Szerző: JOÓB SÁNDOR
2019.09.23.
Az örökbefogadásról azt tartjuk, hogy egy jobb élet lehetőségét adja azoknak a gyerekeknek, akikről lemondtak a szüleik. De mi van akkor, ha az örökbeadást érthetetlen módon úgy hajtják végre, hogy azzal embertelen módon kiszakítanak egy gyereket megszokott környezetéből? Egy olyan gyereket, akinek egyszer már át kellett élnie a vér szerinti anyja elvesztését is. Vajon egy gyerek lelki sebei begyógyulnak-e ezután, és későbbi életére milyen hatással lesz az, hogy második új élete megkezdése előtt is sírva kellett elszakadnia a korábbitól?
Ez történt azzal a másfél éves kislánnyal, akit ebben a cikkben Zsuzsinak fogunk nevezni, de nem ez az igazi neve. A komoly jogi kérdéseket is felvető eljárás részleteit igyekeztünk a hatóságok oldaláról is megismerni, de a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól, illetve a Pest Megyei Kormányhivataltól is ugyanaz a válasz érkezett kérdéseinkre: az érintett kiskorú személyiségi jogainak és személyes adatainak védelme miatt semmilyen információt nem közölhetnek.
Úgy szólítja őt, hogy anya
Tiszteletben tartva a törvényeket és a személyiségi jogok védelmét, ebben a történetben mi sem nevezzük meg a pontos helyet és az érintettek nevét. A történet elmeséléséhez válasszuk a leggyakoribb női és férfi keresztneveket. László és Mária egy roma házaspár. Egy észak-magyarországi településen élnek rendezett körülmények között. Felnőtt gyerekeik vannak, László egy iskolában dolgozik, és hivatalos nevelőszülő. Évekkel ezelőtt három roma testvér került hozzájuk gondozásba. Mindannyian iskolába járnak, a legnagyobb fiú kifejezetten jó tanuló.
Tavaly László és Mária még egy gyermeket vállalt nevelőszülőként. Ekkor került hozzájuk Zsuzsi, aki akkor mindössze másfél hónapos volt. Mivel Zsuzsi a Lászlóéknál nevelt három gyerek másod-unokatestvére, a gyámhatóság is úgy ítélte meg, hogy a roma kislány jó helyen lesz a rokonai mellett.
Több mint egy év telt el. Gondozták, nevelték, etették, pelenkázták Zsuzsit, aki most már másfél éves. Zsuzsi megszokta új otthonát, nagyon megszerették őt a nevelőszülők és a három nagyobb fiú is. Erős kötelék alakult ki közöttük. Zsuzsi úgy szólítja Máriát, hogy anya...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.