Szerző: RUFF BORI
2019.11.29.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a szombati nagy, oktatás jövőjéről szóló tüntetése előtt nyilvánosságra hozta a pedagógusok munkaterheléséről szóló kutatását, melyből kiderül, hogy a törvényes heti 40 óránál a gyakorlatban sokkal többet dolgoznak és ennek komoly mentális és fizikai következményei vannak.
A pedagógusok bére nemzetközi összehasonlításban is megalázóan alacsony, munkaterheik ugyanakkor az Európai Unióban az egyik legmagasabbak. Éves szinten 45 órát helyettesítenek ingyen, emellett hetente 5 órát úgy dolgoznak, hogy azt nem tudják elszámolni (pl. gyermekek étkeztetése, felügyelete).
A legnagyobb probléma a munkaerőhiány
A kérdőívet kitöltő 4281 személy 90 százaléka többet dolgozik, mint a törvényes heti 40 óra, sőt elmondható, hogy átlagosan heti 56 órát dolgoznak. Mindez még sokkal drasztikusabb a községekben, ahol a tanárhiány már elképesztő méreteket ölt. Ahogyan már korábban is megírtuk, az országban átlagosan hetven pedagógus végzi el száz munkáját.
Miközben várhatóan az elkövetkező 15 évben hatvan-hetvenezer pedagógus érheti el a nyugdíjkorhatárt. Évente pedig már jó ideje maximum csak 2500-3000 pedagógus tesz minősítő vizsgát, ez a mennyiség képtelen betölteni az egyre nagyobb hiányt, ami várható az elkövetkező években. Így szükségszerű egy sürgős reform, vagy a mostaninál is nagyobb válság jöhet. A pedagógusok beszámolói alapján már teljesen bevett módszerré vált a 2-4 akár 6 kolléga helyettesítéssel való pótlása.
Tehát ma már pedagógus körökben senki sem lepődhet meg, ha a törvényes 40 óráján túl még a munkaerőhiány miatt akár három másik tanár helyett is helyt kell állnia.
Már megszűnt szempontnak lenni, hogy ki milyen szakos tanár és, hogy egyáltalán felsőben vagy alsóban kellene-e tanítania. Ma már a fizikatanár is angolos, matekos, akár tesis is. Akkor pedig még szó sincs arról, ki fogja vinni a napközis csoportokat.
A kistelepüléseken jelenti a legnagyobb problémát a tanárhiány. A fiatalabb pedagógusok inkább próbálnak minél nagyobb településekre költözni, őket pedig sokszor követik az idősebbek is, hiszen ott azért, ha egy kicsivel is, de jobb munkakörülmények várják őket. Tehát minél kisebb a település, annál nehezebb munkavállalót találni. Pedig általánosságban minél kisebb és szegényebb egy falu annál nehezebben tudják a szülők utaztatni a gyerekeket az iskolába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.