2019. október 19., szombat

ERDOGANÉK BUDAPESTRE ÉRKEZŐ ALAPÍTVÁNYÁNAK EMBERE AZ ISZLÁM ÁLLAMOT ÉLTETTE AZ ISKOLÁBAN

24.HU
Szerző: 24.HU
2019.10.19.


Recep Tayyip Erdogan török elnök sok pénzt fektet abba, hogy ne csak hazájában, hanem az egész világon népes támogatói tábora legyen. Ankara többféleképpen is dolgozik ezen: tucatjával építik a mecseteket szerte a világban, ezekbe aztán Törökországban végzett imámokat helyeznek, „civil szervezeteket” alapítanak, amelyek török állami pénzekből folytatnak kampányt Erdogan mellett. Emellett iskolákat is alapítanak, amelyek tanterveiben a propagandának és a Koránnak is jut hely. Amint a 24.hu megírta: immár Budapesten is nyílik az iskolájuk.

A ’60-as, ’70-es években Európába érkező muszlim tömegek többnyire vidéki konzervatív közösségekből indultak útnak. Ők a nyugati országokba „olcsó munkaerőnek” érkező emberként nem engedhették meg maguknak, hogy saját mecseteket építhessenek, imámokat tartsanak el. Ezt az esélyt vette észre Irán, Katar, Marokkó, Szaúd-Arábia és Törökország. Ezek az országok felajánlották, hogy saját költségükön megoldják a problémát, a Nyugatnak pedig tetszett ez a megoldás, hiszen nekik amúgy sem fért volna bele, hogy imámokat képezzenek, imahelyeket építsenek állami pénzből.

Ám ezeknek az országoknak valójában nem a hívek vallási élete volt a fókuszban, hanem saját politikai ideológiájuk terjesztése. A Szaúd-Arábiából érkezett imámok rendszeresen prédikáltak arról, hogy a Koránban nincs megemlítve a demokrácia, a hithű muszlim nem is fogadhatja el államformának. A marokkói kollégák azt tanították, a király hatalma is Allahtól származik, így aki a marokkói királyt bírálja, Allah akaratával megy szembe. Az Egyiptomból érkező vallási vezetők pedig jelentéseket írtak az emigráns ellenzéki csoportosulásokról.

Az utóbbi években azonban egyértelműen Ankara próbálja meg ezen az úton növelni hatalmi hátországát.

A Török Vallásügyi Minisztériumnak több mint 1900 mecsete van Európa-szerte. Csak Németországban 900 működik, és az ezekben szolgáló imámok nem a helyi közösségekből kerülnek ki, hanem Törökországból érkeznek, török állami hivatalnoknak számítanak.

A minisztérium németországi szervezete, a DITIB (Vallásügyi Török Iszlám Unió) a német hatóságok állandó megfigyelése alatt áll. Nem véletlenül, hiszen az Ankara által küldött vallási vezetők folyamatosan jelentéseket írnak az emigráns ellenzékiekről, emellett pedig komoly propagandatevékenységet folytatnak, a péntekenként tartott prédikációikban rendszeresen éltetik Erdogan elnök politikáját...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.