ITT ÉLÜNK ORBÁN VIKTOR POSHADT ÉS ZÁRT MAGYAR KARÁMJÁBAN. NEKI KUKORÉKOL MINDEN MEGTOLLASODOTT KAKAS

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.09.01.

Itt élünk ebben az országban, elég régóta esszük itt a kenyeret, isszuk a magyar vizet, de azt a mai napig nem bírjuk eldönteni, hogy akkor jó polgárai vagyunk a hazának, vagy sem. Mi baj lehet: tanultunk, dolgoztunk, gyerekeket neveltünk, és nem vertük őket; egyszer sem hánytuk le az orvost; soha nem kínoztunk állatot (embert sem); és nem lincseltünk meg egyetlen politikai ellenfelet sem. Elvesztettünk barátokat, elvesztettük a reményt egy jobb élethez, és elvesztettük a zsebkendőnket. Utóbbi megvan, hófehér, pici virágokkal. Szép. És tele lehet sírni.

Valami mégsem stimmel ebben az országban, ha nem érezzük jól magunkat – vagy az ország nem érzi jól magát velünk. Mást akar a hatalom helyettünk. Sajnáljuk, mást akarnánk mi is helyettük. Azért is, mert ebben a bezárt világban, ahol a horthysta nemzeti-kereszténység feltámasztásával a hatalom görcsös és hisztis, mindent és mindenkit elsöprő akarata miatt kreatív és kritikus emberek cuccoltak fel, és hagyták el az országot. Ők a fegyelmezetlen hazaárulók: művészek, tudósok, orvosok, szakmunkások; kiváló pedagógusok, és mindazok, akiknek szűk lett Orbán ócska, buggyos gatyája; akiknek már nem lehetett további lyukba beletenni a gatyaszíjat. Elmentek egy modernebb, szabadabb divatú országba. Mi meg még itt vagyunk: tehetségünkkel, szorgalmunkkal, vágyainkkal és a bezáródott lehetőségeinkkel. Olyan helyen kínlódunk, ahol mára csak az lehet tehetséges, kiváló (szak)ember, akire Orbán vezér és a mamelukjai rámondják az áment.

Mi maradtunk itt – azok helyett is, akik vándorbotot fogtak, és azok helyett is, akiknek eszébe sem jut magyar földön boldogulni. A kiutált és gyűlölt migránsoktól hidegrázásuk van; mások pedig – keletről – csak ugródeszkányi időre akarnak Orbán mellett élni, aztán, hopp, lábra kelnek ők is. Mi itt vagyunk, itt maradtunk, itt vannak velünk a gyerekek, az unokák. Még. De meddig? Hagyják-e, hogy belenevelődjenek a hazáért és minden magyarok pojácájáért a lassú agyhalálba? Egzotikus ország ez, nem? Az. Élhetetlen Orbán Viktor poshadt és zárt magyar karámja. Nekik zöldell csak.

Eddig bátyáink voltak, ma már uram-bátyámékkal sziesztázunk, vagy beledöglünk a szeretetbe. Vagy velük lopunk, gerincet hajlítva, vagy tovább lopják a szabadságunkat, méltóságunkat. Meg a kenyerünket. Mégsem az ő kezükön kattan a bilincs, mert a korrupció állami dicsőség. Miközben az ősmagyar zászló előtt térdre borulnak, és áldó imádság mellett mondják el szent neveiket. Mi meg naponta esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. Maradunk. Orbán pedig tovább hímezi a magyaros sormintát: egy stadion, egy stadion, egy turbózott Rogánné, egy turbózott Ráhel, egy papi papi, egy Mészáros hotel, egy Tiborcz kastély, egy sportcsarnok, egy jó állás – nemzeti színekbe öltve.

Az ország vezére pedig olyan TökmagJankó, aki szotyit köp, és versenyben van most már ő is Horthyval, Rákosival, a keleti diktátorokkal egy életnagyságú bronz szoborért. A Gundelből eszik, rongyos butikból öltözik, és szereti a szocialistát, ha úgy hívják, hogy Szili Katalin. Neki kukorékol minden narancssárgába öltözött kakas. A megtollasodottak.

…és van neki egy saját kisvasútja. Ez a népnyúzó csotrogány nem visz el az országból senkit; nem is hoz ide senkit. Csak a semmibe visz. Mi, itthon maradtak, ülünk rajta. Vesztesként, bezárva, egy őrült hálójában.

ITT OLVASHATÓ