Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.10.09.
A jelek szerint Németország számára felülírja a jogállami aggodalmakat a visegrádi csoporttal fennálló gazdasági együttműködés megőrzése. Merkel már augusztusban Budapesten reményét fejezte ki, hogy az EU fenntartja a támogatások eddigi szintjét mind a négy állam esetében. Vagyis átlépett azon, hogy a régióban visszalépést tapasztalni a demokrácia területén, és lesöpörte az asztalról azokat a kezdeményezéseket, hogy fogják vissza az uniós pénzeket, ha valamely kormány megsérti a közös alapelveket. Különösen igaz ez Lengyelországra, amely váratlanul a Brexit egyik haszonélvezőjévé lép elő, Berlinnek köszönhetően. Az ok az, hogy lengyel gazdaság igencsak prosperál, miközben a német adatok egyre rosszabbak. Ennek megfelelően Varsóban pontosan érzékelik, hogy minél nagyobb egy ország, annál nagyobbat tud visszaütni, ha a németek netán büntetéssel hozakodnának elő. Nagy változás ez, hiszen a lengyelek nem egészen öt év alatt Európa problémás gyerekei lettek, noha korábban még modellnek számítottak. De arra is rájöttek, hogy nem szabad tengelyt akasztaniuk Berlinnel, mert különben teljesen elszigetelődhetnek. Ugyan még jócskán lehet számítani összecsapásokra Brüsszellel a jogállam miatt, a PiS kezében ott az adu: anyagi érdekektől vezérelve, a németek mind inkább látják, mennyire fontos, hogy Lengyelországban megmaradjon a beruházások magas szintje, ideértve az uniós felzárkóztatási alapokat is.
Ne bízz egy politikusban, ha az a népre hivatkozik, mert ez a kitétel csak azt jelzi, hogy részéről semmi jó sem várható. Ezt ajánlja a vezércikk, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a nép kifejezés sűrűn előfordul a politikai közbeszédben, ám a veszély akkor nő meg, amikor a fogalmat fegyverként használják fel a feltételezett ellenséggel szemben. És ez a jelenség egyre csak terjed a populizmus megerősödésével. A célpont vagy valamilyen külföldi erő, vagy egy vallási kisebbség, mint a muzulmánok, de ezek csak arra jók, hogy segítségükkel nagyobb dobjanak egy-egy bajbajutott vezető népszerűségén. Sokszor a kirohanások olyan intézmények ellen irányulnak, amelyek az adott politikus útjában állnak, tehát a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a sajtó. Noha ezek a fékek és ellensúlyok alapvetőek a demokrácia megfelelő működése érdekében, kétségtelenül kellemetlenek olyan elnökök és kormányfők esetében, akik céljaik elérésére nemigen válogatnak az eszközökben. Ha valaki a néppel azonosítja magát, onnan már nincs messze, hogy ellenfelei egyúttal a nép ellenségei legyenek. Lásd Kaczynskit vagy Trumpot. Ha a „népet” gátolja, mondjuk, a bíróság, vagy a parlament, akkor az ilyen emberek hajlamosak alkotmánysértő tettekre. Ennélfogva a szavazópolgároknak nagyon oda kell figyelniük az ilyen veszedelmes kifejezésekre. Mert elárulják, hogy aki használja őket, az nem demokrata, hanem egy gazember.
Jan-Werner Müller arra figyelmeztet, hogy akkor lesz csak igazán haddelhadd, ha megbukik az amerikai elnök, hiszen Trumpot az a veszély fenyegeti, hogy bukása esetén börtönbe kerül. Ezért azután a lehető legrosszabbra kell felkészülni a részéről, hogy kibújjon a felelősség alól. A legjobb az volna – teszi hozzá a Princeton-i Egyetem populizmus kutatója –, ha a politikus a választásokon szenvedne vereséget, és nem az alkotmányos vádemelés miatt volna kénytelen szedni a sátorfáját. Az ilyen emberek képesek felfújni a társadalomban meglévő különbségeket. Azt hirdetik például, hogy az egyik oldalon vannak vidéken a nacionalisták, és velük szemben állnak a nagyképű városi kozmopoliták. A tekintélyuralom hívei, ha hatalomra kerülnek, tanulnak egymástól, hasonló stratégiákat alkalmaznak, egyre kifinomultabb kormányzási technikákat vetnek be, de persze ez még nem jelenti, hogy legyőzhetetlenek lennének. Sikerük titka: a gazdaság, a kultúra és a rasszizmus. De mindig ott vannak mögöttük sajátos, nemzeti tényezők is, ezért nem lehet általános receptet kidolgozni ellenük. Ám ha valaki azt mondja, hogy a tudatlan tömegeket nem szabad engedni szóhoz jutni, az csak a populisták malmára hajtja a vizet. Hiszen sikerükben, mind Nagy-Britanniában, mind az USA-ban fontos szerepet töltött be, hogy csődöt mondtak a konzervatívok, illetve a republikánusok. Csak éppen Amerikában nem következett be az, ami Magyarországon, vagy Törökországban, mert közbeszólt a szövetségi államrendszer. És a szerkezetek kiélezett helyzetben keményebb ellenállást tudnak kifejteni, mint az utcai tiltakozások.
Brüsszelben teljesen légből kapottnak tartják, hogy Magyarország megakadályozná a brit kilépés meghosszabbítását, mert Orbán Viktor számára túl nagy a tét. Egyrészt mostanában dől el, hogy mekkora uniós támogatást kapnak az egyes államok a következő hétéves pénzügyi időszakban, másrészt nem mindegy, miként alakul a magyar politikus viszonya a többi európai vezetővel. Itt a kérdés úgy vetődik fel, hogy miért veszélyeztetné a 27-ek egységét olyasvalakiért, aki lehet, hogy holnap már nincs is hatalmon? Továbbá senki sem szeretne felelős lenni a rendezetlen brit kilépésért, ily módon az EU alighanem megszavazza, ha Johnson eleget tesz a londoni parlament döntésének és új időpontot kér. Mellesleg a brit kormány ez ügyben már a lengyeleknél is bepróbálkozott a vétó érdekében. Maga a szigetország miniszterelnöke azonban teljes támadásba ment át, így Brüsszelben életbe lépett a válság üzemmód a jövő csütörtökön kezdődő, kétnapos csúcsértekezlet előtt. A kilátás teljesen bizonytalan, véglegesen bukni látszik a megállapodás lehetősége. Addig azonban a helyzet óráról órára változhat, annál is inkább, mivel a királynő hétfői beszéde előtt ismét szétszéledt a londoni törvényhozás, így addig Johnson teljesen szabad kezet kapott. Úgy tudni, még azt is mérlegeli, hogy el sem megy az állam- és kormányfők tanácskozására, mivel úgy ítéli meg, hogy ott úgysem tud dűlőre jutni Merkellel, Macronnal és a többiekkel. Akkor pedig inkább az elkerülhetetlen hazai választásokra összpontosít, azaz Nagy-Britannia a hó végén valóban ott hagyná az EU-t...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.