2019. október 19., szombat

OTT IS SEGÍTENEK A BETEGEKEN, AHOL AZ ÁLLAM MÁR NEM

ABCÚG BLOG
Szerző: FŐDI KITTI
2019.10.18.



Egy volt szakápoló magánvállalkozást indított, hogy a házi segítségnyújtással betömje azokat a lyukakat és hiányosságokat, amiket az állami gondozószolgálatok hagynak. Egy maréknyi lánycsapattal járnak a szegény telepekre gyógytornásztatni, a kórházba felfekvéseket kezelni, vagy csak bevásárolni egy-egy idősnek. Náluk nincs olyan, hogy valamit nem vállalnak, vagy több hónapot kell várakoznia a betegnek, a segítség pár órán belül megérkezik.

Ákos Judit egyedülállóan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létrehozott egy vállalkozást, hogy ott is tudjon segíteni gyógytornával, betegápolással, bevásárlással, takarítással, ahova a területi gondozószolgálatnak kapacitáshiány miatt már nem ér el a keze. Az állami és egyházi otthongondozás csak hétköznap reggel nyolctól délután négyig érhető elő, hétvégén pedig egyáltalán nem. Gyakran azonban munkaidőben sem érkezik meg a segítség, a betegeknek sokszor hosszú hónapokat kell várniuk gyógytornára, és ha valakinek azonnali ápolásra van szüksége miután hazament a kórházból, esélye sincs, hogy 24 órán belül a társadalombiztosítás által támogatott ápolóhoz jusson.

Éppen egy ilyen helyre igyekszünk Judittal, ahova az állam keze már nem vagy csak ritkán ér el. Miskolc belvárosától nem messze, egy nyomortelepen kátyús, meredek úttestén kapaszkodunk felfelé. Az útnak alig nevezhető aszfalt oldalait romos házak szegélyezik, Judit azt mondja, hogy ez az a területe a városnak, ahova még a betegszállítók sem jönnek fel. Most egy 55 éves férfihoz megyünk, aki két évvel ezelőtt négy stroke-t kapott egymás után, kerekesszékben ül, szinte teljesen le van bénulva, gyógytornára és rehabilitációra van szüksége, az állami ellátórendszer kapacitáshiányra hivatkozva azonban nem tudja ezt neki biztosítani.

Tóth Imre és Tóth Imréné már várják Juditot, aki hetente kétszer látogat el hozzájuk, hogy Imre izmait megmasszírozza és megtornásztassa. Miközben megkezdődik a gyógytorna, amit néha Imre fájdalmas jajongása szakít félbe, a felesége arról mesél, hogy miért nem jutnak hozzá a TB támogatott gyógytornához...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.