Szerző: NAGY BANDÓ ANDRÁS
2019.10.10.
Nem vagyok hülye, tudom, hogy a Borkai bebukása előtt is ugyanígy ment minden, EU-s pénzek lenyúlása, családi melóosztogatás, százalékok visszaigénylése, strómanok használata, legfőbb és egyéb ügyészségi élés-biztosítás, rendőrség magáncélra történő hasznosítása, csak ez a repülő, jacht, csajok, komplex szolgáltatás, pia, kábítószer, szex szavakkal töltött, tipikusan kereszténydemokrata (pár éve még polgári), történet, mely jobbára milliárdos, néhányszor százmilliós, esetenként csak tízmilliós nagyságrendű számháborúval lett spékelve, elgondolkodtatott.
Borkai és társai lepedőakrobata mutatványai mellékesek, mondhatni: ha nem maszatolná össze a közös bizniszben, haveri agyalással és jogszerűnek látszó eljárással szerzett istentelen nagyságú pénz, azt mondanám: családi ügy, ha ez belefér az első számú polgár és a first lady, no meg a gyerekeik világképébe, otthon intézzék el, aztán majd látjuk, hogy a családi perpatvarnak (vagy az alkudozó egyezkedésnek) mi lett az eredménye.
Szóval megpróbáltam mindezt félre tenni, és csak arra figyelni, ami nemcsak a győrieket, de mindannyiunkat, a „Tisztelt Állampolgár!”-okat, ahogy a kormányfő szívhez szóló leveleiben köszön be (hívatlanul) az otthonainkba. Jelesül arra, hogy milyen világban élünk mi, állampolgárok, akik a „millió” –t inkább csak akkor ejtjük ki, amikor hazánk lakosságát kérdezik, vagy ha arról beszélgetünk, hogy félmillió magyar próbálja összekaparni a megélhetésükhöz szükséges pénzeket a gyűlöletes migránsokkal teli, más kultúrákkal keveredő, élhetetlen, fejlett államokban, vagy például, ha a svájci Frankos hitel ügyében megtudjuk, hány milliót akar elszívni tőlünk a bank, azután is, hogy már az otthonunkat beporszívózta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.