Szerző: ÉS
2019.10.25.
Wirth Imre: „Még az életemben felszabadultam”
Beszélgetés Ungváry Rudolffal
F E U I L L E T O N
Freud és a tudattalan újrafelfedezése
K R I T I K A
Végső Zoltán: A bármi nagyszerűsége
(Omer Klein Trio – Café Budapest, Opus Jazz Club, október 19.)
A két évvel ezelőtti Cafén már hallottunk egy, a fókuszába hasonlóan a haza iránti szeretetet állító izraeli projektet a két Avitaltól (ÉS, 2017/47.), nov. 24.), és akkor azt gondoltam, hogy a mediterrán tájban, kultúrában, a környező nemzetek közötti átjárásban nincs is több, Klein azonban a modern zongorás triók hangütésében közelített a jazz felől...
György Péter: Az introspektív tapasztalatok
(Ways of Being, Alberina, Bécs, megtekinthető 2019. dec. 1-jéig; Eine Hommage, Albertina, Bécs, megtekinthető 2020. jan. 19-ig.)
A Lassnig életművét módszeresen rekonstruáló kiállítást, a Ways of Beinget, az amszterdami Stedelijk Múzeumban már láthatta a közönség, Rainer Eine Hommage című tárlata az életmű kiemelkedő darabjaiból nyújt áttekintést. Mindkettejük megbecsültségére mutat, hogy idén tavasszal a linzi Lentos múzeumban mutatták be a Lassnig–Rainer Das Frühwerk (korai művek) című kiállítást...
Báron György: Így jönnek
(FOMO – Megosztod, és uralkodsz. Magyar film. Rendező: Hartung Attila.)
Erős, komoly tehetséggel megalkotott mű ez, szervesen illeszkedik a nagy nemzedéki mozgóképek sorába. Közülük alighanem a legszomorúbb, legillúziómentesebb. Egy olyan nemzedék tükre, amelynek már sem gyökerei, sem jövőképe, sem ambíciói, sem vágyai, csak az aznap esti buliig látnak el, amit gondosan rögzítenek mobiljaikkal, hogy legyenek emlékeik, hogy nyoma maradjon a létezésüknek...
Ruff Borbála: Szemfényvesztők
(Ottlik Géza: Hajnali háztetők. Előadja Rátóti Zoltán. Titis Kiadó, 2019)
„Egyetlen őszinte pillanata a hallgatás lenne” – mondja Bébé Halász Péterről, a bravúros szemfényvesztőről, amit csak azért idézünk, mert Rátóti Zoltán Ottlik-adaptációjára éppen az ellenkezője igaz. Azért persze van közte és Halász között azonosság: szemfényvesztő Rátóti is, a szó legjobb értelmében. Hiszen a végeredmény: a legvalóságosabb illúzió...
Molnár Zsófia: Vétkesek közt
(A fehér szalag, Katona József Színház, október 16.)
A fehér szalag kegyetlen remekmű. Hidegnek, kíméletlennek, tárgyilagosnak tetsző, megfigyelésen alapuló látlelet. Haneke nem egyetlen történetet mesél el benne, hanem egyéni sorsokat fog csokorba; elmondja a példázato(ka)t, de meg nem emészti helyettünk, felolvassa az igét, és mutatja, hogyan teljesíti be magát harmad- és negyedíziglen az írás – tulajdonképpen a hallgatásban...
Fáy Miklós: Az önmagával versenyző Met
(Puccini: Turandot – A Metropolitan Opera előadásának közvetítése a Müpában)
Negyedszer látom a Metropolitanből a Turandotot, úgy értem, többedszerre, de négyféle szereposztásban, és ez most a leggyengébb. Nem igazi panasz, szó sincs róla, soha ne kelljen rosszabb szereposztásban meghallgatni az operát, de Christine Goerke nem olyan döbbenetes kisugárzású, azt nézem csak, hogy vibrál a nyelve a szájában, ami mégsem jó nézői hozzáállás...
Grecsó Krisztián: Életvégi tervezés
(Tabuk nélkül 2.0, Spektrum, október 18.)
Nem hangoztak el bölcsességek, megoldások, tanácsok, nem állítottak olyat, hogy lehet könnyű vagy könnyebb, vagy hogy van üdvözítő módszer, nem akartak széppé tenni olyat, ami nem szép. Csak próbáltak lenni, emlékezni, megújulni: a kamera meg figyelt. Nincsenek hasznos kérdések, vallatások, a narrációban Thuróczy nem játssza a mindent tudót. Cseppben a tenger, egy példa, egy küzdelem...
Károlyi Csaba: Gyorsan, határozottan
(Bartók rádió, szombat, 10:00–11:00)
Egy hónap alatt egyetlen riport szólt csak irodalomról. A Várkert Bazárban zajló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárról Valuska László adott rövid összefoglalót. Úgy tűnik, irodalomról csak akkor van szó, ha eseményhez köthető, úgy értve, ha van egy rendezvény, ahová oda lehet menni. Ott ugyan nem olvasnak az emberek, hanem csak nyüzsögnek...
Csuhai István: Holott
Cormac McCarthy: Odakint a sötétség. Fordította Greskovits Endre. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 262 oldal, 3499 Ft
A mostani regény, az Odakint a sötétség Cormac McCarthy második könyve, írója harmincötödik életévében járt, amikor 1968-ban a regény a Random House kiadó gondozásában megjelent. A tény, hogy az első két könyv (és nyugodtan idevehetjük a sorban negyediket, a Suttreet is) a fő McCarthy-művekhez vagy a főműveknek tekintett McCarthy-regényekhez viszonyítva később jelenik meg magyarul, esetleg azt a hamis benyomást keltheti, hogy a pálya ifjúkori részéhez tartozó regények afféle zsengék, az írói készülődés, a nagy íróvá érés folyamatának elkerülhetetlen gyakorló fázisai. Nos, ami az Odakint a sötétséget illeti, ez a vélekedés tökéletes tévedés volna...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Kácsor Zsolt: Ex libris
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Gyurkovics Tamás: Migrén
Háy János: Kik vagytok ti?
Kőrössi P. József: Naplóromok
Siba Antal: Tíz kicsi történet
Lipovecz Iván: Tízek társasága. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 173 oldal, 3000 Ft
A történetek nagy ereje, hogy a szerző nem óhajt ideologikus és történeti mélységekbe bocsátkozni, hanem egyszerűen leír tíz történetet, ami persze, azok számára igazán érdekes, akik a szereplőket felismerik. Mert Lipovecz olykor elmond a szereplőkről, vagy azok környezetéhez tartozó emberekről olyan információkat is, amelyeket csak ő vagy az ő barátai ismerhetnek. Ezek természetesen nem személyeskedések, de nagyobb körben aligha ismert adatok és tények...
(Bartók rádió, szombat, 10:00–11:00)
Egy hónap alatt egyetlen riport szólt csak irodalomról. A Várkert Bazárban zajló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárról Valuska László adott rövid összefoglalót. Úgy tűnik, irodalomról csak akkor van szó, ha eseményhez köthető, úgy értve, ha van egy rendezvény, ahová oda lehet menni. Ott ugyan nem olvasnak az emberek, hanem csak nyüzsögnek...
Csuhai István: Holott
Cormac McCarthy: Odakint a sötétség. Fordította Greskovits Endre. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 262 oldal, 3499 Ft
A mostani regény, az Odakint a sötétség Cormac McCarthy második könyve, írója harmincötödik életévében járt, amikor 1968-ban a regény a Random House kiadó gondozásában megjelent. A tény, hogy az első két könyv (és nyugodtan idevehetjük a sorban negyediket, a Suttreet is) a fő McCarthy-művekhez vagy a főműveknek tekintett McCarthy-regényekhez viszonyítva később jelenik meg magyarul, esetleg azt a hamis benyomást keltheti, hogy a pálya ifjúkori részéhez tartozó regények afféle zsengék, az írói készülődés, a nagy íróvá érés folyamatának elkerülhetetlen gyakorló fázisai. Nos, ami az Odakint a sötétséget illeti, ez a vélekedés tökéletes tévedés volna...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Kácsor Zsolt: Ex libris
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Gyurkovics Tamás: Migrén
Háy János: Kik vagytok ti?
Kőrössi P. József: Naplóromok
Siba Antal: Tíz kicsi történet
Lipovecz Iván: Tízek társasága. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 173 oldal, 3000 Ft
A történetek nagy ereje, hogy a szerző nem óhajt ideologikus és történeti mélységekbe bocsátkozni, hanem egyszerűen leír tíz történetet, ami persze, azok számára igazán érdekes, akik a szereplőket felismerik. Mert Lipovecz olykor elmond a szereplőkről, vagy azok környezetéhez tartozó emberekről olyan információkat is, amelyeket csak ő vagy az ő barátai ismerhetnek. Ezek természetesen nem személyeskedések, de nagyobb körben aligha ismert adatok és tények...
Szarvas Melinda: Voltregény
Balázs Attila: Magyarfauszt. Forum Kiadó, Újvidék, 2019, 369 oldal, 4500 Ft
Balázs Attila legújabb műve nem ad egységes, következetesen végigvezetett történetet, a három időben és térben ugyancsak külön világot képviselő főszereplő közös jelenetekben mozgatása sokkal inkább sajátos összefüggések megmutatására inspirálja a szerzőt. Kérdésessé válik az egy és az egyedi történet megragadhatósága is, s a történelmi események újramesélése a korábban kialakult minősítésüket is felülírja. Ezt mutatja a hátsó borítóra is kiemelt jelenet, amelyben a Magyarfauszt egyik központi motívumaként működő magyar Szent Korona eredetét, tisztaságát firtatják a szereplők. Balázs Attila a történelem és a kulturális kincsek nemzeti kisajátíthatóságát kérdőjelezi meg, s ebből a szempontból a három főszereplő kiválasztása kimondottan izgalmas írói döntés. Az (érték)ítéletek esetlegességének megmutatása a Magyarfauszt egyik legfőbb erénye...
Mészáros Gábor: A szerkezet szabadon
Fekete Ádám: Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 96 oldal, 1999 Ft
Fanyar nappalok ciklusból öt, Lovak és nemcsak lovak ciklusból négy olvasható. Versek, strófák, címnélküli töredékek, a ciklusokról leválva szerepelnek a kötet elején és a végén. Angolnyelvű vers éppúgy került a könyvbe, ahogy regényként definiált versciklus (Ignác jókat tud – 28.). Négy darab Lamentation of Microwave Horse Johnsontól: „…so I called my agent vanda / but she vomited glass / so I called my mother-in-law / but she was dead twenty years ago…” (14.). A Lamentation darabjaiban a mellékelt jegyzet szerint fontos a zeneiség, a blues: „Microwave Horse Johnson világutazó jóbarátom. Soha nem hagyja el az albérletét. Egy levelében azt írja, minden szerzeményét »ilyen dünnyögősen kell elképzelni«…” A kötet egészére jellemző ez a lüktetés, zeneiség és az említett dallamtapadás...
„Fanyar, játékos, szellemes, elképesztően eredeti, sokszínű és felkavaró”
Bán Zsófia Esti iskola című kötetének angol nyelvű kritikai fogadtatásából
Night School: A Reader for Grownups. Fordította Jim Tucker. Open Letter, 2019. január, 240 oldal, 15.95 dollár
A szerző minden történelmi korban otthonosan mozog és káprázatosan bánik a nyelvvel/nyelvekkel, emlékezetünkbe idézve, hogy a portugál és a magyar is birodalmak nyelve volt hajdanában. Riffjei – legalábbis Tucker sistergő fordításában – sokszor hosszú, kanyargó mondatok/bekezdések, amelyek ugyanolyan bonyolultak, mint honfitársa, Krasznahorkai László rokokó füzérei, de menőbbek és szexibbek, Hunter S. Thompson, Frank Zappa és a Firesign Theater komédiásainak felhangjaival.
Bán azok közé az írók közé tartozik, akiket nemcsak hogy minden érdekel, Madame Bovary szemének színétől kezdve a gravitáció eredetéig, de képesek az olvasót is megfertőzni kíváncsiságának vírusával. A címek eleinte önkényesnek tűnhetnek (a Concerto például egy nemi erőszakról szóló történet címe), de összhangzatuk az élet egészét szólaltatja meg, a hangokat és a csöndeket, a megtanulni érdemes leckéket, főleg így, hogy az órák soha nem fényes nappal zajlanak, hanem az este/éjszaka tilalmas engedélyével.
(Jonathan Levi, The Riveter, 2019. július 12.)
Hahner Péter: „...Csupa haránt átló...”
Kenedi János: Hogyan kéne embert szeretni? Tanulmányok, esszék, tárcák. Osiris Kiadó, Budapest, 2019, 742 oldal, 3980 Ft
A szerző, a szamizdat mozgalom és a magyar demokratikus ellenzék egyik alapítója, a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozat kezdeményezője – ahogy Kis János megfogalmazta előszavában – „kora gyermekkorától a végsőkig elment az intézményi normák és szabályok elutasításában.” (12.) Már az óvodából eltanácsolták, majd az iskolákból is, és úgy lett tekintélyes szociológus, kutató és szerkesztő, hogy sohasem tagozódott be a tudomány intézményes rendjébe. E kötetből is kiderül, hogy a kívülálló szabadságával mindig arról írt, amiről akart, és úgy, ahogy jónak látta. Leggyakrabban az 1940-es évek „kicsi, baloldali demokratikus másik Magyarországáról” akart, „ami itt kígyózik, tekereg 20–30 nem létező folyóirat lapjain” (232.). Bibó István, Szabó Zoltán, Sárközi Márta, Bálint György, Fejtő Ferenc, Kussinszky Endre, Horváth Árpád és mások Magyarországát idézi fel, amelyet oly gyorsan és hatékonyan felszámoltak a XX. század diktatúrái, hogy ma már alig hallunk róla.
Balázs Attila: Magyarfauszt. Forum Kiadó, Újvidék, 2019, 369 oldal, 4500 Ft
Balázs Attila legújabb műve nem ad egységes, következetesen végigvezetett történetet, a három időben és térben ugyancsak külön világot képviselő főszereplő közös jelenetekben mozgatása sokkal inkább sajátos összefüggések megmutatására inspirálja a szerzőt. Kérdésessé válik az egy és az egyedi történet megragadhatósága is, s a történelmi események újramesélése a korábban kialakult minősítésüket is felülírja. Ezt mutatja a hátsó borítóra is kiemelt jelenet, amelyben a Magyarfauszt egyik központi motívumaként működő magyar Szent Korona eredetét, tisztaságát firtatják a szereplők. Balázs Attila a történelem és a kulturális kincsek nemzeti kisajátíthatóságát kérdőjelezi meg, s ebből a szempontból a három főszereplő kiválasztása kimondottan izgalmas írói döntés. Az (érték)ítéletek esetlegességének megmutatása a Magyarfauszt egyik legfőbb erénye...
Mészáros Gábor: A szerkezet szabadon
Fekete Ádám: Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 96 oldal, 1999 Ft
Fanyar nappalok ciklusból öt, Lovak és nemcsak lovak ciklusból négy olvasható. Versek, strófák, címnélküli töredékek, a ciklusokról leválva szerepelnek a kötet elején és a végén. Angolnyelvű vers éppúgy került a könyvbe, ahogy regényként definiált versciklus (Ignác jókat tud – 28.). Négy darab Lamentation of Microwave Horse Johnsontól: „…so I called my agent vanda / but she vomited glass / so I called my mother-in-law / but she was dead twenty years ago…” (14.). A Lamentation darabjaiban a mellékelt jegyzet szerint fontos a zeneiség, a blues: „Microwave Horse Johnson világutazó jóbarátom. Soha nem hagyja el az albérletét. Egy levelében azt írja, minden szerzeményét »ilyen dünnyögősen kell elképzelni«…” A kötet egészére jellemző ez a lüktetés, zeneiség és az említett dallamtapadás...
„Fanyar, játékos, szellemes, elképesztően eredeti, sokszínű és felkavaró”
Bán Zsófia Esti iskola című kötetének angol nyelvű kritikai fogadtatásából
Night School: A Reader for Grownups. Fordította Jim Tucker. Open Letter, 2019. január, 240 oldal, 15.95 dollár
A szerző minden történelmi korban otthonosan mozog és káprázatosan bánik a nyelvvel/nyelvekkel, emlékezetünkbe idézve, hogy a portugál és a magyar is birodalmak nyelve volt hajdanában. Riffjei – legalábbis Tucker sistergő fordításában – sokszor hosszú, kanyargó mondatok/bekezdések, amelyek ugyanolyan bonyolultak, mint honfitársa, Krasznahorkai László rokokó füzérei, de menőbbek és szexibbek, Hunter S. Thompson, Frank Zappa és a Firesign Theater komédiásainak felhangjaival.
Bán azok közé az írók közé tartozik, akiket nemcsak hogy minden érdekel, Madame Bovary szemének színétől kezdve a gravitáció eredetéig, de képesek az olvasót is megfertőzni kíváncsiságának vírusával. A címek eleinte önkényesnek tűnhetnek (a Concerto például egy nemi erőszakról szóló történet címe), de összhangzatuk az élet egészét szólaltatja meg, a hangokat és a csöndeket, a megtanulni érdemes leckéket, főleg így, hogy az órák soha nem fényes nappal zajlanak, hanem az este/éjszaka tilalmas engedélyével.
(Jonathan Levi, The Riveter, 2019. július 12.)
Hahner Péter: „...Csupa haránt átló...”
Kenedi János: Hogyan kéne embert szeretni? Tanulmányok, esszék, tárcák. Osiris Kiadó, Budapest, 2019, 742 oldal, 3980 Ft
A szerző, a szamizdat mozgalom és a magyar demokratikus ellenzék egyik alapítója, a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozat kezdeményezője – ahogy Kis János megfogalmazta előszavában – „kora gyermekkorától a végsőkig elment az intézményi normák és szabályok elutasításában.” (12.) Már az óvodából eltanácsolták, majd az iskolákból is, és úgy lett tekintélyes szociológus, kutató és szerkesztő, hogy sohasem tagozódott be a tudomány intézményes rendjébe. E kötetből is kiderül, hogy a kívülálló szabadságával mindig arról írt, amiről akart, és úgy, ahogy jónak látta. Leggyakrabban az 1940-es évek „kicsi, baloldali demokratikus másik Magyarországáról” akart, „ami itt kígyózik, tekereg 20–30 nem létező folyóirat lapjain” (232.). Bibó István, Szabó Zoltán, Sárközi Márta, Bálint György, Fejtő Ferenc, Kussinszky Endre, Horváth Árpád és mások Magyarországát idézi fel, amelyet oly gyorsan és hatékonyan felszámoltak a XX. század diktatúrái, hogy ma már alig hallunk róla.
I R O D A L O M
Kiss Anna Mária: Anna szerint
Kiss Anna Mária: Már megint Anna szerint
Kiss Anna Mária: Anna szerint a huszadik század
Fekete Vince: Szűkített mennyország
Fekete Vince: A szocializmus fundamentuma
Padon
Szív Ernő: A határ menti íróiskola
Egyszer egy könyvtárosnő egy héten át mérgezett. A balatoni írótáborban öt Ady Endre, két Szabó Dezső, három Kosztolányi, két Tormay Cécile, három Hajnóczy Péter, egy Tandori Dezső és egy Nemes Nagy Ágnes várt, aztán megjött Petri Gyuri is.
Ebben a határvárosban tizenöt hallgatóm volt, megemlítek közülük hármat. Barkóczi Zolikának ötszázezer-négy kedvelője volt a Facebookon, és csakis a magyar gyalogátkelőhelyekről írt (zebra), többnyire mininovellákat és távirányítós verseket, ő most regénnyel jött, 253 apró betűs oldal. Vad Endréné, Pannika iskolai újságokba küldött erotikus lányverseket, Szentendrén és Pannonhalmán már közölték. Lajos néma volt, és még soha nem írt. Korábbról ismertem, bejelentkezett néhány szemináriumomra, szavát nem lehetett venni, de egyszer láttam bólintani. Akkor megkérdeztem, hogy de mégis, írt-e már, egy vers, Lajos, valami kisfutam, tudja, mintha Mándy tartaná a könyökét. Nézett rám, lehunyta a szemét, nem válaszolt, legördült az arcán a könnycsepp. Őt szerettem a legjobban...
Cserna-Szabó András: Nápolyt látni és
Már ötödéves volt, amikor az egyetem folyosóján megpillantott egy apró, pici, szőke lányt, aki csendben ült a radiátoron. Olyan volt, mint egy kis baba valami népművészeti bolt kirakatában. Porcelánarc, lenhaj, eperajak. Vértesnek azonnal megdobbant a szíve. Érezte, eljött az ő ideje. Odalépett a lányhoz, beszélgetést kezdeményezett. A baba úgy viselkedett, mint a francia partizánlány, akit elkaptak a nácik: szinte semmit nem lehetett kihúzni belőle. Annyi azért csak kiderült, hogy ő nem egyetemista, csak a bátyját várja, aki éppen vizsgázik az egyik szobában. A közeli főiskolára jár, népművelő lesz belőle két év múlva. Vértesnek végtelenül szimpatikus volt a lány szófukarsága, már-már szinte némasága, mindig ilyen nőről álmodott. Randevúra hívta Évit, és hamarosan már együtt is jártak. Érdekes módon a meggyőződés, hogy Vértes buzi, továbbra is makacsul tartotta magát egyetemi körökben, annak ellenére, hogy mindenki konstatálhatta, a fiú minden délután a korzón sétál a főiskolás lánnyal. Minket nem ver át, ez az Évike csak egy alibicsaj, minden buzi így csinálja, hangzott a folyosói vélemény. Fölszednek egy szerencsétlen kis bigét, aki másnak már nem is kéne, és akkor azt hiszik, hogy át tudják verni a világot...
Nagy Zsuka: Retrospektív
Karcok
(testek) Ha nagyon hideg volt, a WC-be mentek be, ami mindig meglepően rendezett volt.
Soha nem érezték a jeges csempék között a halált. A kielégülés utáni renyheség érzékeltethette volna velük az elmúlást, amit persze több feltámadás követett. De eszük ágában sem volt megunni egymást. Megcsömörni a megszakadt harisnyáktól, a szétfoszlott pamut alatti gatyagumik látványa sem vágytalanította őket. Sietni kellett. Mindig sietni.
Ezek a gyors gyönyörök olyanok voltak, mintha egy luxusnyaraláson, egy luxuságyban, luxusdugásban részesítenék egymást.
Csak ők voltak, ketten, ebben a csaknem mindig üres toalettben. Sokadik, de meghatározó búvóhelyük volt ez. Egyszer egy kollégától hallották, hogy leginkább a fővárosokban a melegek találkahelyei voltak a mellékhelyiségek, és gyakran razziáztak, igazoltattak ott a rendőrök. Akkor észrevétlen egymásra néztek, hogy a kollégák ne vegyék észre, és egymásra mosolygott a szemük. Mikor kettesben találkoztak itt, a toalettben, megállapították, hogy még szerencse, hogy a heteró szeretőket nem vegzálják úgy. Mert ők csaknem szeretik ezt a toalettet. És újra egymásnak estek...
Beck Eszter: Szól a telefon
Felkel, komótosan összeszedi a kávéscsészéket – jó volt ez a szakmai nap, minden meghívott előadó eljött, főleg ez az utolsó faszi volt érdekes, a dr. Radnai, a kiégésről beszélt – megigazítja a mustársárga függönyt, a nap ilyenkor délután mindig pont az ő íróasztalára süt, persze, nem is árt ennek a dohos régi bérháznak egy kis napfény – „egyszer mindenkit elér a burnout”, mondta az előadó, persze, tudja ezt ő maga is, látja az idősebb kollégáin, gyakran beszélnek róla a heti szupervíziókon, de hát természetes, hogy az ember egy idő után érdes lesz, mint a smirgli, az ilyen munka ezzel jár – kinyitja a hűtőt, kiveszi a nevével felcímkézett műanyag dobozt (Tupperware), keres egy tiszta villát a mosogató szárítójában, a hideg paprikás krumplit állva lapátolja a szájába – megtanulta ő, hogy tilos érzelmileg bevonódni, nem kell a csöviket dajkálgatni, az ember csak teszi a dolgát, ha minden könnycseppet észrevenne azokon a maszatos, ráncos arcokon, akár naponta elpuszulhatna, ez védekező mechanizmus... persze, szereti a munkáját, de a gyakorlati részére koncentrál, szép szavakból nem lesz semmi, csak a hideg fejjel végiggondolt cselekedetekből...
Szív Ernő: A határ menti íróiskola
Egyszer egy könyvtárosnő egy héten át mérgezett. A balatoni írótáborban öt Ady Endre, két Szabó Dezső, három Kosztolányi, két Tormay Cécile, három Hajnóczy Péter, egy Tandori Dezső és egy Nemes Nagy Ágnes várt, aztán megjött Petri Gyuri is.
Ebben a határvárosban tizenöt hallgatóm volt, megemlítek közülük hármat. Barkóczi Zolikának ötszázezer-négy kedvelője volt a Facebookon, és csakis a magyar gyalogátkelőhelyekről írt (zebra), többnyire mininovellákat és távirányítós verseket, ő most regénnyel jött, 253 apró betűs oldal. Vad Endréné, Pannika iskolai újságokba küldött erotikus lányverseket, Szentendrén és Pannonhalmán már közölték. Lajos néma volt, és még soha nem írt. Korábbról ismertem, bejelentkezett néhány szemináriumomra, szavát nem lehetett venni, de egyszer láttam bólintani. Akkor megkérdeztem, hogy de mégis, írt-e már, egy vers, Lajos, valami kisfutam, tudja, mintha Mándy tartaná a könyökét. Nézett rám, lehunyta a szemét, nem válaszolt, legördült az arcán a könnycsepp. Őt szerettem a legjobban...
Cserna-Szabó András: Nápolyt látni és
Már ötödéves volt, amikor az egyetem folyosóján megpillantott egy apró, pici, szőke lányt, aki csendben ült a radiátoron. Olyan volt, mint egy kis baba valami népművészeti bolt kirakatában. Porcelánarc, lenhaj, eperajak. Vértesnek azonnal megdobbant a szíve. Érezte, eljött az ő ideje. Odalépett a lányhoz, beszélgetést kezdeményezett. A baba úgy viselkedett, mint a francia partizánlány, akit elkaptak a nácik: szinte semmit nem lehetett kihúzni belőle. Annyi azért csak kiderült, hogy ő nem egyetemista, csak a bátyját várja, aki éppen vizsgázik az egyik szobában. A közeli főiskolára jár, népművelő lesz belőle két év múlva. Vértesnek végtelenül szimpatikus volt a lány szófukarsága, már-már szinte némasága, mindig ilyen nőről álmodott. Randevúra hívta Évit, és hamarosan már együtt is jártak. Érdekes módon a meggyőződés, hogy Vértes buzi, továbbra is makacsul tartotta magát egyetemi körökben, annak ellenére, hogy mindenki konstatálhatta, a fiú minden délután a korzón sétál a főiskolás lánnyal. Minket nem ver át, ez az Évike csak egy alibicsaj, minden buzi így csinálja, hangzott a folyosói vélemény. Fölszednek egy szerencsétlen kis bigét, aki másnak már nem is kéne, és akkor azt hiszik, hogy át tudják verni a világot...
Nagy Zsuka: Retrospektív
Karcok
(testek) Ha nagyon hideg volt, a WC-be mentek be, ami mindig meglepően rendezett volt.
Soha nem érezték a jeges csempék között a halált. A kielégülés utáni renyheség érzékeltethette volna velük az elmúlást, amit persze több feltámadás követett. De eszük ágában sem volt megunni egymást. Megcsömörni a megszakadt harisnyáktól, a szétfoszlott pamut alatti gatyagumik látványa sem vágytalanította őket. Sietni kellett. Mindig sietni.
Ezek a gyors gyönyörök olyanok voltak, mintha egy luxusnyaraláson, egy luxuságyban, luxusdugásban részesítenék egymást.
Csak ők voltak, ketten, ebben a csaknem mindig üres toalettben. Sokadik, de meghatározó búvóhelyük volt ez. Egyszer egy kollégától hallották, hogy leginkább a fővárosokban a melegek találkahelyei voltak a mellékhelyiségek, és gyakran razziáztak, igazoltattak ott a rendőrök. Akkor észrevétlen egymásra néztek, hogy a kollégák ne vegyék észre, és egymásra mosolygott a szemük. Mikor kettesben találkoztak itt, a toalettben, megállapították, hogy még szerencse, hogy a heteró szeretőket nem vegzálják úgy. Mert ők csaknem szeretik ezt a toalettet. És újra egymásnak estek...
Beck Eszter: Szól a telefon
Felkel, komótosan összeszedi a kávéscsészéket – jó volt ez a szakmai nap, minden meghívott előadó eljött, főleg ez az utolsó faszi volt érdekes, a dr. Radnai, a kiégésről beszélt – megigazítja a mustársárga függönyt, a nap ilyenkor délután mindig pont az ő íróasztalára süt, persze, nem is árt ennek a dohos régi bérháznak egy kis napfény – „egyszer mindenkit elér a burnout”, mondta az előadó, persze, tudja ezt ő maga is, látja az idősebb kollégáin, gyakran beszélnek róla a heti szupervíziókon, de hát természetes, hogy az ember egy idő után érdes lesz, mint a smirgli, az ilyen munka ezzel jár – kinyitja a hűtőt, kiveszi a nevével felcímkézett műanyag dobozt (Tupperware), keres egy tiszta villát a mosogató szárítójában, a hideg paprikás krumplit állva lapátolja a szájába – megtanulta ő, hogy tilos érzelmileg bevonódni, nem kell a csöviket dajkálgatni, az ember csak teszi a dolgát, ha minden könnycseppet észrevenne azokon a maszatos, ráncos arcokon, akár naponta elpuszulhatna, ez védekező mechanizmus... persze, szereti a munkáját, de a gyakorlati részére koncentrál, szép szavakból nem lesz semmi, csak a hideg fejjel végiggondolt cselekedetekből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.