Szerző: BERNÁTH LACKÓ
2019.09.22.
A 8. kerületi Mátyás téren tartott kampány-rendezvényt Pikó András, az ellenzék kerületi polgármester-jelöltje, amelynek során több előadóművész is játszott (volna) a színpadról, ezt viszont nem sikerült teljes mértékben megvalósítani, mert
úgy tűnik valaki pont akkor kapcsolta le az áramról a színpadi hangosítást, amikor a rendezvényen Pikó András lépett volna épp színpadra.
A rendezvényt Balogh Lajos, az egyik helyi ellenzéki jelölt szerint – aki a Mérce tudósítójának nyilatkozott – egy hete bejelentették, bár erre a hivatalos kampányban nem is lett volna szükség elmondása alapján. A hangosításhoz az áramot a téren található ún. rendőrségi pontból (környéket felügyelő rendőrök bódéja) kapták, de az áramellátás érthetetlen okból megszűnt, éppen pár perccel Pikó András polgármesterjelölt beszéde előtt...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.