Szerző: Rezeda
2019.10.03.
A jogállamiság becsületbeli ügy. – Ilyeneket hallunk a kedves vezetőtől, ami nem is érdekelne, megszokta már az ember, ahogy fossa ki a szavakat, amelyeknek olykor van értelme, legtöbbször azonban semmi sem. Hogy ez a két szó is mit keres egymás mellett, azt sem tudja senki, a becsület etikai kategória, míg a jog meg társadalom-filozófiai. A becsület már akkor is létezett, amikor jog még sehol nem volt, és, mint kitetszik, most meg híre-pora sincs bizonyos körökben, holott szügyig állunk a jogban.
Másrészt becsület is sokfajta van. Létezik ilyen naturális becsület, mint az élet alapja és vezérlő eszméje, amely már majdnem hitbéli tétel, mint az indiánok becsülete és a parasztbácsiké, ami a civilizációban felér a naivsággal. Van aztán a betyárbecsület, ilyenje van a Rózsa Sándoroknak, más kultúrában Robin Hood, később mindenféle Jedi lovagok, de ez már az ábrándok világa. Aztán létezik a maffiózók becsülete meg a déli családok asszonyaié. A náciknak is volt belőle, az SS még a dísztőrökre is vésette: “Becsületem a hűség”.
Az a kérdés tehát, hogy ennek a mi főnökünknek milyenfajta becsülete van, ha van neki egyáltalán ilyenje. Ránézve a manusra, belegondolva életútjába, s legfőképp cselekedeteire, amelyek a fundamentumát adhatnák ennek az illékony fogalomnak, arra kell jussunk, ilyenje nincsen neki egyáltalán. Sőt, mint Vladimir és Estragon Beckettnél, úgy vesztette el a jogait, hogy becsületről beszéljen, s hogyha ilyet tesz mégis, az nem egyéb, mint lufi vagy Hubertus reklám, és most ne tessenek teljesen hülyének nézni.
Az van, az történt, hogy már napokkal ezelőtt mondta Orbán, amit mondott, s úgy önmagában nem is nagyon érdekelt. Az embernek már olyan az ingerküszöbe, hogy az is hidegen hagyja, ha ezek azt delirálják, hogy Gyurcsány minden reggel megeszik három ministránsgyereket, közben macedón maffiózóknak ad el magyar szüzeket, egyúttal lóhátról gyújtja fel Kásler miniszter farkát, amitől a nemzeti gomolyfelhők vért zokognak, és a himnuszt éneklik a galambok fosás közben. A szavak elértéktelenedtek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.