2019. szeptember 20., péntek

HIÁBA A VÁDEMELÉS, ÚJABB KÜLÖNLEGES BERUHÁZÁSRA ÉRKEZIK 450 MILLIÓ SIMONKA GYÖRGY KÖRNYEZETÉBE

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2019.09.20.


Ismét több százmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesül egy olyan alapítvány, ami erősen kötődik a nemrég költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz – tudta meg a 24.hu. A két hete született támogatói döntés szerint a korábban több gyanús beruházásban is érintett Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMTKA) ezúttal őshonos háztáji állatok és növények bemutatására kap 450 millió forintot. A tervek szerint a majdnem félmilliárdos összegből egy turisztikai attrakció keretében mutatnának be egyebek mellett:

- 13 féle tyúkot,
- szarvasmarhákat,
- gyimesi racka juhokat,
- valamint 16 őshonos gyümölcsfát, és szőlőt.

Érdekes körülmény, hogy ugyanez az alapítvány 2017-ben egy ezzel csaknem megegyező elképzelésre már elnyert háromszázmillió forint brüsszeli támogatást. Akkor Mezőhegyes volt a beruházás központja, most pedig az onnan mindössze 26 kilométerre fekvő Dombegyházon kellene egy meglehetősen hasonló projektet megvalósítani.

Csakhogy – mint arról a helyszínen meggyőződtünk – a Mezőhegyesre megálmodott turisztikai központból máig nem valósult meg semmi, noha az eredeti tervek szerint idén júliusra be kellett volna fejezni a kivitelezést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.