Szerző: MELLÁR TAMÁS
2019.08.30.
A Központi Statisztikai Hivatal azt jelentette a minap, hogy előzetes becslések szerint a 2019-es év második negyedévében a GDP 5,1 százalékkal nőtt. Folytatódott tehát az előző negyedév magas növekedési üteme, amikor is 5,2 százalék volt a bruttó nemzeti termék bővülése. Az öt százalék feletti első féléves növekedés minden bizonnyal az Európai Unió egyik legmagasabb növekedési ütemét jelenti. Ez az örvendetes hír arra ragadtatta az egyik kormánypárti sajtómunkást, hogy a következő címet adja cikkének: Megint eljött az idő, amikor kiröhöghetitek az ellenzéki okostojásokat. A cikk szerzője szerint én is az ellenzéki okostojások közé tartozom, ezért aztán úgy érzem, nem mehetek el szó nélkül e megjegyzés mellett. Annál is inkább fontosnak érzem a megszólalást, mert már a korábbiakban is értek engem (és nyilván más, ellenzékinek mondott szakértő kollégákat is) olyan vádak, hogy nem értünk a gazdasághoz, csak kongatjuk a vészharangot, válságot vizionálunk, miközben a magyar gazdaság remekül teljesít. Sőt még ennél messzebbre is elmentek a kritikusok velem kapcsolatban, egyenesen azt tételezték fel, hogy sértődöttségből, elfogult ellenzékiségből mondom a magam által sem hitt, szakmailag alá nem támasztható, súlyos vádakat.
A rész nem tükrözi az egészet
Mindenekelőtt azt érdemes kiemelni, hogy egy gazdaság állapotát sohasem lehet leírni két-három mutatóval, legalább 15-20 kiemelten fontos mutató van, amely együttesen tudja kielégítően jellemezni az adott gazdaság makrogazdasági állapotát. A makroelemzők jól tudják, hogy a szóba jöhető mutatók közül mindig lehet találni olyanokat, amelyek kedvezően, és természetesen olyanokat is, amelyek rosszul alakultak a vizsgált időszakban. Az elmúlt évek kedvezően alakuló mutatói közé tartozik a GDP növekedési üteme, a foglalkoztatás nagysága, az államháztartási és külkereskedelmi hiány, amelyek kétségkívül fontos mutatók. De ezek még megközelítően sem fejezik ki a magyar gazdaság valóságos helyzetét, nem beszélve a jövőbeli lehetőségekről. Mert nem hagyható ki a számításból a mutatók másik csoportja sem: az alacsony termelékenység, a gyenge versenyképesség, a humán tőke minőségének romlása, az oktatás és egészségügy kétségbeejtő állapota, a középosztály lecsúszása, a szegények számának növekedése. Ezek a kedvezőtlenül alakuló tényezők már most is érezhetően fejtik ki negatív hatásukat a társadalom nagy részére, de ennél még súlyosabb lesz majd a hatásuk a hosszabb távú növekedésre és fejlődésre.
Az orbáni NER-gazdaságpolitika tudatosan döntött a rövid távú egyensúly és növekedés cél mellett, és áldozta fel ennek oltárán a hosszú távú növekedést és fejlődést. Ennek szellemében használta fel a magánnyugdíj-pénztári vagyont, vett el forrásokat az egészségügytől és az oktatástól, és használta fel az Európai Unió által igen bőkezűen folyósított forrásokat olyan beruházásokra, amelyek rövid távon ugyan felpörgetik a gazdaságot, de nem járulnak hozzá a gazdasági szerkezetváltáshoz, a tőkeállomány technikai–technológiai korszerűsödéséhez, a humán tőke minőségének javításához. És ugyancsak ennek szellemében alakított ki olyan újraelosztási mechanizmusokat, amelyek a középosztály leszakadásához és/vagy külföldre üldözéséhez vezettek, majd hozott létre olyan felső középosztályt és tőkés réteget, amely nem képes ugyan hatékonyan működtetni a gazdaságot, de minden körülmények között lojális az osztó hatalomhoz.
A közgazdasági elemzőnek ennek a sok, egymással többnyire nem kvadráló paraméternek az alapos tanulmányozásából kell kialakítania egy olyan sommás véleményt, amely elfogadásra tarthat igényt a ma olvasójától, s amely egyúttal időtállónak is bizonyul majd. Félreértés ne essék, a makroelemző nem arra vállalkozik, hogy megmondja, mi fog történni a gazdaságban három hónap vagy három év múlva, netán egy évtized múltán. Ennél jóval szerényebb célt kíván teljesíteni: az aktuális egyensúlyi feszültséggócokat próbálja felderíteni, rámutatni a növekedés kockázataira, a fejlődési pálya bezárulására és a gazdasági működés kedvező vagy kedvezőtlen társadalmi hatásaira. Tehát amikor az „ellenzéki okostojás” elemző komoly szakmai kritikával illeti a NER által létrehozott stabilizációt és növekedést, akkor nem azt mondja, hogy ez a makropálya fenntarthatatlan, ezért a gazdaság gyorsan össze fog omlani. Hanem azt, hogy rossz irányba megy a gazdaság, amely egyre inkább ellehetetleníti a felzárkózást, és egyre nagyobb terheket rak a társadalom nagy csoportjai vállára. Amikor az orvos megállapítja, hogy a betege túlsúlyos, és ráadásul erősen dohányzik, akkor tőle senki sem várja el azt, hogy pontosan határozza meg, meddig fog még élni a páciens. Sok olyan példát lehet felsorolni, hogy az ilyen páciensek elég hosszú életűek lesznek. A gazdasági életben is lehet bőségesen példát találni arra, hogy fejlődésre, modernizációra képtelen gazdaságok, súlyos társadalmi feszültségekkel egészen hosszú ideig képesek fennmaradni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.