CSALÁDVÉDELEM A NŐK ÉS A GYEREKEIK VÉDELME NÉLKÜL

MÉRCE
Szerző: NÓGRÁDI W. NOÁ
2019.11.22.

Szombaton lesz az idei Néma Tanúk felvonulás, a nők elleni erőszak felszámolásáért világszerte megrendezett 16 akciónap nyitóeseménye. Ismét megemlékezünk majd azokról a nőkről és lányokról, akiket az elmúlt évben meggyilkolt a partnerük, ex-partnerük, vagy egy általuk visszautasított férfi, és azokról a nőkről, akiknek a meggyilkolása csak idén került nyilvánosságra a holttestük sikeres eltüntetése, vagy a körülmények felderítésének elhúzódása miatt. Ismét számon kérjük az államon és az intézményeken, hogy miért nem teljesítették a kötelezettségeiket, és védték meg ezeket az állampolgárokat.

Tavalyi cikksorozatunkat a nők elleni erőszak témájában itt olvashatjátok.

2019-ben több eset is számot tartott a sajtó érdeklődésére. Ezt magyarázhatja egyrészt a gyilkosságok brutalitása, másrészt pedig az is, hogy a bántalmazó férfi több esetben nem csak a nőt, hanem a gyerekét is megölte. Sőt, magát is, ami a népszerű keretezésekkel ellentétben nem annak köszönhető, hogy az elkövetők segítségre szoruló, súlyos mentális betegséggel küzdő emberek voltak, akik öngyilkosságba menekültek, csak úgy alakult, hogy közben mást is megöltek.

Hanem annak, hogy az ilyen elkövetők irgalmatlan jogosultságtudata a birtokuknak tekintett nők és gyerekek felett párosul azzal, hogy a felelősségre vonást és a következményeket el akarják kerülni, bármi áron. Azok pedig, akiknek van módjuk eltüntetni a nyomokat, például gondosan feldarabolva volt feleségük holttestét, és feltételezik, hogy nem kell szembesülniük következményekkel, általában nem lesznek öngyilkosok. És sokszor igazuk is van a feltételezésükben: a „darnózseli hentest” például csak súlyos testi sértésért és „kegyeletsértésért” ültetik le, hiszen „nem lehet teljes bizonyossággal kimondani”, hogy meg szándékozta-e ölni a nőt, akit feldarabolt.

Az is emelte az idén nagy nyilvánosságot kapott ügyek profilját, hogy volt olyan eset, ami Budapest 2. kerületében történt: kiderült, hogy a jobb módú bántalmazók is tudnak ölni. És az is kicsapta a biztosítékot, hogy épp erről az esetről tudni lehet, hogy a rendőrség közvetlenül tudott a helyzetről, és időben közbeavatkozhatott volna, ha megfelelően (fel)ismernék a családon belüli erőszak jelenségét, tudnák, hogyan kell ilyenkor eljárni, és el is járnának.

Ez nem egyedi: a nők és a gyerekek élete és testi épsége láthatólag nem elég fontos ahhoz, hogy megfelelő és átfogó rendőri és bírói képzéssel, fellépéssel, az elkövető eltávolításával, menedéket és hatékony segítséget nyújtó intézményes infrastruktúrával és szolgáltatásokkal szöszörésszen az állam.

Meg még pénzbe is kerülne ez az egész. A több mint 200 000 jelenleg is fizikailag bántalmazott nő és a gyerekeik még beleférnek a morális és az anyagi büdzsébe. Remélhetőleg úgyis félnek elmenni az orvoshoz, meg hát mikor kerülnének sorra.

Az állami intézmények azonban nem csak abban vétkesek, hogy nem védik meg az áldozatokat: gyakran egyenesen a bántalmazók hasznos és készséges eszközeivé válnak...

ITT OLVASHATÓ