Szerző: KENESEI ISTVÁN
2019.10.11.
De az FDSZ-elnök arról is beszámolt, hogy Palkovics újabb egyetemek magánosítását, azaz alapítványi formára való áttérését helyezte kilátásba felvillantva a közalkalmazotti státuszból való kikerülés hallatlan előnyeit. Azt az elnök nem ecsetelte, hogy érdekképviselőként vajon firtatta-e, mi lesz a Kjt. biztosította garanciákkal, mindössze arra szorítkozott, hogy „fontos tisztázni az érintett intézményekben a közalkalmazotti státus kivezetését, hiszen azt mindenképp úgy kell megoldani, hogy lehetőleg ne vesszenek el szabadságok vagy a jubileumi jutalmak”.6 Mintha az oktatók legfőbb gondja az lenne, hogy 21 vagy 19 napi éves szabadságkerettel kerülnek-e majd át az állami felsőoktatásból az alapítványiba.
Ami a bolognai rendszer megújítását illeti, újabb távlatok nyíltak meg előttünk, mivel – hála miniszterelnökünknek – a „türk országok” szövetségének immár teljes jogú tagjaként egyetemeinket is elkezdtük csatlakoztatni a „Türk Egyetemi Szövetséghez”, amelynek kimondott célja az egyetemi tanterveknek a türk lelki értékek szellemében történő harmonizálása, a diplomák kölcsönös elismerése, a diákcsere és í. t. Bár, amikor az alakuló gyűlés Turkesztán fővárosában idén áprilisban lezajlott, csak a kormányfő szándékait ismertük, Palkovicséit nem, hiszen akkor még nem érdekelhette a „turkesztáni folyamat”, ahogy a most induló új rendszert hívják – talán nemsokára már nálunk is.7
Visszatérő fordulata a miniszternek, hogy az általa patronált felsőoktatási stratégiát dicséri lépten-nyomon, mintegy ezzel hangsúlyozva, hogy milyen remekül bevált. Pedig csak újra elő kellene venni, hogy lássuk, valahogy másfelé tartunk, mint amit ott felvázoltak.8 Persze a duális képzések rendben elindultak és szaporodnak, de például az „alapítvány” fogalma mint az egyetemek átalakításának mai főiránya egyáltalán nem szerepel benne. Van viszont bőven szó arról, hogy milyen nagy nemzetközi sikereket fogunk majd elérni, többek között, hogy 2020-ra legalább egy hazai egyetem a tagja lesz a 12 alapítóból mára 23-as létszámúra nőtt LERU-nak, az európai kutatóegyetemek szövetségének.9 Az ám, de oda csak meghívással lehet csatlakozni, az meg mintha késne. De a nemrég 19 „kutatásintenzív” egyetem létrehozta Guildben is hiába keresünk magyar tagot. Pedig ott már a mi régiónkból is akadnak, például a krakkói Jagelló vagy a Tartui Egyetem.10 A legjobb magyar egyetemek viszont továbbra is „alulról szagolják” az 500. helyezéseket a nemzetközi listákon. Pedig lennének receptjeink, miképpen lehet előrelépni, és még csak külön stratégia sem kellene hozzá.
Ha már megjelenik egy miniszter az évnyitón, akkor beszédet is kell tartania. Szegeden például az egyetem leghíresebb professzorát, Szent-Györgyi Albertet idézte: „Az egyetem egyik legfőbb feladata és kötelessége a kutatás, új igazságok keresése.” Majd így folytatta: „Ezt az eszmét a Szegedi Tudományegyetem azóta is méltón képviseli. Erre nagy szükség van, mert az ország jelenének és jövőjének sikerében minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásoknak és az innovációnak.”11 Az innovációnak sajátos meghatározása, hogy új igazságokat keres, de hát Szent-Györgyi nem gondolhatott mindenre, hiába volt nemcsak Nobel-díjas, de rektor is...
Azután hozzátette: „A megörökölt alacsony hatékonyságú, a munkaerőpiaci igényektől eltávolodó felsőoktatási rendszer átalakítása során sikerült az autonómia megerősítése mellett stabilizálni az intézmények gazdálkodását.” A miniszter által bevezetett és csak szerinte kiválóan működő kancellári rendszer mellett az autonómia megerősítésének egyik jellemző helyi eleme a Fidesz kommunikációs szakemberének az alkalmazása, pont az októberi választások előtt. Kobza Miklós kb. másfélszeres professzori fizetésért „toborozza a hallgatókat” és „erősíti az egyetem nemzetközi imázsát”,12 az egyébként 26 (!) munkatársat alkalmazó Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságon, bár a neve sem ott, sem máshol az egyetem alkalmazottai között nem található.13 De ha már a munkaerőpiaci igényekről esett szó, most már hátradőlhet a miniszter, hiszen mit sem kell tudnia a másik minisztériumban felejtett közoktatás 4000 fölötti tanárhiányáról, amely számnak az egyetemek évenként csak a töredékét bocsátják ki, és a végzettek közül is, ha netán iskolában helyezkednek el, sokan pár hét múlva menekülésszerűen mondják fel állásukat. Palkovics nyilván a Parragh-terv végrehajtására esküdött fel, a nyelvvizsgához kötött felvételi és a szakmunkásképzés permanens, de eredménytelen reformjának megvalósításával.
Nem tudni, a miniszter sugalmazására-e, de korunk Szabad Népében, a Magyar Nemzetben váratlan cikk jelent meg, melyben keveslik a rektorok 1,3 és 2,7 millió közötti fizetését, mintegy visszasírva a 2010 előtti 3-4 milliós juttatásokat, melyeket egyébként akkoriban nem a központi akarat, hanem a szenátusok szavazhattak meg, miután Magyar Bálint ezzel a gesztussal próbálta kiérdemelni a rektorok jóindulatát. A cikk a rektorok jövedelmét a vállalatvezetőkével és külföldi pályatársaikéval hasonlítja össze rámutatva elmaradásukra, mindössze arról feledkeztek el, hogy ugyanezt az összevetést az oktatók fizetésével is elvégezzék.14 Ezt talán az FDSZ fent idézett elnöke tette meg a miniszteri kihallgatáson, csak szerénységből elhallgatta a tudósításban. De ne lepődjünk meg, ha a rektorokra januártól már más bértábla vonatkozna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.