Szerző: CSÓKÁS ADRIENN
2019.09.23.
Bruttó 1,3 millió és 2,7 millió forint között keresnek havonta az állami felsőoktatási intézmények rektorai, a kancellárok havi keresete pedig 1,1 és 2,6 millió között mozog – tudta meg a Magyar Nemzet. Az egyetemi vezetők juttatásai az elmúlt öt évben nem emelkedtek érdemben, a nagyobb állami vállalatok vezérigazgatói, illetve külföldi egyetemek rektorai e tekintetben jócskán lekörözik őket.
A 27 állami felsőoktatási intézmény közül tíz olyan van, ahol a rektor és a kancellár is kétmillió forint feletti bruttó fizetést kap – értesült a Magyar Nemzet. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) kapott béradatok szerint a legjobban fizetett rektor az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) élén álló Borhy László, illetve a Debreceni Egyetemet (DE) irányító Szilvássy Zoltán, 2,7 milliós fizetésükkel ők vezetik a listát. Százezer forinttal elmaradva követi őket Merkely Béla (Semmelweis Egyetem), a dobogóról pedig éppen lemaradt a még mindig két és fél millió forint felett kereső Miseta Attila (Pécsi Tudományegyetem). A sor másik végén Szilágyiné Szinger Ibolya, az Eötvös József Főiskola (EJF) rektora áll, akinek „mindössze” 1,36 millió forint jár havonta. Igaz, a főiskola 361 fős hallgatói létszáma is bőven elmarad a nagy tudományegyetemek huszonezres, pláne az ELTE harmincezret is meghaladó diáklétszáma mögött.
Az egyetemek gazdasági irányítását végző kancellárok fizetése a rektorokéhoz hasonló nagyságrendű: 1,1 és 2,6 millió forint között mozog. Az ő bérük egyébként a legtöbb helyen 2-400 ezer forinttal alatta marad a tudományos vezetésért felelős rektorokénak. Vannak azért kivételek, Pécsen csak bruttó ezerötszáz forint a különbség, Szegeden pedig a kancellár kap többet, igaz, csak 12 ezer forinttal. A kancellárok között szintén az EJF és a DE áll a lista végén és elején.
Az adatokból az látszik, hogy az orvosegyetemeken jellemzőek a magasabb fizetések: a Semmelweisen 2,6 és 2,5 millió a két vezető bére, Debrecenben 2,7 és 2,6 millió forint (előbbi összeg a rektoroké), míg Pécsen mindkettőjüknek 2,5 millió forint jár, Szegeden pedig 2,3 millió. Alacsonyabb összegek elsősorban a művészeti egyetemeken jellemzők: a Magyar Táncművészeti Egyetemen 1,6 és 1,5 millió forint a vezetők bruttó juttatása, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a rektoré 1,8, a kancelláré közel 1,3 millió forint...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.