Szerző: GYARMATI ANDREA
2019.09.01.
A bicikliergométer a bűnös.
1954-ben születtem, két olimpia között, olyan időpontban, mely épp megfelelt édesanyám olimpiai felkészülése szempontjából. Akkoriban a mai értelemben vett családtervezésről szó sem volt, de anyu ezt sem bízta a véletlenre:kitalálták, mikor a legalkalmasabb az érkezésem, hogy minél kevesebb essen ki az edzésekből.
A szüleim mindketten gyerekre vágytak, és én valószínűleg már akkor is szerettem a kedvükbe járni, úgyhogy teljesítettem az elvártat, ahogy később is oly sokszor, mindenki legnagyobb megelégedésére: megérkeztem, és két év múlva mindkét felmenőm ereje teljében ott volt a harmadik olimpiáján.
Az első években szóba sem került, hogy én is versenyző legyek, ugyanis sokat betegeskedtem. Úgy kezdődött, hogy elkezdtem csúnyán köhögni. Hiába az akkori gyógyszerek, a dolog nem akart javulni, pedig elvittek az összes olyanhoz, aki akkoriban köhögésügyben szakembernek számított.
Végül meglett a diagnózis: a gyerek asztmás. Addigra már minden éjjel fulladtam, és napközben is nehezen kaptam levegőt. Ma, ennyi év múltán is vannak emlékeim arról, hogy
hiába próbálom kifújni a levegőt, nem úgy működik a szervezetem, ahogy kellene.
Nem mehettem a társaimmal, szóba sem kerülhetett a sport, csak a kímélés, a mindentől való tiltás, nehogy meghűljek és az újabb rohamot provokáljon.
Tilos volt fagylaltozni, folyton kontrollálták, mit veszek fel, lesték, jól vagyok-e. Így amikor amúgy jól voltam, akkor sem voltam igazán jól emiatt. Aztán az életkorom előrehaladása és egy doktor bácsi csodaszere meggyógyított, lényegében kinőttem a betegségemet.
A kór pozitív hozadékai jóval később tudatosultak bennem.
Tilos volt fagylaltozni, folyton kontrollálták, mit veszek fel, lesték, jól vagyok-e. Így amikor amúgy jól voltam, akkor sem voltam igazán jól emiatt. Aztán az életkorom előrehaladása és egy doktor bácsi csodaszere meggyógyított, lényegében kinőttem a betegségemet.
A kór pozitív hozadékai jóval később tudatosultak bennem.
Amikor egy-egy edzésen az oxigénhiány legmélyebb bugyraiban jártam, nem volt már se ismeretlen, se félelmetes az érzés.
Sőt, úszástól sose fulladtam sem edzésen, sem versenyzés közben annyira, mint a betegségem idején. Jó, elismerem, ennek oka az is, hogy úszás közben célja volt a légszomjnak: a vágy a minél jobb eredményre. Az átlagnál jóval tovább bírtam levegő nélkül, ami részben edzettség kérdése, részben a tudatosságé.
Hadd mesélek el egy történetet:...
Hadd mesélek el egy történetet:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.