Szerző: ÉS
2019.10.18.
P U B L I C I S Z T I K A
Széky János: Törökülés Bakuban
A Török Nyelvű Országok Együttműködési Tanácsa, amit nálunk röviden Türk Tanácsnak hívnak, ülést tartott Bakuban. Bár Magyarország nem török nyelvű, megfigyelőként ott volt a magyar delegáció is. Orbán Viktor, talán, hogy indokolja jelenlétét, elmondta, hogy „sok magyarban van kipcsak vér”, a kipcsak vérű magyaroknak van önkormányzatuk, majd – mintegy zavarában megigazgatva inggallérját – közölte, hogy „Nazarbajev úr elnöke a mindenkori magyar kipcsak törzseknek is, és minden évben küldünk neki üzenetet, amikor a kipcsakok éves gyűlése van Magyarországon”.
A bakui videót idehaza önfeledt kacaj fogadta, pedig tulajdonképpen, logikailag minden szava igaz. A kunok egy Kárpát-medencébe – illetve a mai Románia és Moldova területére – vetődött török, ezen belül nyugati kipcsak csoport voltak, sok magyarban van tehát kipcsak vér, és bizonyos értelemben önkormányzatuk is van, ideszámítva a Bács-Kiskun és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlést. Magyarországon ugyan néhány száz éve nincsenek kipcsak törzsek, de ha bármikor lennének, Nurszultan Nazarbajev nyugodtan lehetne a mindenkori elnökük. (Apróság, hogy Kazahsztánnak már nem elnöke, idén márciusban hivatalosan lemondott. A bakui tanácskozáson mint „alapító elnök” vett részt, de ez önmagában nem volna akadálya a Duna–Tisza közi és Közép-Tisza-vidéki törzsfőségnek.) Továbbá valószínű, hogy a magyar kormányzat minden évben küld neki üzenetet, már csak udvariasságból is; lehetséges, hogy nagyjából akkor, amikor a Kunszövetség nevű civil tömörülés – van ilyen – éves gyűlését tartja. Orbán Viktor mindig igazat mond...
Molnár Erzsébet: Hortenziák
Csizmadia Ervin: Miért nyert Karácsony?
Valki László: Trump és az iráni atomalku
Trump időnként felhív egy-egy külföldi politikust, mostanában hol az ukrán államelnök, hol az ausztrál miniszterelnök, hol pedig a kínai pártfőtitkár számát tárcsázza. A beszélgetések kiszivárgott tartalma világszerte nagy érdeklődést váltott ki, otthon, Amerikában pedig egyenesen impeachment-eljárás indult az elnök ellen. Félő azonban, hogy mindez elhomályosítja az elnök más érdemeit, például azt a nagyfokú következetességet, amelyet az iráni atomalku felbontásával kapcsolatban tanúsított...
Kovács Zoltán: Belehíztak
Hanák András: Boszorkányüldözés
Impeachment Donald Trump ellen
Eörsi László: Újpest, 1956
A tömeg megmozdul
Bombitz Attila: „Mindezt majd megírom még pontosabban is”
IRODALMI NOBEL-DÍJ
Pálfalvi Lajos: A sziléziai beavatásregénytől a Nobel-díjig
IRODALMI NOBEL-DÍJ
Bodolai László: Szex, hazugság, videó
Körner Gábor: Pálfalvi Lajos 60 éves
Gadó Gábor: Az adó neve
Vágvölgyi B. András: I love nyolc
Hatvanhárom éve, ugyancsak ősszel, járta egy vicc Budapestet. Kohn találkozik Grünnel, Hacsek a Sajóval, mindegy. „Mondja, tudja maga, mik a világ katonai nagyhatalmai? – kérdi egyikük. Hát hogyne tudnám – válaszol a másik. A Szovjetunió, Amerika, Anglia, Franciaország – és itt elbizonytalanodik, tekinget jobbra, balra, pörögnek az agyféltekék, mi lehet még. Grün (Sajó) ránéz szúrosan, felemeli jobb kezének mutatóujját: – Valamint Budapest nyolcadik és kilencedik kerülete! (Forrás: Eörsi László.) No igen, a Corvin és a Kilián, a Tűzoltó és a Tompa utca, Iván Kovács László és Maléter, Angyal István és a Bordó sapkás Jancsi (Bárány János), ha csak néhány napra is, de kiverték a ruszkikat a városból. Nem kis túlerőt...
Mitrovits Miklós: Keserédes kormánypárti győzelem Lengyelországban
Trencsényi László: Vekerdy Tamásra emlékezem

I N T E R J Ú
Károlyi Csaba: „A múlt mérge bűzlik körülöttünk”
Beszélgetés Végel Lászlóval
V I S S Z H A N G
Károlyi Csaba: „A múlt mérge bűzlik körülöttünk”
Beszélgetés Végel Lászlóval
F E U I L L E T O N
L. Varga Péter: Skizofrén tartományok
Dr. Schrödinger és Mr. Miéville
Dr. Schrödinger és Mr. Miéville
V I S S Z H A N G
Fábri Ferenc: Vorkuta
Gyárfás Endre: Karig Sára utcát!
Lázár György: Volker
P Á R A T L A N
Márton János: „OLVASSUNK ADYT”
(nyerges): HAZAÁRULÓK, ANNO
-pé-: SZERENCSÉTLEN?
-skó. MÁR HAZUDNI SEM?
Róna György. NEM AZ ELSŐ
-yi: KÜLDETÉS
Lévai Júlia: ADYT? BÁRHOGY!
msz: ÖSSZEOMLÁS
(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS
Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.