EGY ÓVODÁS NAPLÓJA 10. – IMÁTTKOSZTUNK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.09.24.

Aszonta a zibojnéni a tennap, hogy örüjjünk gyerekek, megyünk a zországházába imáttkoszni. Az a zöltönyös bácsi hivott meg minket, akive vótunk migráncsnézőbe is, meg akia a pöttyös labdákat is hoszta nekünk mikuláskó, meg má sokszor vót itt, merszeret minket nagyon. Aszonta a zibojnéninek a Pityu, hogy ő nemtud imáttkoszni, mer meghatt a nagyamája. Én nem tudom, akkor mérnem tud, csak össze kell rakni a kezét kulcsba és készis, meg méga szemit kell forgatni meg néznia zeget.

Nembajj, monta a zibojnéni, majd gyakorojjuk, nem nehéz az, a kisböske meg megkérdeszte persze, adnake enni ott valamit. Monta neki a zibojnéni, bisztos lesz szenvics meg kakaó. A kisböske aszonta, ő kólát szeretne, de a zibojnéni monta neki, hogy aszt felejcse el. A kisböske erre esírta magát, a dadus vigasztata, adotneki kiflicsücsököt, aszt rágcsáta. Hogy asztá mindenki enyugdott, aszonta a zibojnéni, hogy akkómost imátkosszunk, tegyük össze a kezünket, kúcsojjuk egybe, eszt gyakorótuk, hogy kúcsol, kinyitt, kúcsol.

A kisböske közbe mindíg elejtette a csücskét, azé sirt, monta a dadus, hogyakkó inkább kiviszit őtet a konyhába, oszt megeteti, akkó talán csöndbemarad. Kimentek, mimeg kúcsótunk nyitottunk, a Pityu monta is, hogy unnya nagyon. Amikor má a kúcsolás ment, kérdeszte a zibojnéni, hogy ki ismeri a miatyánkat. A Pityu monta, hogy ő igen, ott szokik inni a kocsmába, erre a zibojnéni kizavarta a vécébe gondókodni, hogy ottan pimaszkoggyon, pedig megse érdemete. Én ismerem az atyáját, télleg a kocsmába szokot inni, meg dülöngéni...

ITT OLVASHATÓ