Szerző: Portfolio
2019.09.18.
Október 31-ig teljeskörű ügyfél-átvilágításon kell átesnie a bankszámlával, illetve önkéntes pénztári, befektetési szolgáltatói vagy életbiztosítási szerződéssel rendelkező ügyfeleknek. Az MNB egyeztetései nyomán a legjelentősebb bankok bővített ügyintézői létszámmal végzik el az ügyfél-átvilágítást a fölösleges várakozás elkerülése érdekében - hívta fel a figyelmet az MNB közleményében.
A pénzügyi intézmények egy módosított jogszabály alapján 2019. június végétől írásban – vagy a konkrét ügyfélszerződésekben meghatározott módon, pl. elektronikus levélben, netbanki üzenetben stb. – tájékoztatást küldtek azoknak a fogyasztóknak vagy vállalati ügyfeleiknek, akik még nem végezték el a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) által előírt teljeskörű azonosításukat. Erre a pénzügyi rendszer és valamennyi ügyfél biztonsága érdekében van szükség.
Csak azoknak kell adataikat egyeztetniük, akik 2017. június 26. előtt kötöttek pénzügyi szerződést, és akikről pénzügyi intézményük időközben nem szerezte be a hiányzó adatokat (pl. mert nem személyesen intézték ügyeiket bankfiókjukban). Az elmúlt hónapokban kizárólag ők kaptak értesítést, a többieknek nincs teendőjük. Számos intézménynél az azonosítási adatok nemcsak személyesen, de intézménytől függően postán, elektronikus levélben, esetleg netbankon, vagy élő videóbankon keresztül is megadhatók. Érdemes előzetesen tájékozódni az adott pénzügyi intézmény honlapjain, telefonos ügyfélszolgálatain az azonosítás lehetséges módjairól.
Az adategyeztetésnek legkésőbb 2019. október 31-ig meg kellene történnie törvény szerint, ám az ügyintézést nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.