Szerző: ÉS
2019.10.11.
Fóti Tamás: „Orbán nem kereszténydemokrata”
Beszélgetés Philipp Ther történészprofesszorral
F E U I L L E T O N
Hanák András: Ceruzák és radírok
Murakami Haruki Férfiak nő nélkül
K R I T I K A
Molnár Krisztina Rita: Remélem, örülsz. Novellák. Scolar Kiadó, Budapest, 2019, 184 oldal, 2990 Ft
Molnár Krisztina Rita a köznapi dolgokat mutatja föl, de úgy, hogy álljunk meg egy pillanatra. A banalitásokból építkezik, de nem mélyíti el azok képét túlzottan, csak egy kicsit. Azért valamennyi mélységet ad a dolgoknak. Milyen fontosak a minket körülvevő apró tárgyak, ruhák, bútorok. Nem a jelenségekre figyelünk valójában, hanem annak a lelkére, a sorsára, aki őket nekünk meglátja. Ez már valami. Ludmilláról például, akinek kivételesen neve van, ezt olvassuk: „Nem sokat eszik, egy héten három krumplit vesz, megfőzi, aztán kidobja a maradékot.” (31.)
Erőssége ezeknek a novelláknak a lezárás...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Csehy Zoltán: Ex libris
Lesi Zoltán: Magasugrás
Keresztesi József: Inverz Ophelia
Várady Szabolcs: De mennyire
Tomaji Attila: Pentimento
Hegedűs Claudia: A brit agymenő
Daniel Tammet: Kék napon születtem. Fordította Lelik Krisztina. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 272 oldal, 3999 Ft
S hogy mégis kicsoda Daniel Tammet? Nos, ő egyike azon híres savant-szindrómásoknak, akik szerencsésnek mondhatják magukat, ugyanis az autizmusnak egy jól funkcionáló változatában érintettek – Asperger-szindrómájuk van. Daniel Tammetnek lenyűgöző a nyelvérzéke, átlagon felüli az IQ-ja, rendkívüli a memóriája, és észveszejtő matematikai bravúrokra képes. Ugyanakkor a legtöbb savant-szindrómáshoz hasonlóan gyerekként ő is nehezen alakított ki társas kapcsolatokat, és a praktikus feladatok kifogtak rajta. Már a könyv címe is – Kék napon születtem (Born on a Blue Day, 2006) – elárulja a szerző mondhatni érzéki viszonyulását a számokhoz és színekhez...
Fürdős Zsanett: Az igazság nehéz
Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz. Libri Kiadó, Budapest, 2019, 216 oldal, 3499 Ft
Az Apád előtt ne vetkőzz erre mutat rá: a társadalomba tabuként beágyazódott, a szőnyeg alá söpört szexuális bűncselekményekre, ezek meglétére, még akkor is, ha nem veszünk róluk tudomást. A valóság darabkáiból fikcióvá szőtt regény központi témája a nagyapa, Károly és az unokája, Eszter közötti kapcsolat. Ez látszólag szeretettel és megértéssel, játékkal teli, idealisztikus. A gyakorlott olvasóban hamar megszólal(hat) a vészcsengő: ez nem lesz jó. Több kisebb utalásból már sejthető, hogy ez beteges, a nagyapa szempontjából önző és manipulatív kapcsolat, amit mindkét fél szeretetnek gondol...
Kácsor Zsolt: Rendes ember olvas
Az Atyák tanításai – modernizált fordítás kommentárokkal. Magvető Könyvkiadó–Mazsihisz, Budapest, 2019, 120 oldal, 3299 Ft
Igen sokat kell olvasni és igen keveset kell beszélni, a többi (remélhetőleg) már jön magától.
Az atyák közös jellemzője, hogy a tanításuk voltaképpen nem is követel lehetetlent, sőt, vannak olyan jelenségek, amelyek előtt ők is fölteszik a kezüket. Egyik kedvencem Jannaj rabbi, aki azt mondja: „Nincs módunkban sem felfogni, sem megmagyarázni a rossz emberek jólétét, sem az igazak szenvedéseit” (74.).
Ezt az okos, higgadt szöveget, a Pirké Ávotot eddig is módunkban állt elolvasni (sőt, zsidó iskolában, tanházban kötelező is), úgyhogy ennek a mostani, új kiadásnak számomra nem az újdonsága a legfontosabb eleme, hanem annak a hat kortárs szerzőnek a kommentárja, aki az egyes szakaszokat a saját megjegyzéseivel, gondolataival ellátta...
Gadó Gábor: Eötvös Károly azt üzente
Majtényi László–Zsugyó Virág (szerk.): Harcz az alkotmányért. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 288 oldal, 3500 Ft
A jogállam pusztulása, hogy ezúttal recenzens is a kötet I. fejezetének címét használja, 2013 március 25-étől fogva lényegében befejezettnek tekinthető. Annak ellenére így van ez, hogy a kötetben már nem tárgyalt ügyek – ilyen az Alaptörvény tavalyi, hetedik módosítása –, kétségtelenül további rombolással jártak. Ezek a változások azonban nem hoztak szemléletbéli fordulatot, csak éltek a hat évvel ezelőtt „alkotmányos rangra” emelt jogfosztás eszközével...
Benedek Szabolcs: Sár
Rafael Pinedo: Plop. Fordította Izsó Zita. FISZ–Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 200 oldal, 2990 Ft
Nem egy posztapokaliptikus alkotásban találkozhatunk a fentiekhez hasonló alapszituációval. A disztópiáknak amúgy is szezonjuk van, elég megnézni pár percet valamelyik híradóból, vagy végigtekerni egy internetes híroldalt ahhoz, hogy szembesüljünk a napjainkra jellemző kollektív rettegéssel. A világ meghatározó része úgy érzi, hogy nem áll jól a szénánk, és ez biztos talajt jelent a negatív jövőképeknek. Az emberiség ugyanakkor nem csupán mostanság fogékony az ilyesmire: számos vallásban jelenik meg az apokalipszis mint pusztító végzet, nem beszélve a hasonló szellemben készült műalkotásokról. A jövő már csak azért is félelmetes, mert nem látható, így magától értetődőbb félni tőle, mint reménykedni benne...
Wagner István: Barokk rebellis
(Josef Ignaz Mildorfer – Rebell des Barock, Oberes Belvedere, Bécs. Megtekinthető 2020. január 6-ig.)
A Salzburg Múzeum 1742 körüli két kölcsönzése teljesen szabályos hadi téma, noha az egyik a schärdingi csata drámai csúcspontja, élő és holt harcosok és lovak átláthatatlan kavalkádjával, teljesen bizonytalan kimenetellel, míg a München feladása az eldőlt küzdelem utáni békés lezárás, vízszintes tagolású hadi rendben, a város kulcsainak átadásával, gyalogosan térdet hajtva a lovas győztesek előtt...
Végső Zoltán: Merre tovább, előőrs?
(Újbuda Jazz Fesztivál: Mats Gustafsson, Christof Kurzmann, Grencsó Kollektíva – MU Színház, szeptember 29.)
A jazznek ezt a kétségkívül nehezen befogadható ágát a Mats Gustafssonhoz és Grencsó Istvánhoz fogható zenészek tehetik megragadhatóvá, élvezetessé, még akkor is, ha gondolataik nem mindig haladnak párhuzamosan. A Grencsó Kollektíva évek, évtizedek alatt érlelődött a magyar avantgárd csúcszenekarává, és most már nem először láthattuk, hallhattuk, hogy mekkora, a nemzetközi sztárokhoz is bátran hozzámérhető erő van a csapatban...
György Péter: Balra át, jobbra át
(Balra át, jobbra át – az Orfeo és az Inconnu csoport felidézése)
A két csoport társadalmi helyzete, kulturális horizontja, lehetőségtartománya közti eltérés drámai volt. Az Orfeo tevékenységében 1969–1978 között több mint félszázan vettek részt, s a mai kiállításlátogató számos ismerős névvel találkozhat: írókkal, festőkkel, szobrászokkal, táncművészekkel, zenészekkel, színészekkel. Az Orfeóban dolgozók, azzal kapcsolatot tartók jelentős részben a társadalmi elithez tartoztak, akkor is, ha ez adandó alkalommal olyan drámai sorsokat jelentett, mint például a Kolinda együttesben zenélő Zsigmondi Ágnesét, aki csecsemőként a Pikler Emmi vezette – igencsak homályos etikai normák szerint működő – intézet „lakója” volt, lévén kommunista szüleit koholt vádakkal börtönbe zárták...
Báron György: Film szerző nélkül
(Mű szerző nélkül. Német–olasz film. Rendező-forgatókönyvíró: Florian Henckel von Donnersmarck.)
Von Donnersmarck mozgóképes élettörténetéből épp az a drámai erő hiányzik, amely Gerhard Richter munkáit áthatja. Az ihlető biztosan ő volt, ám a végeredmény olyan didaktikus, mintha nem a festő nagy művei, hanem szocreál korszakának megtagadott mázolmányai szolgáltak volna mintául a rendezőnek...
Rákai Zsuzsanna: Kávéház és koncertterem
(Concerto Armonico – Zeneakadémia, október 8.)
Bár az európai gasztronómia két utóbbi képviselője a mai hangverseny-látogató számára talán inkább az Oktoberfest légkörét idézi, mintsem a kifinomult barokk zenei szórakozásét, az ötlet voltaképpen igazán frappánsnak bizonyult: akár fogyasztottak ugyanis csülköt annak idején a zenehallgatás mellé, akár nem (és az utóbbi feltevés alighanem valószínűbb), az kétségtelen, hogy Lipcse világi zenei életét a XVIII. század első felében, vagyis abban az időben, amelyet a hangverseny megidézni kívánt, a nagyrészt városi zenészekből és egyetemistákból szerveződő Collegium Musicum rendezvényei határozták meg, ezek helyszíne pedig évtizedeken át a város legnépszerűbb kávéháza, a Café Zimmermann volt. A Concerto Armonico azzal a szándékkal állította össze hangversenyének műsorát, hogy újrateremtse ezeknek az esteknek az atmoszféráját...
Molnár Zsófia: Prolibarokk
(Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Örkény Színház, szeptember 28.)
Ami a szöveget illeti, Závada Péter az eredeti drámát kifordítja, mint a bundakesztyűt: ömleszti a trágárságot, nem hagyja a közönséget lélegzethez jutni, de főleg kuncogni a kötőszó státuszból köznapi folyó szöveggé burjánzott durva beszédmódunkon („hol vár állott, most siralom”, írja a programfüzetben), hanem azt szeretné – és el is éri –, hogy inkább akkor nevessünk, amikor visszakúszik a színpadra a tiszta szerelem ihlette költői szöveg. És közben ide beszúr egy limericket, oda meg valami finom nyelvi poént...
Fáy Miklós: Az elmúlt harminc év
(Kálmándy 30 – Erkel Színhát, október 5.)
Ez most nem a főpróba, hanem maga az előadás, az ember egyszer ünnepli a harmincadik évfordulóját, egyszer ünneplik a Kossuth-díját, miért kell mindennek ilyen álmatagon lezajlania? Tudom, hogy ez a nulla vérnyomás a hosszú élet titka, hogy ezt így kell profin csinálni, így kell beosztani az erőt, de az operában épp az a jó, amikor felszakad a szertartásosság, hiába a bonyolult frizurák és fehér csokornyakkendők, azért ezek ketten megtépik egymást. Most nem tép senki senkit, gyeplő nincs a lovak közé dobva, a közönség is mintha elégedett volna, de nem lelkes...
Fuchs Lívia: Lány, strandon
(Philippe Heritier–Bozsik Yvette: Nyaralás, Bozsik Yvette Társulat, Nemzeti Táncszínház)
Bozsik viszont tudatosan és következetesen egyre távolodik saját korábbi radikális korszakától, ám e művészi fordulata óta sem világos, merre is szeretne haladni. A Nemzeti Táncszínházban Nyaralás címen bemutatott új estje sem igazít el ebben, hiszen a koreográfus által újabban preferált hagyományos dramaturgiájú, klasszikus irodalmi vagy zenei forrásokra hivatkozó daraboktól hirtelen visszatért egy személyes emlékeket felidéző, jelenettöredékekből, erős vizuális effektusokból, szövegekből, cirkuszi elemekből, zenei montázsból és szinte minden létező táncformából összegyúrt harsány színházi nyelvhez...
Grecsó Krisztián: Hallgat a mély
(Borkai Zsolt ügye az M1-en)
Könyörtelen bányászmunka lenne nekifutni annak a témának, hogy a mai királyi tévé miről nem beszél, ha nem lenne ilyen illetlenül együgyű ez a világ. Csak a nagyító ikonját kell meglelni a honlapon, vagy használni a már megint romló Nyugat keresőjét, és mindjárt kiderül, miről hallgat a mély. Mert persze, ahogy az átkosban, most is mindenki tudja, miről kellene beszélnie, úgyhogy, ha van mersze, rákereshet, ha nem hazudja el a valóságot maga elől is, még mindig azzal álltatva magát, hogy „a másikok sem jobbak”, vagy „ezek legalább csinálnak valamit”. Harminc romlandó év alatt áhított, régi minőség lett a szünetjel, az állandóság szimbóluma, hogy valaha komolyan vették a nézőt, arra gondoltak, szüksége van valami megbízhatóra, mert a „folyton változó világ” rögzített pontok nélkül élhetetlen.
(Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Örkény Színház, szeptember 28.)
Ami a szöveget illeti, Závada Péter az eredeti drámát kifordítja, mint a bundakesztyűt: ömleszti a trágárságot, nem hagyja a közönséget lélegzethez jutni, de főleg kuncogni a kötőszó státuszból köznapi folyó szöveggé burjánzott durva beszédmódunkon („hol vár állott, most siralom”, írja a programfüzetben), hanem azt szeretné – és el is éri –, hogy inkább akkor nevessünk, amikor visszakúszik a színpadra a tiszta szerelem ihlette költői szöveg. És közben ide beszúr egy limericket, oda meg valami finom nyelvi poént...
Fáy Miklós: Az elmúlt harminc év
(Kálmándy 30 – Erkel Színhát, október 5.)
Ez most nem a főpróba, hanem maga az előadás, az ember egyszer ünnepli a harmincadik évfordulóját, egyszer ünneplik a Kossuth-díját, miért kell mindennek ilyen álmatagon lezajlania? Tudom, hogy ez a nulla vérnyomás a hosszú élet titka, hogy ezt így kell profin csinálni, így kell beosztani az erőt, de az operában épp az a jó, amikor felszakad a szertartásosság, hiába a bonyolult frizurák és fehér csokornyakkendők, azért ezek ketten megtépik egymást. Most nem tép senki senkit, gyeplő nincs a lovak közé dobva, a közönség is mintha elégedett volna, de nem lelkes...
Fuchs Lívia: Lány, strandon
(Philippe Heritier–Bozsik Yvette: Nyaralás, Bozsik Yvette Társulat, Nemzeti Táncszínház)
Bozsik viszont tudatosan és következetesen egyre távolodik saját korábbi radikális korszakától, ám e művészi fordulata óta sem világos, merre is szeretne haladni. A Nemzeti Táncszínházban Nyaralás címen bemutatott új estje sem igazít el ebben, hiszen a koreográfus által újabban preferált hagyományos dramaturgiájú, klasszikus irodalmi vagy zenei forrásokra hivatkozó daraboktól hirtelen visszatért egy személyes emlékeket felidéző, jelenettöredékekből, erős vizuális effektusokból, szövegekből, cirkuszi elemekből, zenei montázsból és szinte minden létező táncformából összegyúrt harsány színházi nyelvhez...
Grecsó Krisztián: Hallgat a mély
(Borkai Zsolt ügye az M1-en)
Könyörtelen bányászmunka lenne nekifutni annak a témának, hogy a mai királyi tévé miről nem beszél, ha nem lenne ilyen illetlenül együgyű ez a világ. Csak a nagyító ikonját kell meglelni a honlapon, vagy használni a már megint romló Nyugat keresőjét, és mindjárt kiderül, miről hallgat a mély. Mert persze, ahogy az átkosban, most is mindenki tudja, miről kellene beszélnie, úgyhogy, ha van mersze, rákereshet, ha nem hazudja el a valóságot maga elől is, még mindig azzal álltatva magát, hogy „a másikok sem jobbak”, vagy „ezek legalább csinálnak valamit”. Harminc romlandó év alatt áhított, régi minőség lett a szünetjel, az állandóság szimbóluma, hogy valaha komolyan vették a nézőt, arra gondoltak, szüksége van valami megbízhatóra, mert a „folyton változó világ” rögzített pontok nélkül élhetetlen.
I R O D A L O M
A véglegesítő – XI.
Az „első pillantásra nem megállapítható számosságú emberhalmaz tartós együttmozgásának előzetes bejelentését szabájozó, II. számú törvénykiegészítés” felmentést adott a sírkerteket megközelítők számára. K. tehát nyugodtan elvegyülhetett a temető főbejárata felé tartó csoportban. Hogy ne keltsen feltűnést, a bejárat közelében működő részvétvirág-ellátási egységben, a többi gyászolóhoz hasonlatosan, ő is vásárolt egyet a második részvétnyilvánítási osztájba – „régi kolléga, távoli rokon” – sorolt, gyöngyfehér egyenszekfűkből.
K. 2019. október 6-án járt itt utoljára, ifjabb Rajk László búcsúztatóján. Becslése szerint körülbelül háromszázan voltak, mint a spártaiak, háromszáz elgyötört vénember, öreg férfiak és nők, búcsúztak attól, amit se megmenteni, se elfelejteni nem tudtak – a szabadság eszméjétől...
Tóth Kinga: X-ek
VASEMBER Vasember kapitány az ellenőrző főnök az építkezésen, mágnesujjaival csekkolja a csavarbemeneteket, az ínhüvelyében kiugrasztható zollstock, azzal simul a faerezetbe. A mellkasa közepén van a kisajtó, pattintós a zárja, újrugója ki-be vezényeli a fémkagylót. Kidudorodik ott a közepén, abban van az akvárium, abban úszik, amit minden tizedik évben újra cserélnek. Csak az újszülöttekét bírja, annak a legerősebb a pumpálóizma, azok verdesnek a legkeményebben. A jobb és a bal vérköröknél szivattyúhangok, az utolsónál már jó volt az RH negatív is. A lefutó csöveket huzalos bioingek takarják, a mandzsettára ugranak a rosszul betekert csavarok...
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közben
(Kisértő kérdés) 1957. szeptember 2-án, tehát már a tanév kezdete után egy parasztember, K., bérmakeresztapám vitt be Egerbe, és íratott be a Gárdonyi Géza gimnáziumba. Apám semmi elképzelést, szándékot nem nyilvánított jövőmet illetően. Abban az évben fejeztem be az általánost, és tavasszal, de legkésőbb a nyár folyamán el kellett volna dönteni, hogyan tovább. Máig nem értem, miért volt közömbös, miért nem érdekelte, mi lesz velem, továbbtanulok-e. Kanadában nőtt fel, nem értelmiségi, de eszes, felvilágosult, műszaki beállítottságú ember volt. Ondrok göndrében részint róla mintáztam Jánost. Lehet, hogy beletaláltam, lehet, hogy valóban az idegenítette el tőlem, mint ami azt István fiától? Azt kellett tapasztania, hogy én nem ő vagyok, hanem némely hasonlóság ellenére egy tőle különböző, másik lény...
Mátyás Győző: 1986
Legyen a Széchényi Könyvtár, mondjuk, nyilván tájékozódni kíván, azért megy oda, ami érthető az ő úgynevezett helyzetében, amúgy nem lenne ez légből kapott ötlet, hiszen vannak a hőseim között, akik pont itt ismerkedtek meg, aztán a szöveg szerint hét évig nyúzták egymást. Vagy ezt csak képzeltem? De ez ismétlés volna, legyen inkább valami étterem, bár ott meg beszélgetés-zümmögés, evőeszköz-csörömpölés zaja hallatszik, nyilván nem hangos, de szerintem egyikünk sem akarná túlkiabálni, úgyhogy művész mozi, stílszerűen Lars von Trier, legyek gonosz magamhoz, A ház, amit Jack épített, a vetítés után szólít meg az előcsarnokban. Így jól passzolnak a motívumok, és volna az egészben valami figyelemfelkeltő keresettség. Engem maga ölt meg, mondja szikáran. Nem úgy persze, mint ez a Jack az övéit, utal vissza a filmre, de azért maga is megölt egy nőt. Ez elég Stroh rumos. A nyolcvanas évek végén divat volt. Persze előbb csak odalép hozzám, néz a szemembe, és amikor a pillantása feszélyezővé válik, elmosolyodik, és azt mondja, nyilván nem ismer meg engem. Pedig megölt 1986-ban...
Tóth Réka Ágnes: Part
Tóth Réka Ágnes: Kanyar
Tóth Réka Ágnes: Helené
Kálmán Gábor. Lassan
Kálmán Gábor: Magnólia
Kálmán Gábor: Nem történt semmi
VASEMBER Vasember kapitány az ellenőrző főnök az építkezésen, mágnesujjaival csekkolja a csavarbemeneteket, az ínhüvelyében kiugrasztható zollstock, azzal simul a faerezetbe. A mellkasa közepén van a kisajtó, pattintós a zárja, újrugója ki-be vezényeli a fémkagylót. Kidudorodik ott a közepén, abban van az akvárium, abban úszik, amit minden tizedik évben újra cserélnek. Csak az újszülöttekét bírja, annak a legerősebb a pumpálóizma, azok verdesnek a legkeményebben. A jobb és a bal vérköröknél szivattyúhangok, az utolsónál már jó volt az RH negatív is. A lefutó csöveket huzalos bioingek takarják, a mandzsettára ugranak a rosszul betekert csavarok...
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közben
(Kisértő kérdés) 1957. szeptember 2-án, tehát már a tanév kezdete után egy parasztember, K., bérmakeresztapám vitt be Egerbe, és íratott be a Gárdonyi Géza gimnáziumba. Apám semmi elképzelést, szándékot nem nyilvánított jövőmet illetően. Abban az évben fejeztem be az általánost, és tavasszal, de legkésőbb a nyár folyamán el kellett volna dönteni, hogyan tovább. Máig nem értem, miért volt közömbös, miért nem érdekelte, mi lesz velem, továbbtanulok-e. Kanadában nőtt fel, nem értelmiségi, de eszes, felvilágosult, műszaki beállítottságú ember volt. Ondrok göndrében részint róla mintáztam Jánost. Lehet, hogy beletaláltam, lehet, hogy valóban az idegenítette el tőlem, mint ami azt István fiától? Azt kellett tapasztania, hogy én nem ő vagyok, hanem némely hasonlóság ellenére egy tőle különböző, másik lény...
Mátyás Győző: 1986
Legyen a Széchényi Könyvtár, mondjuk, nyilván tájékozódni kíván, azért megy oda, ami érthető az ő úgynevezett helyzetében, amúgy nem lenne ez légből kapott ötlet, hiszen vannak a hőseim között, akik pont itt ismerkedtek meg, aztán a szöveg szerint hét évig nyúzták egymást. Vagy ezt csak képzeltem? De ez ismétlés volna, legyen inkább valami étterem, bár ott meg beszélgetés-zümmögés, evőeszköz-csörömpölés zaja hallatszik, nyilván nem hangos, de szerintem egyikünk sem akarná túlkiabálni, úgyhogy művész mozi, stílszerűen Lars von Trier, legyek gonosz magamhoz, A ház, amit Jack épített, a vetítés után szólít meg az előcsarnokban. Így jól passzolnak a motívumok, és volna az egészben valami figyelemfelkeltő keresettség. Engem maga ölt meg, mondja szikáran. Nem úgy persze, mint ez a Jack az övéit, utal vissza a filmre, de azért maga is megölt egy nőt. Ez elég Stroh rumos. A nyolcvanas évek végén divat volt. Persze előbb csak odalép hozzám, néz a szemembe, és amikor a pillantása feszélyezővé válik, elmosolyodik, és azt mondja, nyilván nem ismer meg engem. Pedig megölt 1986-ban...
Tóth Réka Ágnes: Part
Tóth Réka Ágnes: Kanyar
Tóth Réka Ágnes: Helené
Kálmán Gábor. Lassan
Kálmán Gábor: Magnólia
Kálmán Gábor: Nem történt semmi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.