MEGINT JŐNEK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2019.10.25.

A politikában a meguntság legbiztosabb jele, hogy amikor az állampolgár reggel kinyitja a szemét, bekapcsolja a televíziót, a képernyőn megjelenik a politikus, és emberünket a látványtól kiveri a víz: Ez még itt van? – nyög föl kínjában, ami azt jelenti, hogy a tévécsatornát most még ugyan betöltő politikusnak vége. Ehhez sokszor egyetlen parlamenti ciklus sem kell, viszont előfordul, hogy még a másodikat is túléli, de aztán jön a harmadik, és az már veszélyes. Tapasztalati tény, hogy nincs az a briliáns politikus és az a kiváló államvezetés, aki és ami ellent tudna állni a természetes fáradásnak. Részben mert a politikus nyolc-kilenc év alatt már minden létező tehetségét beáldozta, az összes szóba jöhető frázist elpuffogtatta, és ha nagyon őszinte saját magához, reggelente tükörbe se tud nézni, mert már magát is unja. És ez még csak az egyik oldal, a másik legalább ennyire veszélyes: időközben fölnő egy új generáció, amelyik a dolgok természeténél fogva, a közéletben már nem az apja meg a nagyapja embereit keresi, hanem a saját generációját szeretné látni.

Mi sem természetesebb ennél? És mi sem szánalmasabb, mint amikor a politikus, ahogy elemzők elemzik, dacolni kezd az idővel. Dacolása az idővel azt jelenti, hogy rátért a politikusi elhülyülés keserves útjára. Vesztes helyzet. Nyilván nem mindig, ellenpélda mindenre van, de az ellenpéldákkal szemben hasznos a hideg tartózkodás, mert ellenkező esetben olyanok leszünk, mint a magyar kormányfő: legvadabb ötlete igazolására is képes rámutatni a világnak arra a pontjára, ahol formailag valami hasonlót tesznek. Ezt az országot kiragadja a történeti előzmények környezetéből, és laboratóriumi asztalra dobja. Mint Finnországot, annak bizonyítására, hogy még alkotmánybírósága sincs. Ebből természetesen semmi sem következik, egy állam úgy rendezi alkotmányos garanciáit, ahogy akarja. (Finnországnak parlamenti alkotmányjogi bizottsága van, amely alkotmányos ügyekben egyfajta „bírósággá” alakul át. Ilyenkor a finn képviselők félreteszik pártvonzalmukat, és elfogulatlan döntést hoznak. Lehet találgatni, jobb‑e nekünk, akiknek alkotmánybíróságuk van, csak az ott ülők jelentős többsége kormánypárti, és ezt a körülményt képtelen félretenni.) Székelyföldi hallgatósága előtt ilyen gondolatfutam simán eladható, csakhogy Orbán a finn miniszterelnökkel szemben is megpróbálta. Ott már ugyancsak elgondolkodtak a hallottakon.

Az elunalmasodás nem azonos az öregedéssel. Vannak fiatalon megöregedett politikusok, de van példa ennek ellenkezőjére. Könnyen elképzelhető, hogy Orbánnál ez azonos időben mutatkozik: öregedése egybeesik azzal, hogy unalmas is lett. 2015 óta ugyanazt mondja migránsokról, Sorosról, továbbá, hogy ő Dobó István és Jurisics Miklós együtt. Ezt, lássuk be, nem lehet a végtelenségig hangoztatni, főképp úgy, hogy semmilyen értelemben nem is igaz. Az elunalmasodás mindezeken túl törvényszerűen jön, ellene ideig-óráig lehet tenni. Ez végül is nem jellemhiba. A jellemhibákról majd más alkalommal...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/43. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/43. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)