2019. szeptember 17., kedd

ÍGÉRETSZÁMLÁLÓ: SÉTÁLÓZÓNÁT BUDAPESTRE, HIDAT SZEGEDRE, E-ROLLERT VÁSÁRHELYRE

INDEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2019.09.17.


Az elmúlt években elszoktunk attól, hogy a választásokon programok versenyezzenek egymással. A politikában és a médiában ma már személyiségek és a mögöttük álló pártok csatáznak, akiktől legfeljebb annyira számíthatunk, hogy a kellően általánosan megfogalmazott elképzelések között el-elhangzik néhány konkrét ígéret.

Amúgy nincs ebben semmi különös. Orbán Viktor 2014-ben két szóban összefoglalható választási programmal indult, miszerint „folytatni szeretnék”, és ez volt a helyzet 2018-ban is, amikor a kétszavas program abban állt, hogy migránsok és Orbán.

A mostani önkormányzati választási kampányt nézve sem programokat, terveket látunk, csak azt, hogy a most induló jelöltek korábban milyen botrányokba keveredtek, melyik független jelölt mögül kandikál ki a Fidesz, miért indul és mit akar a politikában Berki Krisztián, ki machinált az ajánlóívekkel, hol tart a vita a főpolgármesteri vitáról, netán kit akarnak kompromittálni azzal (alaptalanul), hogy házasságon kívül született gyereke van.

Mint minden választás alkalmával, most is elindítjuk az Index Ígéretszámlálóját. Ennek a célja csak az, hogy később számonkérhetők legyenek az elhangzott ígéretek – még ha ezeket mostanában elég szűken is mérik a jelöltek. Az önkormányzati választásokon jellemzően helyi ügyek kerülnek terítékre, de igyekeztünk kiválasztani közülük azokat, amelyeknek országosan is lehet jelentőségük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.