemutató körül készült filmen, hogy amikor dicsérik a rendezését, azt mondják, mennyire szép. Ennél rosszabbat nem is mondhatnának. Szívszakasztónak kell lennie.
De az is...
Rákai Zsuzsanna: Két egyéniség
(Budapesti Fesztiválzenekar, Renaud Capuçon, Lahav Shani, Zeneakadémia, november 7.)
Az este vendégművészei közül a fiatal izraeli karmester, Lahav Shani volt az, aki a maga előadói értelmezéseit hangsúlyozottan a művek egyedi adottságaiból, szerkezetéből és karakteréből vezette le, mégpedig rendkívül karizmatikus módon. Az estét keretező Prokofjev-kompozíciók nyersen és erőteljesen szólaltak meg az irányításával, de harsány drámaiságuk, amelyet a dirigens cseppet sem tompított a kiegyensúlyozott hangzás ideájának kedvéért, éles fény-árnyék játékkal adta át a helyét a poétikus dallamosságnak, ha arra volt szükség...
Siba Antal: Rínak
(Vetélkedők a képernyőn, Sztárban sztár leszek, X Faktor, Fölszállott a páva)
A síró ember látványa meggondolkodtató, és föltétlen tiszteletet parancsol. Azt mutatja, hogy embertársunk fájdalma a szokottnál nagyobb, és az elviselhetőség határát érinti. Ilyenkor az ember megadja magát, elhallgat, ha előtte mondatba kezdett, vagy kiissza a konyakját, ha maradt még a poharában. Fegyelmezi magát, mert a síró ember erre inti. De ha egy műsorban ötpercenként fakadnak sírásra, akkor nem tudni, mi a teendő. Egyre közömbösebb lesz, aki látja, és a végén már nem érdekli. Ebben a műsorban sírnak – összegez.
I R O D A L O M
Nemrég összefutottam egy régi tanárommal. Ő már akkor felnőtt volt, amikor én még kamasz, és most szinte egyenrangú felekként találkoztunk, nehéz volt újrakalibrálnunk a viszonyunkat arra a pár villamosmegállóra, amíg egymás mellett voltunk kénytelenek utazni, hiszen túl kevéssé ismertük egymást ahhoz, hogy érdemi beszélgetést folytassunk, de túlságosan jól ahhoz, hogy a köszönés után csak úgy elfordulhattunk volna. Mit lehetne mondani? Így az egyik legbiztonságosabbnak tűnő témához fordultunk, a gyerekeinkről kezdtünk beszélni, ki-ki a magáéról, és az iskolaválasztás nehézségeiről...
Csabai László: A sors útjai
Jenőnek sosem volt kapcsolata az ellenkező nemmel. „Született agglegény” – ezt tartotta róla a család, az utca. Az egész Városmajor.
– Minek születik meg az ember, ha úgyis meghal? – kérdi most Jenő fáradt bölcsességgel, miközben nyársra húzza a gusztusos császárszalonna-darabot. – Azért, ha már világra jöttem, igyekszem élvezni is valamennyire az életet, de hogy utódokat nemzzek, akik majd szintén rádöbbennek az élet végességére... Á, az ki van zárva. Mindig így gondolkodtam.
– Jenő bácsinak igaza van – helyesel Ervin, és egy hagymával gazdagon megrakott kenyérszeletet tesz nagybátyja nyársa alá. – Ha az ember nagyon igyekszik, vagy különösen szerencsés, úgy érheti öröm az életben, ám az igazi öröm a szenvedéstől való megszabadulás, ahogy azt Buddha is megmondta, s a szenvedéstől az szabad, aki meg sem születik.
– Én nem tudom, miket mondott Buddha – ellenkezik Nelli –, de az életedet kísérő társ megkeresése, az utódnemzés és az utódok felnevelése adja a legnagyobb boldogságot. Ezekről kár és ostobaság lemondani...
Becsy András: Kr. u. 1973
Csak két korszakot ismertem: egy némát és egy énekeset. Az egyik forró volt, és izzadtam, a másik hideg, és vacogtam. Aztán a két korszakot néven neveztem. Az előbbi a zöldségek, gyümölcsök és a rengeteg főzelék, az utóbbi a téli gyümölcsök: a narancs és a banán ideje lett. Majd kisebb egységekre bomlott a két rész. A forróban epres krémes, málnás krémes, barackos krémes és szőlős krémes szakaszok követték egymást. Málnahab és bodzaszörp nézte némán, hogyan fújja a homokot az útra a szél. A hidegben először a piros bácsi ideje jött el, csomagot hozott, és énekelni kellett neki. Aztán gyönyörű mesefát hozott ajándékokkal az a halott fiatalember, akitől tiltott apám, mert félt az élőktől, de nagyanyám minden szombat délben átvitt a parókiára, hogy erről az emberről hallgassak történeteket. Azon az estén, mikor eljött, énekelni kellett hozzá is. És mindig volt egy nap, mikor nagyanyáméknál aludtam, és nem kellett hamar lefeküdnöm. Ennek a napnak a legvégén mindenki énekelt...
Patak Márta: A mozdonyvezető nemrég nősült
Mikor másnap vagy harmadnap olvasta az újságban a gyászhírt, akkor fölnézett, próbálta maga elé képzelni a horpadt arcú, bajuszos férfit, újból átvillant benne a gyanú árnya, hátha nem is akart meghalni, csak nem ért át időben, elmélázott útközben, nem számított rá, hogy közben elindul a vonat, az utolsó pillanatban meg már késő lett volna hátraugrani. Így van ez az öngyilkosoknál. Egyik sem akar igazán meghalni, aztán mire meggondolná magát, már nincs visszaút. Épelméjű, tiszta fejű ember nem vet véget önkezével az életének. Korcsmáros doktor így vélekedett, szerinte, aki megteszi, az vagy egészen megháborodott, vagy elkeseredésében borult el hirtelen az elméje...
Vörös István: Személyiséghitel
Vörös István: Távszex Ágnessal
Vörös István: Lélekvándorlás még életedben
Gergely Ágnes: Tóth Árpád emlékére
Visky András: Nem tartozol
Visky András: Utolsó előtti ítélet
Visky András: Távirat 1989-ből
Visky András: Unicum-kereszt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.