Szerző: PuPu
2019.09.07.
Kilencezerért vett kétmillió százötvenhatezer nyuggert.
Hetven kilósnak számítva az átlagot, mindössze százharminc forintért vette a nyugdíjas kilóját, ha a nyugger csirke lenne, ilyen áron soha meg nem kapja.
Tegyük hozzá, hogy a nyugdíjasok többsége egyelőre ki sincs belezve, ki sincs csontozva, ha bontanák, akkor a nyuggerfarhát szinte ingyen lenne osztogatható, de hát ezidáig ezt még megúsztuk.
Persze lehet most azt mondani, hogy a semminél a kilencezer is jobb, aminthogy ez igaz is, csakhát sajnos még nincs minden ember abban az élethelyzetben, hogy fel kelljen adnia az önbecsülését.
Lehetne természetesen javasolni a döntéshozóknak, hogy tartsák meg maguknak, és elköltése céljából keressék fel gyógyszerészüket, ha már orvos lassan nemigen marad. Kérjenek gyógyszert pofátlanság ellen, lehetőleg ágyúgolyó méretű kúp formájában, naponta háromszori alkalmazásra.
Öregnek lenni nem leányálom, Anyukám szokott mindenféle felajánlásokat tenni azok számára, akik akárcsak egyet is tudnának mondani az öregkor szépségei közül, és ahogy korosodom, mindig meg kell állapítanom, hogy a bölcsesség valószínűleg genetikailag determinált.
Bár a teve nem bölcs, mint a bagoly, de ösztönösen ráérez a nagy igazságokra, főleg, ha az anyukájától hallja.
Az öregedéssel mindenféle bajok járnak, minden kopik, minden romlik, szegény nyugdíjas a kajapénzét a patikába hordja, de legalább a gyógyszerei kapszulája lenne rántotthúsból.
Nettó szerencse, hogy a rántotthús ízét már elfelejtette, és az Alzheimert egyelőre még nem adóztatja éber kormányunk, mint luxusbetegséget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.