Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.11.18.
A kormány a választások után tovább csökkentené a bíróságok függetlenségét és nekimegy az alapítványi iskoláknak is, erről a New York Times és a Der Tagespiegel is beszámol. A Guardian és a Bloomberg a CEU - immár Bécsben megtartott - évnyitójáról ír, a Salzburger Nachrichten azzal foglalkozik, hogy az osztrák fővárosban érdemrendet kapott Soros György az egyetem odaköltözése miatt, az Euractiv pedig Karácsony Gergely-interjút közöl. Nemzetközi lapszemle.
Bíróságok és iskolák
A kormány újabb, az ellenőrzése alá vont területekről beterjesztett törvényeit, javaslatait mutatja be a New York Times budapesti tudósítása. Nem mellesleg a Der Tagespiegel is beszámol a legfrissebb fejleményekről. Nevezetesen az alkotmánybíróságra illetve az eddig függetlennek tekintett iskolákra vonatkozóakról. A taláros testület ugyan eddig is kontroll alatt volt, de az a jövőben még szorosabb lesz. Mindez feltehetően összefüggésben van azzal, hogy letett a Fidesz a közigazgatási bíróságok felállításáról. A Varga Judit miniszter által felterjesztett 200 oldalas tervezet több lehetőséget ad az állami szerveknek arra, hogy jogorvoslatért az alkotmánybírósághoz fordulhassanak, ha nem értenek egyet a bírósági döntésekkel, a számukra nem megfelelő verdikttel. Az Amnesty International, véleményezve a tervezetet, arra figyelmeztet, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy az alkotmánybíróság átveszi az ellenőrzést a bíróságok felett. A Magyar Helsinki Bizottság úgy látja, a törvény alapján a kormány politikailag szenzitív ügyeket fog csatornázni az alkotmánybírósághoz, amely jobbára eddig is a Fidesz szája íze szerint hozta meg döntéseit számos kérdésben. A 15 tagú testületben kétharmados többséget élveznek a kormánypárti kinevezettek, úgyhogy ennek a procedúrának nem lesz akadálya. Nem beszélve arról, amit Varga el is mondott, hogy világos működési keretet szab meg a közigazgatási ügyek intézésének. A másik, szintén aggodalmat kiváltó módosítási javaslat szerint jövőre a független iskolák működését engedélyeztetni kell, ami alapvetően a miniszter belátásán múlik majd. Már az is az iskola bezárásával jár, ha áprilisig nem intézi el akkreditációját a törvény által érintett oktatási intézmény. A Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint fennáll a veszélye az alternatív oktatás felszámolásának. Ráadásul a módszer nem újkeletű, hisz Soros György egyetemét, a CEU-t is így sikerült elűzni. Az idei tanévet épp most nyitotta meg Bécsben az intézmény...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.