RÁADÁS: SPIRÓ GYÖRGY - HONDERŰ (KOMÉDIA)1997

MEK.OSZK.HU
Szerző: SPIRÓ GYÖRGY
1997

...Frissességén mit sem változtatott a gyorsan pergő idő, hogy esztendők alatt évtizedeket lapozunk előre és hátra a történelemkönyvben. Nem vet árnyékot Spiró munkájára az sem, hogy a darab megrendelésre íródott, a főváros – Pest, Buda és Óbuda – egyesülésének 125. évfordulója alkalmából hirdetett pályázatra. (Amit szerencsésen meg is nyert.) Akkoriban mégis azt találgattuk, vajon ír volt-e Spiró színpadi szerzőként elszenvedett sebeire, sérelmeire, vagy csak fokozta válságba torkolló rosszkedvét, hogy díjnyertes művére sem várt sokkal jobb sors, mint az észrevétlenül maradtakra. Hősei először vidéken, később a főiskolások szakmai műhelyében, meglehetősen szűk nyilvánosság előtt próbálhatták ki magukat és egymást...A Kvartettet ezzel többé-kevésbé egy időben jutalmazó Kritikus-díj sem adta meg az újabb daraboknak azt a kezdősebességet, ami a Csirkefejet korábban hirtelen a magasba repítette...

...Szerencsére a darab nemcsak más, de több is annál, mint ahogy beharangozták. Annak ellenére, hogy Spiró kabaréhumorral indít: a nagyon várt vendég(ek) helyett a lakásba betoppanó végrehajtó bemutatkozása, saját hivatalbéli szerepe, feladata fontosságának kinyilatkoztatása, a főbérlő Annamari reakciója – alig több a szokványnál. Az alapszituáció hétköznapi tévériportokból ismerős. De nagyon hamar kiderül, hogy szó sincs az agyonunt, agyonírt nyugdíjas nyomorról. A többszörösen megözvegyült dáma, szükségletei rangsorolása alapján, elvből, fogyasztói öntudatból és gőgből nem fizet. Sem villanyt, sem gázt, sem társasházi közös költséget. (Telefonra, drága vendégváró italokra viszont nem sajnálja a pénzt.) A végrehajtó legnagyobb meglepetésére, szemrebbenés nélkül, közönnyel és méltósággal tűrné 44000 forintot meghaladó adóssága fejében a foglalást is. Feltéve, ha a kínos aktusra nem éppen azon a napon kerülne sor, amikor réges-rég nem látott gimnáziumi osztálytársait várja. Látszatfeszültség tölti be a színpadot, amit a szerző azzal igyekszik fokozni, hogy félmondatokkal, utalásokkal jelzi: ez a látogatás rendhagyónak ígérkezik. A nyolcvanéves „fiúk” nem kvaterkázni, nem is nosztalgiázni, hanem – a be nem avatott háziasszony megdöbbenésére – párbajozni érkeztek a nem túlságosan tágas bérlakásba.

A kabaré ezáltal időközben abszurd komédiává kerekedik.

A szereplők nemcsak a szituációt, hajdani röhögéseik visszhangját is élvezik. A néző pedig ráébred, hogy a párbajkódexből felolvasott idézetek mögött a magyar múlt szakadékai tátonganak.

„Zoltánffy: Mennyit röhögtünk mi akkoriban!
Annamari: Azok voltak a legszebb évek, sose röhögtük annyit, mint akkoriban.
Zoltánffy: Azért a háború alatt is sokat röhögtünk…
Annamari: A háború alatt is röhögtünk, de az ötvenes években még többet röhögtünk…”

Persze mi azért tudjuk, hogy nem mindenkinek sikerült végigröhögni a magyar történelmet. Pisti és a Pistik hol sebzetten, hol feltámadásra ítélt halottként kerültek ki a vérzivatarból. De Annamari és hajdani osztálytársai – hivatásos túlélők – a keresztény magyar középosztály sokat próbált, sebzett és edzett tagjai. A történet mellékszólamaiból, elbeszélt epizódokból és sokatmondó utalásokból az derül ki, hogy hiába bekkelték ki sündisznóállásban a legnehezebb, de még mindig „daliás időket”, jó néhány sebet csak ejtett rajtuk a politika sorsfordító gépezete. A csoda az, hogy milyen hihetetlen vitalitással élték túl a hősök nemcsak viharos ifjúságukat, de a háborút és az inflációt, a kitelepítést és a recski internálótábort is. Testi-lelki egészségük megrendült, mégis megmaradt bennük az elpusztíthatatlan kamaszos jókedv és a világban való eligazodást is megkönnyítő szellemi fölény. Õk azok – szüleink, nagyszüleink –, akik még tanultak latinul és természetesen franciául is, kapásból idézik a klasszikus auktorok besulykolt életbölcsességeit és rendíthetetlenül hisznek abban, hogy a tegnap ismerete holnap is érték marad...

(http://www.c3.hu/~criticai_lapok/1999/11/991102.htm)

A DARAB ITT OLVASHATÓ