HÁROMSZÁZADIK NAPJA VAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.10.21.

Tihamér, az egér ücsörgött az egy ujjas kesztyűje ajtajában, kis sámlin lógázta a lábát, és most nem Clasht hallgatott, hogy kiszakadjon a plafon is, hanem méla meditációs muzsikát szitárok prüntyögésével és halkan, mert az ötujjas kesztyű gyászban volt, meghalt a rövidlátó hangya ugyanis. Tele volt gyászoló hangyákkal az udvar, terített asztal lett volna egy hangyászsünnek, de ilyenek nem éltek ezen a tájon. Csak Tibi úr ott szemben, aki az elhunyt Horváthné lakásába költözött, büdös volt és hangos is ezen kívül. Olykor részegségében telepisálta az udvart, csak úgy zubogott a húgy, mint nyári zápor az öt meg az egy ujjas kesztyűkre is, mert nem könnyű az élet az emberi faj mellett, pláne, ha bunkó az a bizonyos egyed, mint például Tibi úr.

De lakótelepen ne panaszkodjon az ember, viselje a többit is el. Ha nem tetszik, el lehet innen menni, vár a szigeti London vagy a néptelen falvak, úgyhogy Tihamér inkább maradt, nézte az óbégató hangyákat, meg a csupasz csízeket a körtefán, akik karácsony első napján vackoltak be és itt ragadtak, ahogy az összes többi is, akik jöttek sorban, a veréb zenészek, rézkakaskák, meg ki tudja még hányféle szerzet. Ott bazseváltak a körtefán most is, hangyhalál nem érdekelte őket, mint ahogyan más evilági dolgok sem, mert kitalációk voltak, mondókaalakok, vagy húrelméletileg hologramok a mindenség peremén, amin túl vár a Nirvana, Pokol vagy a Paradicsom gusztus szerint. És Tihamér el is gondolkozott, merre járhat most a rövidlátó hangya vajon.

Hogy ott ül-e az Atyának jobbján Horváthnéval együtt, vagy más-más hely jár nekik a végtelenben, esetleg semmi sem, és mindkettő már csak réz, szén, cink meg ilyenek, ahogyan milliárd évvel ezelőtt egy szupernovában megszülettek. De ez már a hit és józanság dichotómiájának kitüremkedése volt, így Tihamér hagyta is a fenébe, inkább azt számolgatta apró kis ujjain és bajszának billegésén, mikor is érkezett ez a díszes kompánia a körtefára, mióta bazseválnak már, és arra jutott, hogy háromszáz. Karácsony háromszázadik napja van, röhögött fel nem öblösen, cincogva inkább, esetleg sikítva, hogy a rosseb, hogy telik az idő, vagy az nem is, hanem mi telünk benne esetleg. Omlunk szét...

ITT OLVASHATÓ