2019. szeptember 20., péntek

JÓ LENNE, HA MATOLCSY NEM BESZÉLNE ZÖLDSÉGEKET

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.09.19.


„Matolcsy György jegybankelnök nehéz helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy verbális kommunikációs eszközökkel az utóbbi időben tartósan gyengítette a forintot, úgy tűnik, ez egy kicsit jobban sikerült, mint ahogy azt a Magyar Nemzeti Bank optimálisnak gondolhatja, de innen nagyon nehéz visszafordítani a folyamatot” – véli Bodnár Zoltán jogász, egyetemi tanár, akit arról kérdeztük, hogy vajon a jegybanknak továbbra sincs dolga a forinttal, ahogy azt Matolcsyék váltig hangoztatják? „Lenne bizony, s már azzal is sokat tehetnének, ha Matolcsy befogná a száját és nem beszélne zöldségeket” – szögezte le Bodnár. A gyenge forint vajon újabb gesztus a multik felé? A forint kedden új történelmi mélypontra esett, napközben 334 feletti euró/forint árfolyam is előfordult. Szerdán kicsit erősödött.

Matolcsy az utóbbi időben rendre a forintot kiszámíthatóan gyengítő kommunikációt folytatott – emlékeztetett Bodnár Zoltán. Példaként hozta fel a tavaszi momentumot, amikor a Monetáris Tanács fél százalékpontnyit változtatott az egynapos kamaton, s a forint el is kezdett erősödni, úgy gondolva, hogy valami trendforduló következhetett be a monetáris lazításban – ám Matolcsy a sajtótájékoztatóján már azzal jött, hogy változatlanul laza marad a monetáris politika. De ugyanebbe a sorba illik az a közelmúltbeli váratlanul goromba és otromba támadás, amit Matolcsy intézett Varga Mihály ellen, amikor ez utóbbi megjegyzést tett a forint stabilitása kapcsán. Legutóbb pedig a növekedés.hu-n közzétett írásában hosszan értekezett a tartósan alacsony kamatok koráról.

„Ezzel a verbális kommunikációval Matolcsy azt sulykolja, hogy bármi történjék, nincs árfolyamcél” – fordította le a kommunikációt Bodnár, aki azonban hozzátette: „a 334 forintos árfolyam kicsit azért odébb van a kívánatostól”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.