Szerző: HaFr
2019.11.10.
...A díszes (fő)papi sereglet az üres betonkaréjban a groteszken túl már az abszurditás határát súrolja egy olyan rezsimben, amely az egyházakat célzott támogatásokkal tartja mézesmedzagon (és egyúttal gyeplőn, ezek mind klisék ebben az országban, már leírni őket is hányinger-közeli állapotot ér), az egyházak meg sporadikus megnyikkanásaik mellett széles vigyorral kántálják, amit megrendel tőlük a világi Felsőség; abban a rezsimben, amely nevezett szurkolókat (és nem szurkolókat) kiforgatja a vagyonukból és a választott méltóságok naponta szegnek meg minden létező pietást és vallási előírást -- miközben úton-útfélen, minden kanyarban (sic!) ezekre hivatkoznak. Ilyen körülmények között a műsoraival életét a tömegszórakoztatásra berendező szerző (GTG) csak egy újabb regiszterét kezdi használni az amorális népbutításnak: a "családjaikhoz hazatérő építőmunkások", a "magasba kúszó nemzeti lobogó", a "nemzeti imádság együtt éneklése", a "magyar labdarúgó válogatottnak új otthont adó" (ti. korrupciós) központ nyálas-negédes, szervilis-hazug, néhol nagyon rossz történelmi időket idéző kontextusában a papok bevonulása elnyeri épp azt az értelmet, amitől -- biztos mondhatom, bár nem vagyok felkent papja -- Jézus Krisztus hátán ebben a pillanatban is futkározik a hideg: az Út helyett a helyben topogásét, az Igazság helyett az álszent hazudozásét és az Élet helyett az Ember halálát jelentő örök kudarcét, a lélek haláláét.
Mi a stadion nekem ma? Maga a keresztfa, amelyet megáld az egyház.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.