- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.09.16.
A maga királyságát lassan kiépítő ferencvárosi polgármester, Bácskai János üres padoknak tartott kampánybeszédet. Bácskait ez olyannyira nem zavarta – talán természetesnek is vette -, hogy probléma nélkül beszélt percekig az ott meg nem jelentekhez. Természetesen az eseményről videófelvétel is készült, amelyen Bácskai sajtósa lazán megoldotta, hogy ne látszódjon az, hogy a beszédre az égvilágon senki nem volt kíváncsi. Egyszerűen csak és kizárólag Bácskait filmezték, ezzel pedig letudták a problémát. Igen ám, de ott megjelent Hammerné Trefán Andrea, a Demokratikus Koalíció Budapest Ferencvárosi pártszervezet elnökségének tagja is, aki galád módon bemutatta a valóságot is, ami igen jól illusztrálja azt, hogy a valósághajlítás szinte már a kisujjában van minden NER-közeli politikusnak.
"Köszöntök minden itt lakót, képviselőket, képviselőjelölteket, akik képviselők szeretnének lenni, lesznek is. Mi is voltunk, nem voltunk aztán lettünk, aztán nem leszünk… mindenesetre ez ne zavarjon senkit, ez volt a kampányszöveg része, hogy el ne felejtsék, hogy egy hónap múlva lesz egy önkormányzati választás."
Az Index által lehozott történet már csak azért is nevetséges, mert Bácskai folyamatosan azt kommunikálja, hogy gyakorlatilag Ferencváros egésze mögötte áll. Ehhez képest a kutya nem volt kíváncsi arra, hogy milyen mondanivalója van nem sokkal az önkormányzati választások előtt. A parkolási botrányról elhíresült kormánypárti polgármestert persze ez vélhetően nem érdekli, hiszen a párt már biztosan készül a kampányra. „Ingyen” tej, tojás, krumpli, lesz minden, mint a búcsúban. Ha szerencséjük van a ferencvárosiaknak, talán még lesz majd földút felszentelés és aszfaltra térdepeltetett gyermekhad is. Elvégre a kampányidőszak még csak nemrégiben kezdődött, ne írjuk hát le Bácskait.
Azt gondolhatnánk, hogy a fideszes polgármesternek nincs mitől tartania ennek ellenére sem, azonban ha megnézzük a legutóbbi polgármester-választás eredményeit, már egy egészen más kép rajzolódik ki. Bácskai mindössze 1 százalékkal utasította maga mögé az akkori ellenfelét, Gegesy Ferencet. Hogy idén októberben mi lesz, az messze nem dőlt még el, az pedig, hogy már egy lakótelepi mulatságon sem kíváncsiak a szavazók a saját polgármesterükre, egy igen erős jele annak, hogy egyáltalán nem lehet még hátradőlni a Fidesz kampánycsapatának...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.