Szerző: BARÁT JÓZSEF
2019.09.14.
– Hogyan lesz egy művésztanárból a cigányintegráció elismert szakértője?
– Ehhez alighanem családi indíttatás is kell. Én egy kis faluban, Berettyószentmártonban jártam általános iskolába, ez a község már nem is létezik, mert Újfaluhoz kapcsolták. Amikor gyerek voltam, természetesen éltünk együtt a cigányokkal, mindenki tudta a szerepét, nem volt ellentét, nem volt kirekesztés.
– Szőke, kék szemű kislányként nem voltak konfliktusai?
– Dehogy voltak! A legjobb barátnőm egy barna bőrű, fekete hajú, bogárszemű kislány volt. Ma is jó barátságban vagyok az akkori osztálytársaimmal. Édesanyámnak például volt egy cigány keresztfia – ebből sem csinált senki problémát. Amikor végzett földrajz–rajz szakos tanárként visszatértem, Berettyóújfalunak abban a nagy iskolájában kezdtem tanítani, ahol a legtöbb volt a cigány gyerek. Az A osztályba jártak a „valakik” gyerekei, a B-be azok, akiknek nem volt erős érdekérvényesítő képességük, és volt a C osztály, ahol a bukott, túlkoros cigány gyerekek tanultak. Én az összes osztályban tanítottam, és nagyon hamar kiderült, hogy a C-sek között nem igazán működik, amire engem a főiskolán oktattak: motiválás, célkitűzés, önálló munka, értékelés. No hiszen! Amikor bementem a C-be, észre sem akartak venni. Meg sem hallották a vékony hangomat. Volt kollégám, aki segíteni akart, és azt magyarázta nekem, hogyan kell a gyerekeknek jó nagy pofonokat adni, de ez nem az én utam volt. Azt kerestem, hogy mivel tudnám magam érdekessé tenni. Leültem, és elkezdtem rajzolni a gyerekeket. Sohasem felejtem el: odajött hozzám az egyik fiú. Nézett, nézett, aztán közölte jó bihari tájszólással: „Maga egísz jól rajzol, lyány létire. Megtanít?” Így kezdődött. Azt mondtam: induljunk el bármivel. Graffitivel, tetoválással, popszámok illusztrálásával – csak jussunk előre.
– Sikerült. Az Igazgyöngy Alapítvány ma hat településen 650 gyermeket tanít, szociális modellközpontot műkötet Told községben. Az integrációban elért sikereit a közönségszavazással megítélt Prima Primissima-díj is igazolta. Mit gondol arról, amitől Székely püspök tart? Hogy a romák lakta térségekben éhséglázadások törhetnek ki, sőt akár kialakulhat az igényük egy saját ország iránt.
– Én ezen sokat gondolkodtam, amikor elolvastam Spiró György Feleségverseny című könyvét, amelyben hasonló gondolatok fogalmazódtak meg. Arra jutottam, hogy bár van baj bőven, de az, hogy a cigány lakosságú falvak összeállnának, közös szándékot fogalmaznának meg, mégsem reális. Ahhoz szervezettség kellene, és ettől nagyon messze vagyunk. Ez nem egy homogén társadalmi csoport. Én is csak a terepen értettem meg: nagyon nem mindegy, hogy valaki romungró vagy oláh cigány. Más a szocializációjuk, más túlélési stratégiákat követnek. Gyakran egymást sem szívelik különösebben. Az sem mindegy, hogy egy településen őslakos vagy betelepülő cigányok élnek-e, hiszen az őslakosokat már ismerik, értik, ők már valamennyire integrálódtak a helyi közösségbe, kapcsolataik vannak. A betelepülő más, gyökértelen. Nem véletlen, hogy Hajdú-Biharban, Békésben nem örülnek a települések vezetői, ha Borsodból a romák hozzájuk költöznek.
– Székely János szerint ott a legveszélyesebb a helyzet, ahol már csak cigányok élnek, mert a többségi társadalomból mindenki elköltözött.
– Ott sincs egységes, homogén közösség. Nekem nagyon nehéz látnom Toldon, hogy milyen nagy a széthúzás, hogy folyamatosan támadják egymást. A szegénység sajnos felőrölte a hagyományos közösségeket. Tőlem a helyzetet nem ismerő emberek gyakran kérdezik: miért nem oldja meg a konfliktusokat a vajda? Mert nincs vajda. A mai roma közösségek hierarchiájában egyetlen meghatározó elv létezik: kinek van pénze. A pénz pedig ezekben a képzetlen közösségekben nem a legális vagy munkához kötődő tevékenységekből jön. Hanem például az uzsorából, illegális kereskedelemből, futtatásból, pénzbehajtásból.
– Tehát nem attól tart, hogy kialakulhatna valamiféle roma függetlenségi mozgalom. Hanem mitől?
– Talán attól, hogy amikor saját térségeikben a szürke-fekete zóna sem tudja majd eltartani őket, a jobb élet reményében elindulnak a gazdagabb települések felé. Lakni vagy csak szerezni. A többségi társadalomnak meg kell értenie, hogy a nyomor körülményei között egészen mások a szabályok, mint a többségi társadalomban. Az ember azt szeretné, hogy a romák is a közös jog szerint éljenek, hiszen az integrációnak elemi feltétele, hogy betartsák a törvényeket. De azt látjuk, hogy azokban a térségekben, amelyekről a püspök úr beszélt, jogkövető módon egyszerűen nem lehet megélni. Elképesztő mértékű a feketemunka és a kiszolgáltatottság. Boltocskázás van, meg pénzért fuvarozás, uzsora és prostitúció. Kezdjük ott, hogy számos faluban nincs bolt. Ha nincs bolt, akkor valahogyan meg kell oldaniuk a bevásárlást. Akinek tehát kocsija van, összevásárol alapvető élelmiszereket, és otthon árulja. Ez persze nem legális. Különösen nem legális, ha háromszor annyiért ad egy kiló lisztet, mint amennyiért ő vette. De ha nem tudjuk odavinni azt a szolgáltatást a faluba, ami élhetővé teszi, akkor ezt el kell nézni. A környéken nincs nemzeti dohánybolt, bejön tehát az ukrán csempészcigaretta. Tudom, hogy ki árulja a faluban, és persze a rendőrség is tudja. Ha viszont lekapcsolnák, az emberek akkor is megkeresnék az olcsó szívnivalót, de akkor már jönne vele a herbál, a legócskább gyilkos kábítószer is, amit eddig valahogyan távol tudtunk tartani.
– A mélyszegénység tehát átírja a törvényeket.
– Én úgy indultam, hogy Toldon én leszek „az igazság bajnoka”, egy fehér, tiszta, civil modellt fogok építeni. Lépésről lépésre szembesültem azzal, hogy nem tudok. Kezdődött a tűzifahiánnyal. Ha elvadult telkeken vagy az árokparton összeszedik az ágakat, az szabálysértés. Amikor azonban azt láttam, hogy olyan emberek, akiknek a házában megfagy a víz, egy gazdátlan telekről összegyűjtik a rőzsét, hogy a gyerekeiket melegben tarthassák, én ezt már nem tudtam bűnként felfogni. Ez volt az első, amit elnéztem. Utána jött a boltocskázás, majd a dohánybeszerzés. Toldon a nyári időszakban naponta négy buszjárat van. De mit tegyen, akinek sürgős, hogy orvoshoz vagy valamilyen hivatalos ügyben, esetleg Debrecenbe időpontra felülvizsgálatra menjen? Bejött tehát a pénzért fuvarozás, ami szintén nem legális, de mégis családok élnek belőle. Ezt is elnéztem. Ezek után nekem szegezik a kérdést: ha ennyi mindenért nem szólok, tulajdonképpen mi bajom van az uzsorával? És nekem el kell magyaráznom, hogy hol a határ. De tényleg, hol a határ? És milyen jogon kérjem számon a feketemunkát, amikor állami beruházásokon is előfordul, hogy az alvállalkozók feketén alkalmaznak embereket? Amikor mindenki tudja, hogy a korrupció áthatja a magyar társadalmat, hogyan képviseljem a jogszerű magatartást pont egy olyan társadalmi csoportban, amely eleve a jogrendszer perifériájára szorult?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.