Szerző: HARGITAI MIKLÓS
2019.10.05.
Közel 10 százalékkal csökkent az európai áramtermelés, amikor idén július végén a nyugat-európai folyók vízhiánya miatt le kellett állítani több vízhűtésű atomerőművet. A probléma az utóbbi években visszatérően jelentkezik – tavaly Paksot is közvetlenül érintette –, és jelentős feszültségeket indukál az energiatermelésben (amiatt is, mivel az aszályos időszakokban a vízerőművek termelése is visszaesik illetve leáll), ami már az ipar teljesítményét is hátrányosan befolyásolja. A mezőgazdaságban a terméshozamoknak az ezredforduló óta tapasztalható visszaesése a leglátványosabb következmény. Most évtizedenként átlagosan 2 százalékkal esik vissza a gabonanövények produktuma a csapadékhiányos időszakok bővülése nyomán, ami nem tűnik soknak, de a tempó gyorsul: 4 fokos átlaghőmérséklet-növekedés már 25 százalékos terméscsökkenéssel jár, ami az élelmiszer-ellátás megrendülésével, lázadásokkal és fegyveres konfliktusokkal járna az ENSZ előrejelzése szerint. Kínában a rizs és a kukorica esetében 30-40, Indiában a búzánál mintegy 25 százalékos terméscsökkenéssel számolnak az évtized közepéig – már ez a két változás felboríthatja a nemzetközi élelmiszerkereskedelmet.
Ám hiába riogatnak a nemzetközi szervezetek évtizedek óta a vízkészletek kiapadásával – olyan könnyen érthető magyarázatokba csomagolva, mint hogy az ivóvíz drágább lesz a benzinnél, és hogy hamarosan háborúk indulnak a víz miatt, az emberiség egyelőre nem kezeli gyakorlati kockázatként a vízhiányt. Az egy főre eső vízfogyasztás nem egyszerűen nő – holott minden józan mérlegelés szerint csökkennie kellene, már csak a népességrobbanás miatt is –, hanem gyorsabban bővül, mint a Föld lakossága. A fejlett világban egy ember naponta átlagosan 2-3 liter vizet iszik naponta, a napi élelmiszer-szükségletének kielégítéséhez pedig 3000 liter vízre van szüksége. A mosogatás, mosás, mosakodás, vécéöblítés, locsolás, autómosás stb. vízfogyasztása még az előbbieken felül jelentkezik. Magyarországon110 liter a fejenkénti napi vízfogyasztás – az érték a rendszerváltás után csökkent, mostanában lassan nő.
Bolygónkon jelenleg ötből két ember vízhiányos régióban él, több mint kétmilliárd ember fogyaszt szennyezett vagy erősen szennyezett ivóvizet, közel ötmilliárd ember szennyvize (a világ szennyvíztermelésének legalább a háromnegyede) pedig mindenféle tisztítás nélkül kerül a környezetbe. A globális vízhiány komplex, sok okú jelenség. A Föld vízkörforgásában részt vevő víz mennyisége nem változik, de egyre több ember kénytelen osztozni (fizikailag) ugyanannyi vízen, miközben a fogyasztható vízkészletek a környezetszennyezés miatt egyre zsugorodnak. Vagyis az egy emberre jutó vízadag az éghajlatváltozás nélkül is csökkenne – a klíma ott jön a képbe, hogy egyrészt a gleccserek elolvadása, a tengerszint emelkedése miatt egyes sűrűn lakott területek édesvíz nélkül maradnak, másrészt a csapadékeloszlás egyenlőtlenebbé válása következtében bizonyos régiókban a korábbinál jóval kevesebb az eső (vagy egy-két részletben, özönvízszerűen zúdul le az egész éves adag), ami a felhasználás szempontjából közel ugyanakkora probléma, mint az aszály.
A vízszennyezés nehezen túlbecsülhető probléma. Az ipari és a lakossági szennyvizek, illetve a mezőgazdaság mellé (a Greenpeace adatai szerint az EU talajvizeinek 7 százalékában találhatóak meg növényvédő szerek a határértékek feletti mennyiségben, és az Unió vizes élőhelyeinek 43 százalékát krónikusan mérgezik a növényvédő szerek; az európai folyókban lévő mérgek 74 százaléka agrokemikália) az utóbbi évtizedben felzárkózott a minden felszíni vízben jelen lévő műanyagszennyezés. Ugyancsak a WWF idén publikált kutatása mutatta meg, hogy egy átlagember hetente egy bankkártyányi műanyagot fogyaszt el ezen az úton...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.