Szerző: Amerikai Népszava
2019.09.04.
A Magyarország elleni 7. cikkely szerinti eljárás túlmutat a magyarországi jogállamiság kérdésén. Az eljárásnak arra kell választ adnia, hogy képes-e az Európai Unió érvényt szerezni a jogállamiságnak, képes-e a dolgok mögé látni, vagy a demokrácia üres keretei, hamis látszata elégséges-e arra, hogy egy önkényuralom, egy antiliberális, fasiszta diktatúra szabadon működjön a jogállami Európai Unióban. Az eljárás arra is választ ad, hogy vajon milyen mértékben számítanak az ilyen esetek elbírásában a politikai és a jogi szempontok.
A 7. cikkelyt megelőzően az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést, amely lényegét tekintve kimondta, hogy a magyar jogállamiság “sérül” (valójában nem létezik). Ezt abban a politikai légkörben szavazta meg az Európai Parlament (benne az Európai Néppárt, amely fedezéket nyújtott Orbánnak a jogállamiság felszámolásához), amikor Orbán hatalomátvételre készült az EU-ban és a Néppártban is, a Néppárt ellen is nyíltan hadat üzent. Ekkor és csakis ezért fordult vele szemben saját pártcsaládja. Ezt korábban is megtehették volna, de politikai okokból nem tették.
A Sargentini-jelentés óta változott a politikai helyzet. Orbán belebukott az Unió és a Néppárt elleni fasiszta puccskísérletbe, az európai parlamenti választáson Európában Orbán csúfos vereséget szenvedett, és mintha mi sem történt volna, visszasompolygott Európa demokratái közé, tovább fertőzve és pusztítva a civilizált országok közösségét. A németek vezetésével a Néppárt úgy tett, mintha mi sem történt volna, s elégedetten nyugtázta, hogy Orbán visszaszelídült. Akár elhitte, akár nem, örült annak, hogy semmit nem kell tenni ellene és a gazdasági kapcsolatok miatt fontos Magyarország ellen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.