Szerző: HEGYI IVÁN
2019.10.25.
Akkor miért kellene hajlongani a válogatott előtt? – kérdezheti az olvasó. Mert ez az egyetlen alkotóelem, amelyben még megvalósulhat a Magyar Labdarúgó Szövetség 2011-ben meghirdetett, szintén már feledésbe merült, ám visszatekintve is ábrándos-lázálmos programja. „A megújulás éve lesz ez a sport szempontjából is. A futballban hatalmas lehetőségek vannak” – mondta Orbán Viktor a Magyar Labdarúgás Fórumán nyolc esztendővel ezelőtt. Ugyanott és ugyanakkor Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelentette: „Jelenleg a magyar futballban sem a pályán, sem azon kívül nincs profizmus.” Az elöljáró csak a „jelenleget” illetően tévedett, mert az említett állapot azóta is változatlan. (Kivéve, hogy 2011-től soha nem látott mértékben zúdul a továbbra is láthatatlan labdarúgásba az állami dohány.) Persze az értékelés abból a feltevésből indult ki, hogy a jövőben majd minden másként lesz; a válogatottról például azt vetítették előre, hogy „2020-ig legalább két nagy tornára ki kell jutnia”. Az Eb-mezőny bővítése miatt ez (kivételesen) nem volt elrugaszkodott vállalás, hiszen 2016-ban öt újonc – Albánia, Észak-Írország, Izland, Szlovákia és Wales együttese – szerepelt a kontinenstornán, s közülük csak Albánia csapata nem jutott tovább csoportjából, sőt Izland a legjobb nyolc, Wales a legjobb négy közé került.
A további 2011-es vágyálmok mai szemmel olyanok, mint Kádár és társai spliti megmozdulásai: tragikomikusak. A szövetségi előterjesztés 2018‑ra 10 ezres átlag nézőszámot célzott meg az NB I-ben; lett belőle tavaly 2863, majd 2019-ben – kizárólag az FTC meccseinek látogatottsága révén – 3276. De hát hogyan is sikerülhetne a figyelem felkeltése, ha NERB1 provinciális jelleget ölt Felcsúttól Mezőkövesden át Kisvárdáig. Immár nemcsak a színvonal, hanem a résztvevők minimum harmada alapján is azt lehetne gondolni, megyei bajnokság zajlik, ennek megfelelő az érdeklődés is. A társadalmasítás ma már ott tart, hogy a népesség legnagyobb részének fogalma sincs arról, kik játszanak az első osztályban, s mindinkább nő azok száma, akik – köszönik szépen – remekül megvannak a labdarúgás legújabb kori magyar változata nélkül. S miként a jegyekből, úgy a legtöbb klubnál a kereskedelemből – mezekből, labdarúgó-ajándéktárgyakból – származó bevételek sem mutathatók ki. (Még méregdrága mikroszkóppal sem.)
Felidézek további két MLSZ-prognózist 2011-ből. Az egyik: „A 2012–2014-es időszakban évente egy klubcsapatnak a főtáblán kell szerepelnie a nemzetközi kupákban, 2015-től már kettőnek, ebből az egyiknek a tavaszi folytatást is meg kell élnie.” Tekintsünk el a pongyola fogalmazástól, összpontosítsunk a lényegre: hol vagyunk mindettől! Az idei előszezonban a liechtensteini Vaduz búcsúztatta a Fehérvárt, de volt itt már minden a tiranai Partizanitól a luxemburgi Niederkornig. Speciel tavasz, az nem volt; jó, ha a négy magyar reprezentáns – áldozati bárány – egyike megérte az őszt, azaz olykor becsúszott a csoportkörbe. Hazai labdarúgókörökben nagy a kiakadás, hogy hamarosan csak az európai harmadik vonal selejtezőjében szerepelhet a magyar résztvevők háromnegyede, ám nem tudni, mitől ez az öntudat, amikor eredmény és játékos még véletlenül sincs. (Ez nem a labdarúgók, hanem a vezetés felelőssége.) Az űr nem csupán felnőtt szinten tátong, noha a 2011-es állásfoglalás azt rögzítette: „Az utánpótlás-válogatottakkal kapcsolatban a célkitűzés, hogy a nemzetközi események felén ott legyenek, négyévente dobogós helyezést érjenek el.”
Ezen is csak mosolyogni lehet keserűen.
Ha nem inkább sírni kell. Eddig nem sejtettem, most már kezdem pedzeni, miért jár feketében a válogatott ultra tábora. Talán a szűnni nem akaróan gyászos helyzet miatt. Amúgy erre a dekádra jutott a legtöbb hazai stadionbezárás is a „szurkolói” magatartás folyományként. „UEFA-maffia!” – szól a büntetésekre válaszul a kórus, és egyáltalán nincs kizárva, hogy a skandálás igazságot tartalmaz. (Gondoljunk csak Platinire vagy a megannyi más umbuldára.) De a hangadók nem ezért kiabálnak. S nincsenek egyedül, mert az a tapasztalat, hogy államilag szinte egész Európa – főként a dekadens Nyugat – ellen vagyunk.
A pályán viszont csak mi hanyatlunk rendületlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.