Szerző: MARKÓ BEÁTA
2019.09.06.
Az idei nyár egyik legfantasztikusabb eseménye a Székesfehérváron megrendezett sírásó verseny volt, ami különös módon ugyancsak kevés figyelmet kapott a Nemzeti Elmebaj Rendszerének (NER) sokszínű médiájában. Ez volt a negyedik alkalom, amikor ilyen jópofa versenyt rendeztek Magyarországon, ahol nem volt hiány sem lapátban, sem jelentkezőkben. A sírgödrök ásásának vetélkedőjét a résztvevők halálosan komolyan vették, a hasznosságához pedig semmi kétség nem fér, sőt, a magunk részéről rosszalljuk, hogy csupán tucatnyi sírásó indult a megmérettetésen. Érdemes lenne, ha sokan és minél több rutint szereznének, hiszen a magyar társadalom már rég a saját sírját ássa.
Jómagunk eddigi életünket abban a tudatban éltük, hogy egy temető a holtak nyughelye, de ezek szerint mostanáig totális tévedésben pergettük napjainkat. Azzal viszont semmiképp sem tudunk vitatkozni, hogy nagy igény van a zöldfelületre Budapesten, különösen azóta, hogy szisztematikus és módszeres fairtás zajlik a magyar fővárosban. A hajdani 50-100 éves fasorokkal szegélyezett utcák, terek sokaságát ma szürke térkő borítja, jó esetben egy-egy ládában kornyadozó, barnára száradt facsemetével díszítve. Az egykori Városliget pedig hatalmas építkezési területté vált, ahol Albert Speer tervei, a felcsúti nemzetvezető álmának megfelelően egy fűszálat sem találni, viszont a Liget helyére hatalmas épületeket húznak fel. Csupán egy kétségünk van az ötlet megalapozottságát illetően, ez pedig a „nemzetközi példák” követése, de valószínűleg csak a saját tájékozatlanságunkkal magyarázható, hogy ilyesmiről még sohasem hallottunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.