MAGYAR NOMÁDOK A JURTÁTÓL RIÓIG

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.09.28.

Az utóbbi hetekben elég sok szó esett itt a digitális nomádságról, nem véletlenül persze, hiszen ez volt a Határátkelő Klub témája is, ahol jót beszélgettünk két meghívott vendégünkkel, Vigh Borival és Majsai Richárddal, akik mindketten így élnek már évek óta. Vagy mégsem teljesen? Következzen egy rövid beszámoló az estéről némi bónusszal.

„Hogy kerültem ide?” ­ kérdeztem magamtól, amikor kimásztam reggel a jurtából és megpillantottam az előttem hullámzó tengert, a legelésző birkákat, és narancsszínű napfelkeltét.

A kérdés megmosolyogtat. „Talán mindig is ide készültem.” Sosem voltam az a típus, aki nagyon szeretett kempingezni, sátorban csak fesztiválok alkalmával aludtam... már amennyit az ember alszik, egy fesztiválon. Sosem gondoltam, hogy harminc évesen a világ végén, Új-Zélandon élek majd egy jurtában, és takarítani fogok. Azt meg pláne, hogy mindezt örömmel teszem.”

Ezek a sorok közel négy és fél éve, 2015 áprilisában jelentek meg itt, a Határátkelőn. Aki leírta őket, Vigh Bori, a backpacker.hu alapítója, nem mellesleg kifejezetten sikeres digitális nomád, sőt… de erről a sőtről kicsit később.

Bori akkori meghatározása szerint a digitális nomád olyan utazó, aki iroda helyett bárhol tud dolgozni a világban. „Óriási mázlim volt, hogy pont social media irányban helyezkedtem el, és nyolc évnyi tapasztalatot sikerült szereznem ezen a területen” – írta anno.

A beszélgetés másik meghívott résztvevője Majsai Richárd volt, aki korábban egyszer azt mondta, a legnagyobb tévhit, hogy a szabadúszók és a digitális nomádok mindennap egy tengerparton dolgoznak és nekik az élet csak a szórakozásról szól.

Valójában ez is ugyanolyan munka, mint a többi, és ugyan lehet impozáns képeket készíteni a tengerparton dolgozva, ettől még ugyanúgy kell dolgozni, mint egy irodában.

Ehhez kapcsolódva Bori elmesélte, hogy egyszer megpróbált a tengerparton egy függőágyban feküdve dolgozni, de elég gyorsan kiderült, hogy laptoppal ez nem a legkényelmesebb, ha a nap kicsit arrébb megy, akkor már a pálmafa sem nyújt árnyékot, szóval egy idő után inkább fogta magát és leült egy asztalhoz..."

ITT OLVASHATÓ