Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2019.10.20.
A díjátadó ünnepségen megjelent többek közt Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke és Lothar de Maizière, aki 1990-ben az NDK egyetlen demokratikusan megválasztott miniszterelnöke volt. Annegret Kramp-Karrenbauer, a német kereszténydemokraták elnöke személyes üzenetében méltatta a harminc évvel ezelőtti magyar lépés bátorságát. Németh Miklós telefonon nyilatkozott a 168 Órának.
- Berlinben most arról emlékeztek meg, hogy az ön kormánya 1989 szeptemberében szabaddá tette az utat Nyugat felé az összes, mintegy hetvenezer NDK-menekültnek. Amikor úgy döntött, hogy felkeresi Kohl kancellárt, és személyesen tájékoztatja, és augusztus 25-én helikopterrel a gymnichi kastély felé tartott, kockázatosnak érezte-e ezt az elhatározását?
- Nem, én akkor már százszázalékos biztonsággal mondhattam Kohl kérdéseire, hogy Gorbacsov és a Szovjetunió semleges, tartózkodó magatartást fog tanúsítani, annak ellenére hogy még nyolcvanezer szovjet katona állomásozott Magyarország területén, hogy a silókban még ott voltak a nukleáris töltetekkel felszerelt közép-hatótávolságú rakéták, illetve hogy még körülbelül hatvanezer munkásőr volt felfegyverkezve. És amiatt sem izgultam, hogy a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi ügynökei lepték el június vége óta az országot. Elmondtam Kohlnak, biztos vagyok abban, hogy nem lesz szovjet beavatkozás, nem lesz vérontás.
- Előzetesen milyen személyi kört avatott be a határnyitási szándékába? Találkozott-e tiltakozással, ellenvéleménnyel?
- Az augusztus 17-i kormányülésen Horn Gyula még hezitált, nem állt a döntés mellett százszázalékosan. Ez benne van Oplatka Andrásnak (a Neue Zürcher Zeitung korábbi újságírójának – A szerk.) a kormányülések jegyzőkönyvei alapján készült könyvében is. Kivártam a döntéssel, húztam-halasztottam az ügyet, hogy legyen egység a kormányban. Amikor Horn Gyula is odaállt, akkor mondtam, hogy üljön össze az a hat ember, akire a lebonyolítás tartozik. A jogi oldalnak védhető módon szilárd talajon kellett állnia. Még Hans-Dietrich Genscher (akkori nyugatnémet külügyminiszter – A szerk.) is háromszor látogatott meg akkor, és kérdezte, hogy miért nem mondom fel az NDK-val kötött kétoldalú szerződést, mert az szerintük azonnal lehetővé tenné az NDK-sok kiengedését. Csakhogy amelyik kormány a jogállamról beszél, annak a jogot tisztelnie kell. És abban a kétoldalú szerződésben az állt, hogy ha az egyik fél azt felmondja, az csak a felmondást követő hatodik hónap letelte után lép érvénybe. Ha én felmondom, akkor az nekem átviszi az NDK-sokat a következő év tavaszára. Ki tud ennyi embert élelemmel, szociálisan, egészségügyileg ellátni abban a helyzetben? Ezért ki kellett találnunk, hogy a felmondás helyett a szerződés mely két pontja teszi lehetővé számunkra azt, hogy nemzetközileg védhető módon a jog talaján álljunk. Amikor mindez tisztázódott, akkor a következő hat ember ülte körbe az asztalt Gymnich előtt: a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter képviseletében az államtitkár, jómagam, a külügyminiszter és a két tanácsadóm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.