Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.10.14.
Hogy a vidéki városok tekintetében tévedtem, az még érthető – hiszen normális sajtó hiányában alig tudjuk, mi történik más településeken: a független orgánumoknak egyszerűen nincs pénzük helyi tudósítókat alkalmazni –, de Budapesten se éreztem meg a nagy léptékű változást, ami azért magyarázatot igényel.
A kitűnő politikai érzékű és óriási tapasztalatú Haraszti Miklós mondta, hogy megszületett „az ellenzéki választó”, vagyis az a választó, aki nem annyira valamelyik párt szavazója, mint az egyesült ellenzéké, az a választó, aki – egyébkénti politikai-ideológiai vonzalmaitól eltekintvén – az Orbán-rezsim országos és helyi politikája ellen fordult, és ennek (ha alkalma nyílik rá) érvényt is szerez.
Sokan nem vették észre ennek a jelentőségét (én se), ám az ellenzéki választók százezrei megérezték, és tudatosan, egyben pragmatikusan, józanul és bölcsen cselekedtek, félretéve egyébként nem jelentéktelen, más alkalommal talán fontosnak bizonyulható fönntartásaikat.
Ez a fontos pillanat nélkülözhetetlenné teszi a világos beszédet: ezért röviden utalok rá, hogy a most nagy sikert aratott ellenzéki pártoktól engem világok választanak el, hiszen én nem vagyok a liberális (polgári) demokrácia híve, és súlyos kételyeim vannak a képviseleti (parlamenti és helyhatósági) rendszerekkel szemben.
Ugyanakkor mint honpolgárnak, a közösség – bármennyire rendszertagadó – tagjának, nem közömbös nekem, hogy a hazánkat morális, intellektuális (és esztétikai!) végromlásba döntő Orbán-rezsimmel mi történik, akkor se, ha az ellenzék szocialista, zöld, liberális, konzervatív összetevőivel (a polgári szemszögből nézve is fölöttébb problematikus, kicsiny apparátusukra visszametszett pártokkal) szinte semmiben se értek egyet, ami a politikai elveket illeti – azokról nem is szólva, akiknek nincsenek elveik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.