Szerző: Rezeda
2019.09.05.
“A kereszténydemokrácia külső és belső támadás alatt áll.” – Jelentette ki bájos-álságosan bizonyos Menczer Tamás, aki állítólag Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár (hogy ez milyen funkció, azt én nem tudom, de szép neve van). Ez már az a szint, amikor támadtak az imperialisták, a nemzetközi helyzet fokozódott, az volt a gyanús, ami nem gyanús, és az ellenség befurakodott pártba is, beszivárgott a soraiba. Ez maga a paranoia volna, ha nem lenne kiszámított aljasság. De épp, hogy az.
Olybá tűnik Menczer elvtárs kijelentése, mintha állnának a vérzivatarban körülvéve csupa Nérókkal, akik az oroszlánok elé hajigálják a hívőket, Orbán Viktor vértanúságot szenved mindeközben, de előtte katakombákban élt bogyókon és patkányszaron. Pedig épp szövik össze az egyházat és az államot, Menczer elvtárs tehát előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból hazudik. Épp fordítva, a kereszténydemokrácia támadja a külső és belső ellenséget pénzt, paripát és fegyvert nem kímélve és nem spórolva vele.
Magyarországon momentán megszűnőben van a szekuláris állam, ezer ködös évre, kultúrára és a hívő sokaságra hivatkozva, holott a legutóbbi felmérés szerint a lakosságnak alig a fele vallja magát egyáltalán kereszténynek (2011), és az is látszik, hogy a számuk szignifikánsan csökken. A fiatalok hatvanhét százaléka hitetlennek tarja magát, így kies hazánkban ha úgy tetszik, keresztény terror van, rekatolizáció és hittérítés állami vezérléssel. Pláne a hitetlenek adójából, amit ők nem tömjénre és miseborra adtak, mégis arra költik el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.