2019. október 6., vasárnap

,,HÁLÁS VAGYOK AZ ELSŐS TANÍTÓ NÉNIMNEK, HOGY MEGTANÍTOTT ÍRNI ÉS OLVASNI” – 102 ÉVE SZÜLETETT SZABÓ MAGDA

24.HU
Szerző: KUN ORSOLYA
2019.10.05.


Egyetlenegy szó hiányzott a szókincséből. Neki senki sem mondta azt, hogy édesanya.

1917. október 5-én született a magyar irodalom egyik kiemelkedő asszonya, akinek olyan alakokat köszönhetünk, mint Bárány Boldizsár, Tündér Lala, Bogdán Cecilia, vagy Kőnig tanár úr, s aki igazából soha nem akart író lenni, egyszerűen csak az lett.

"Az ember nem az lesz mindig, ami a tervei között van. Tulajdonképpen az, hogy én író vagyok, az egy természetes állapot. Mintha azt kérdeznéd, hogy tudok-e lélegezni. Szabó gyerek vagyok, Szabó-Jablonczay házasságból születtem, ez azt jelenti, a génjeim hozták magukkal sok-sok generáció felhalmozódott teremtési alkalmasságát, lehetőségeit.
Nem akartam író lenni. Szerettem volna latin tanár lenni, de eltértem valahol. Már tudom, nekem el is kellett térnem."


Szabó Magda Debrecenben született, ott tanult, s 1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát.

Dolgozott tanárként, majd szabadfoglalkozású író lett. 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akivel annak haláláig, 35 évig éltek legendásan boldog házasságban. Gyermekük nem született.

"Egyetlenegy szó hiányzik az én szókincsemből. Nekem senki sem mondta azt, hogy édesanya (…) Ami a boldogságot illeti: senkinek az élete nem egy kerek tányér. Mindenkinek az életében azon a bizonyos tányéron van csorbulás. Nekem is van…()"

– mondta Szabó Magda 1992-ben, egy, a 75. születésnapján készült felvételen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.