AZ AGORA SZABADEGYETEMEN KIDERÜLT, HOGYAN KELL HAZUDNI: ELÉG BESZÉLNI HOZZÁ

QUBIT
Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2019.11.18.

A november tizenötödikén este megrendezett kerekasztal-beszélgetésből először is az derült ki, hogy azoknak a szavaknak is van ereje, amelyeket ki sem mondanak: az, hogy szó, magában nem jelent túl sokat, és még csak nem is egy szóra magára referál, hanem egy fogalomra, amelyet jobb híján szóként tudunk körülírni, de lehet akár egy gondolati egység is, amit aztán szavakba öntünk, így kommunikálunk. A jelnyelv éppen olyan legitim eszköze lehet a kommunikációnak, mint a verbális nyelv, sőt, verbális nyelvből is sokféle van, és itt még csak a jéghegy csúcsánál tartunk. Ahogy Ungváry Rudolf író és fogalomtér-kutató, a beszélgetés egyik résztvevője fogalmazott: az a csoda, hogy egyáltalán megértjük egymást.

A szavaknak márpedig ereje van, akár megértjük egymást, akár nem: erre mutat az is, hogy máig nem eldöntött kérdés, hogy szavakban vagy fogalmakban gondolkodunk, és ezt próbáljuk kifejezni valahogy verbálisan vagy egyéb módon, vagy a szavak már csak akkor kapnak szerepet, amikor formába akarja önteni az ember a gondolatait. Ősi kérdés, hogy mi volt előbb, a szó, vagy a gondolat – erről is esett szó a kerekasztal-beszélgetés két résztvevője, Ungváry Rudolf és Tompa Andrea író között. A beszélgetést Tillmann J. A. filozófus, egyetemi tanár vezette. A beszélgetésen részt vett Mártonffy Marcell irodalomtudós, teológus is.

Azt, hogy milyen hétköznapi módon fontos témáról van szó, jól mutatta, hogy a Nyitott Műhely nagyjából meg is telt, legalábbis az a része, ahol a beszélgetést tartották: 50-60 résztvevő volt kíváncsi arra, hogy hogyan és miért kell szaporítani a szót, ha egyáltalán kell, és vajon milyen szerepe van a nyelvfilozófiának vagy a nyelvről való gondolkodásnak a közbeszédben és a mindennapjainkban.
Gyere, hazudozzunk egymásnak!

Ungváry egyből belecsapott a lecsóba: ugyan érintette a Noam Chomsky-féle vonalat és a fogalom és a szó közötti különbséget, illetve a fogalom különböző síkjait, egyből hétköznapi példákkal állt elő, mint mondjuk egy szó kisajátítása bárki által, ami pedig annak jelentését is befolyásolja vagy torzítja. Ez a kisajátítás a hatalmi retorika egyik legfőbb eszköze: nem véletlen félreértésről van szó, hanem szándékos torzításról, ilyen az, amikor a beszélő tudatosan politikaivá tesz egy kulturális fogalmat, és épp ez az, amit Hitler és a harmadik birodalom propagandagépezete zseniálisan művelt – úgy mosták össze a határokat, hogy annak valódi határok, életek, országok látták a kárát. A szónak súlya van...

ITT OLVASHATÓ