MIN KELLENE VÁLTOZTATNI, HOGY HAZAKÖLTÖZZEK?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.09.02.

A kérdést többször felvetődött már, legutóbb ebben a posztban, most Eszter írta meg Dániából, hogy mi az, amiért ő Magyarországra költözne – illetve talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy mi tartja vissza a hazatéréstől.

„2008 óta élek Dániában. Akkor mint „kærlighedsflygtning” (szó szerint „szerelmi menekült” - olyan ember, aki párkapcsolati okokból hagyja el saját országát) jöttem ki.

Semmi konkrét gondolat a jobb életről, magasabb keresetről, stb. nem volt bennem. Annak ellenére sem, hogy kisgyerek korom óta sulykolták belém, hogy hagyjam el az országot mert itt nincs jövőm.

Akkor ezt 21 éves, egyetemista, éjszakai bulizós fejemmel én még nem láttam, szóval nem mondanám, hogy ez volt a döntésem kiváltó oka.

Viszont az évek alatt sok minden letisztult bennem. Az igazat megvallva sokszor van honvágyam, aminek intenzitása az évek múlásával sokat csökkent. Amikor manapság fel-felbukkan bennem az érzés, vele együtt egy nagyobb és erősebb érzés is felszínre tör – a biztonság és a rendszer (illetve embertársaim) iránti bizalom érzése.

Sokszor mit nem adnék egy dunaparti sétáért, vagy egy kávézgatós délutánért az Andrássyból nyíló kis zegzugos utcákban, de az, hogy ha minden kötél szakad engem és a családomat elkap az itteni, masszív szociális háló – nos, az egy nagy, valódi itt tartó erő.

Valóban hülyék a dánok?

Sok keserű percet adott nekem a kezdetekkor a kultúrsokk. Abszolút nem idevalónak éreztem magam és a dánok is csak hülyek lehettek ezzel a sok, mindent-máshogy-csinálunk dolgukkal. De valóban hülyék-e a „másságuk” miatt?

Közel 10 évembe került, mire minden a dolog minden aspektusát tisztán átláttam. Én nem érzem magam idevalónak, mert a dánok mások. A dánok engem nem éreznek idevalónak, mert nekik én vagyok más. (Megjegyzem, az itteni társadalom abszolút integrált és aktív tagja vagyok, széles ismeretségi körrel, nemzetközi, dán egyaránt).

Szóval ki a hülye? Ők vagy én? Sok-sok kellemetlen szituáció és tanulni vágyás vezetett el odáig, hogy ízig-vérig a magamévá tudhassam: se nem ők, se nem én vagyok a hülye… se béna, se naiv, se tutyi-mutyi… you name it.

Adott helyzetekben adott reakciók vannak. Kinek mi ad értelmet. Míg a dánoknak az „A” válasz értelmes, addig a magyaroknak a „B”. És vica versa. A válaszok mögött pedig évszázadoknyi, ha nem évezredekre visszanyúló okok vannak.

Az, hogy egy adott nemzet tagjai hogyan reagálnak egy adott szituációban, az társadalmi normák, értékek, világnézetek, földrajzi elhelyezkedés, stb. összessége. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem, itt ebben kinek van igaza?

Hogy karikírozzam a dolgot, illetve sztereotípiákat hívjak a játéktérbe, egy „mindent jobban tudó magyar” akárkinek el tudja magyarázni, hogy miért neki van igaza. És nem eggyel találkoztam már. Saját családon belül is.

Igencsak provokáló. Az elején én is vissza-visszaugattam, próbáltam ráhúzni az én szemszögemből helyesnek vélt nézetet az illetőre. Aztán feladtam… nem éri meg, hogy az amúgy is kicsike családomból többekkel elveszítsem a kapcsolatot (mert valljuk be, sok családban ez a helyesnek vélt megoldás: akkor szakítunk és évtizedekig nem beszélünk. Magyar, dán ugyanúgy!)...

ITT OLVASHATÓ