NINCS MÁSIK BETEGSÉG, AMI ÍGY MEGBÉLYEGEZNE

24.HU
Szerző: VASKOR MÁTÉ
2019.10.05.

...A London School of Economics által lebonyolított kutatásban összesen 155 országból vettek részt demenciával élő emberek, gondozók, egészségügyi dolgozók és a kívülállók, akiket csoportosítva a társadalomként jegyeznek a kiadványban.

A felmérésből kiderült,

- az emberek 95 százaléka érzi úgy, hogy demenciában fog szenvedni az életében;

- 78 százalékuk pedig tart is ettől;

- a kitöltők negyede szerint semmit nem lehet tenni a demencia ellen;

- a résztvevők kétharmada azt felelte, hogy a demenciát az idősödés okozza, és ami meghökkentőbb, hogy ugyanezt gondolja az egészségügyi dolgozók 62 százaléka is, pedig ez nem igaz;

- az emberek 82 százaléka genetikai vizsgálatoknak vetné alá magát, hogy kiderüljön, veszélyezteti-e őt a demencia;

- a demenciával élők 85 százaléka azt állította, hogy nem veszik komolyan őket;

- a kívülállók 40 százaléka szerint a doktorok és a nővérek nem foglalkoznak a demenciás betegekkel;

- a gondozók 52 százalékának ráment az egészsége a beteg kezelésére, 49 százalékuk a munkáját veszítette el, 62 százalékuknak pedig a közösségi élete szenvedett hátrányt miatta.

A kutatásnak volt egy kitöltős része is, ahol a résztvevők saját szavaikkal, kendőzetlen őszinteséggel fogalmazhatták meg az érzéseiket.

Ebben a részben leginkább arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy az élet mely területein érzik megbélyegezve magukat a demensek, az eredmény pedig meglepően szerteágazó lett. Alább pontokba szedtük az észlelt problémákat, és a hozzájuk kapcsolódó érvelést, amit maguk a betegek fogalmaztak meg.

- a megértés hiánya: „miután sztrókot kaptam és kórházba szállítottak, az egyik nővér közölte velem, hogy a lehető leghamarabb hazaküldenek, mert nincs szükségük az éjszakai terrorra” (66 éves férfi, USA)

- türelmetlenség: „az orvosom a szemembe mondta, kár, hogy itt illegális az eutanázia” (65 éves férfi, USA)

- megcsinálják helyettük, amit ők is tudnak: „az egyik jó barátom állandóan befejezi a mondataimat, mert kicsit lassabban jönnek a szavak” (75 éves nő, USA)

- figyelmen kívül hagyás: „mondták már nekem, hogy demens vagyok, úgyhogy mit tudhatom én” (60 éves nő, Ausztrália)

- viccelődés: „azzal heccelnek, hogy az ő memóriájuk jobb, mint az enyém, vagy hogy ne felejtsek el két ugyanolyan cipőt felhúzni a lábamra” (57 éves nő, USA)

- barátok elveszítése: „sokaktól hallottam már, hogy nem érdekli őket az utam a demenciával” (60 éves nő, Ausztrália)

- családtagok elveszítése: „a gyermekem már nem szeret, mert lassú vagyok és nem tisztán artikulálok” (65 éves férfi, Kína)

- szexuális kapcsolatok: „a férjem nem érti, miért nem akarok vele kapcsolatot létesíteni, és azt hiszi, más miatt vagyok ilyen, ezért ideges” (65 éves nő, Argentína)

- párkeresés: „őszintén szólva senki nem akar megismerkedni egy 58 éves Alzheimer-kórossal” (58 éves férfi, USA)

És ott van még a magánélet elveszítése, hogy átveszik az az irányítást a beteg olyan cselekedetei felett, amikre még képes lenne, az alapjogoktól való megfosztás, az egészségügyi dolgozók általi megalázás, hogy már sehová nem hívják őket, mert csak a gondot látják bennük, és hogy esetenként a betegség kitalálásával gyanúsítják őket.

ITT OLVASHATÓ