Szerző: BALASSA TAMÁS
2019.09.28.
Miközben az illiberális – gazdasági értelemben pedig definitíve neoliberális – kormányzás haszonélvezőinek mind a politikában, mind pedig a civil szektorban látványosan bővül az élettere, addig az alsóbb, leszakadó rétegeké veszedelmesen szűkül. Az Orbán-kabinet továbbra is a tehetőseket és a nagyokat, a multicégeket segíti, ami a lakhatás piacán különösen a fővárosban drámai változásokat hozott. A budapesti albérletárak például már nem nagyon tudnak hova drágulni, ezért berobbant a piacra egy régi-új termék: a szoba.
Néhány éve akár Gellért-hegyi garzont is meg lehetett csípni havi 70 ezer forintért, ma ennyiért adnak 10-20 négyzetmétert, és aligha a budai hegyekben. A fővárosi szobarekorderért e pillanatban rezsivel együtt 171 ezer forintot kérnek, amiért már majdhogynem egy alsó kategóriás hotellakás is megcélozható. Ez a piac, érvelnek a Facebook-albérleti csoportok epés hozzászólásokkal darabokra szedett kiadói. A kereső pedig fizet, és a pénzéért egyre kisebbet, egyre messzebb, egyre lelakottabbat kap.
A főbérlők pedig elszálltak, akárcsak az albérlők méltányos lakhatásba vetett hite: a nem dohányzó, kisállatnak még fényképével sem rendelkező dolgozó egyetemista lánynak szinte csak a szeme színét nem írják elő a nem ritkán háromhavi kaució és az egyéves szerződés mellé. Az állam mindeközben nem tesz semmit.
„Negyvenhat évesen eszemben sincs másokkal együtt lakni, és hát a gyerekeimet sem tudnám hol altatni, ha nálam vannak. Egy ideig Surányból jártam be Pestre, most Pomázról teszem ugyanezt, és ha ezt fel kellene adnom, inkább kimennék külföldre dolgozni” – meséli Gábor, aki 70 ezres baráti áron találta a kis agglomerációs garzont. Napi kétórás utazást vállal, és mivel megtakarításai nincsenek, nem tudja, miként léphetné át a saját árnyékát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.