Szerző: INKEI BENCE
2019.10.05.
A FOMO - Megosztod és uralkodsz megosztó film lesz, és nagyon nem azt a Magyarországot ábrázolja, ahogy sokan szeretnék látni, de pont ez is az erénye.
Van a magyar filmnek jó pár nagy adóssága, de közülük is kiemelkedik a tizenévesekről szóló, komolyan vehető filmek fájó hiánya. Természetesen nem az Álom.net-re és társaikra gondolok most, hanem azokról a filmekről, amelyek tényleg a fiatalokra jellemző témákról szólnak, tényleg úgy beszélnek benne a szereplők, ahogy a valódi fiatalok is, és maga a film sem menekül a rázós témák elől. Jellemző, hogy az utóbbi évtizedek kultikus tinédzser-filmjei is úgy voltak bátrak, hogy egy korábbi generációról szóltak, mint a Megáll az idő vagy a Moszkva tér. Örömteli tehát, hogy az utóbbi egy évben két ilyen film is készült: tavaly a középiskolások internetes zaklatásával foglalkozó Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :), idén pedig a FOMO, és szerencsére egyiket sem lehet finomkodással vádolni.
Mindkét filmet elsőfilmes rendező készítette, ráadásul a FOMO-t jegyző Hartung Attila (a vele készült interjúnk itt olvasható) még kifejezetten fiatal is, egész közel ahhoz a korosztályhoz, amelyről most forgatott. Nem mintha ez önmagában magyarázat lenne bármire is, de rosszat nyilván nem tett a filmnek, amely szintén érinti az internetes bullying jelenséget, habár a középpontjában nem ez áll. A FOMO főszereplői jól szituált családokból érkező gimnazisták, akik a saját YouTube-csatornájuk nézettsége érdekében bármit megtesznek, és közben észre sem veszik, milyen határokat lépnek át. Egy házibulin ugyanis addig hergelik egymást, míg egyikük, Gergő megerőszakol egy öntudatlan részeg lányt, Lillát, aki mellesleg a történelemtanáruk lánya. A sztori onnantól már a következményekre és Gergő bűntudatára koncentrál, és az ő öntudatra ébredését követhetjük egy soha véget érni nem akaró éjszakán keresztül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.