Szerző: ARATÓ LÁSZLÓ
2019.09.03.
Bemutatta éves jelentését az EU csalás elleni hivatala (OLAF), amelyből kiderült, az ügynökség emberei Magyarországon látnak a legtöbb problémát, számos mutató tekintetében az uniós pénzek hazai felhasználása áll a legrosszabb helyen. Az OLAF tavaly 167 vizsgálatot zárt le, és 256 ajánlást intézett az érintett nemzeti és uniós hatóságokhoz, vagyis ennyi esetben értékelték úgy, hogy nyomozás megindítására van szükség. Több mint 371 millió eurónyi uniós költségvetési forrás visszafizettetését javasolják, ennek meglépése azonban már az Európai Bizottság hatásköre. Ezen túl a szervezet szakértői által elkészített 1259 előzetes elemzés alapján 219 új vizsgálatot indított.
Az OLAF tevékenysége országhatárokon is átnyúlik, ezért egyedi képet tudnak alkotni az Európa-szerte elkövetett csalások természetéről. A leggyakoribb visszaélések között említették a színlelt vállalkozások alapítását és hamis üzleti tranzakciók álcázását az uniós források megszerzése céljából. Ugyancsak bevett módszer a bűnözők részéről a mezőgazdasági termékek promóciója kapcsán elkövetett csalások, amelynek során a pénzeket gyakran harmadik országokon keresztül mossák tisztára. Az is megfigyelhető, hogy nemzetközi bűnöző szervezetek vámcsalásokat követnek el.
A legtöbb vizsgálatot Magyarországgal kapcsolatban zártak le, kilencet, bennünket követ Görögország és Lengyelország, 8-8 esettel. A magyar ügyek közül hét esetben állapítottak meg valamilyen szabálytalanságot. Ehhez aránylik az is, hogy milyen mértékű pénzvisszafizetési kötelezettséget állapított meg az OLAF. Magyarország esetében azt javasolták az Európai Bizottságnak, hogy a 2014 és 2018 közötti időszak 3,84 százalékát fizettessék vissza, ez kimagaslóan a legnagyobb érték, az uniós átlag egyébként 0,45 százalék.
2012 és 2018 között negyven esetben javasolta az OLAF a magyar hatóságoknak, hogy indítsanak nyomozást, ez húsz esetben történt meg és kilenc ügyben jutott el az ügyészség a vádemelésig. A tavalyi évben a magyar hatóságoktól egyetlen esetben érkezett jelzés bármilyen pénzügyi visszaélésről, miközben magánbejelentőtől 32 alkalommal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.