Szerző: ILLE ISTVÁN
2019.11.02.
Azután volt a szovjet függőség, ami a Rákosi-érában is csak politikai volt, hiszen a nagy komenista öntudatunkon kívül csak a rongyos ülepű nadrágunk volt.
Azután jött a Kádár-éra, amiben a kezdeti elfogódottság után sikerült a politikai függésen lazítani, mi több, a gazdaság is inkább szovjet-expanzív, mint szovjet függő lett. Habár a szovjet trolibuszok megrázó importját nem annyira ellensúlyozta a nyírségi léalma első osztályúként történt exportja – anno a Szovjetunióba minden szart el lehetett adni, mert képtelenek voltak saját piacukat ellátni – de az Óbudai Hajógyár vontató- és tolóhajói, meg az Ikarus buszai, meg a Ganz termékei egész jó egyenleget eredményeztek.
De azután jött a „ruszkik, haza”, amit keservesen megbánt a magyar gazdaság, lévén, hogy az eddig busás hasznot hozó szovjet exportcsatornák villámsebesen eldugultak, és a sok szar a nyakunkon maradt. Ráadásul ott volt még az a fránya embargó, amit a világ nagy részén a csúnya, gaz, militarista és totalitárius, agresszív Oroszország ellen vezettek be, amit, persze, a rafkós szittyák azzal játszottak ki, hogy szerb cégeknek küldték el az embargós árut, és azok már gond nélkül továbbították azt az oroszoknak. Hogy ez megdrágította a folyamatot? Na und? A ruszkik megfizették.
Ám Orbán rájött, hogy rossz lapot húzott, hát vissza hívta az oroszokat. No, nem „igyi szuda” alapon, áttételesen. Paks I, Paks II. Gazprom, Szurgutnyeft, Déli Áramlat, Nemzetközi Beruházási Bank, stb. A menekülési útvonalat is kiépítette arra az esetre, ha szaró macska üzemmódba helyezné az EU: ott van neki az Eurázsiai Unió...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.